Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bozsik Péter szerint elképzelhető, hogy Varga hiányában két csatárral állunk fel az örmények ellen

Bozsik Péter szerint elképzelhető, hogy Varga hiányában két csatárral állunk fel az örmények ellen

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya és az M4 Sport állandó szakértője az m4sport.hu-nak adott interjút a szombati, Magyarország–Örményország vb-selejtező előtt: úgy véli, elképzelhető, hogy a négyvédős rendszer és a kétcsatáros játék lesz a megoldás Varga Barnabás és Sallai Roland pótlására, illetve arról is beszélt, Szoboszlai Dominiknak érdemes lenne-e sárga lapot kapnia a szombati találkozón.

A Magyarország–Örményország világbajnoki selejtezőt szombaton 18 órától az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti, felvezető műsorral már 17 órától várjuk nézőinket.

A válogatott összeállítását illető fő beszédtémát a támadósor szolgáltatja, ugyanis az írek ellen kiállított Sallai Roland, illetve a mindkét szeptemberi mérkőzésen sárga lapot kapó Varga Barnabás is eltiltását tölti. Marco Rossi a kerethirdetésnél azoknak a támadóknak szavazott bizalmat, akiknek szeptemberben, így minden bizonnyal a paksi Tóth Barna, a felcsúti Lukács Dániel, a ferencvárosi Gruber Zsombor, illetve a lengyel Pogon Szczecinnél futballozó Molnár Rajmund négyeséből kerül ki Varga pótlása. Sallai helyén a legkézenfekvőbb alternatíva Nagy Zsolt, aki ebben a szerepkörben már a portugálok ellen is pályára lépett.

Bozsik Péter kifejtette: nem lepné meg, ha megváltozott játékrendszerrel lépne pályára a válogatott szombaton, és az azeriek elleni, júniusi felkészülési mérkőzésen látott négyvédős szisztémával, illetve két csatárral küldené pályára a nemzeti csapatot az olasz mester.

El tudom képzelni, hogy Varga Barnabást nem egy az egyben fogjuk pótolni, hanem esetleg két csatárral, mondjuk egy Tóth Barna, Lukács Dániel párossal

– mondta az m4sport.hu-nak a korábbi szövetségi kapitány.

A háromvédős rendszerből két játékosunk esett ki. A csatár, Varga Barnabás, akit Tóth Barna abban a rendszerben egyedül nem biztos, hogy tud pótolni, illetve Sallai Roland, akinek szintén nincs alteregója. Előfordulhat, hogy Bolla Bendegúz és Nagy Zsolt személyében vonalszélsőkkel játszanánk, akiktől sok beadás jöhetne Tóth Barna felé, ha pedig középen próbálunk támadni, akkor ott lehet Lukács, akit a középpályáról Szoboszlai Dominik támogatna, de persze lehet, hogy a kapitány egészen másban gondolkodik” – fogalmazott Bozsik.

A kérdéskörrel Szepes Viktor, az m4sport.hu szakírója és Borbély Imre, az xfb Analytics adatelemzője részletesebben is beszélt a 14-es zónában.

Az M4 Sport állandó szakértője szerint a két kulcsjátékos hiánya azért is fájó, mert az örmények ellen minden bizonnyal nagyobb szükség lesz a kombinatív játékra.

Nagy valószínűséggel többet lesz nálunk a labda, így fogunk tudni dominálni, kezdeményezni. Felállt védelmet kellene majd feltörnünk, ebben pedig kulcsszerepük lehetne, így nem lesz könnyű a pótlásuk” – vélekedett.

A középpályások között viszont lesz egy visszatérő: Schäfer András ugyan meghívót kapott Marco Rossitól a szeptemberi vb-selejtezőkre is, ám izomsérülés miatt nem játszhatott az írek és a portugálok elleni mérkőzésen sem. Bozsik úgy véli, egyáltalán nem biztos, hogy az Union Berlin játékosa szerepelni fog a kezdőcsapatban.

A középpályán jelen pillanatban van egy kis bőség: ott van Tóth Alex, Ötvös Bence, Callum Styles, illetve Vitális Milán és Csongvai Áron is meghívót kapott. Az is elképzelhető, hogy Szoboszlai Dominik is ott fog játszani, de az is előfordulhat, hogy 4-3-2-1-es felállás lesz és Szoboszlai akkor Lukács mellett futballozhatna, ebben az esetben Tóth Barna lenne az előretolt ék. Ha Szoboszlai csatárt játszik, akkor el tudom képzelni, hogy Schäfer pályára lép, de ha a középpályán lesz, azzal szűkül a lehetőség, úgyhogy akkor nem biztos” – boncolgatta.

Az írek elleni vb-selejtezős nyitányon Szoboszlai Dominik már kapott egy sárga lapot, egy második figyelmeztetés megszerzésével – Vargához hasonlóan – automatikus egymeccses eltiltás várna rá. Az már az m4sport.hu 14-es zóna podcastjében is szóba került, hogy erre jó alkalmat (vagy inkább a legkevésbé rosszat) a keddi, portugáliai mérkőzés adhatna, mivel a csoport abszolút favoritja elleni, idegenbeli összecsapáson mutatkozik a legkevesebb esély a válogatott pontszerzésére. Megkérdeztük Bozsikot, szerinte érdemes lenne-e Szoboszlainak sárga lapot kapnia az örmények ellen.

Valljuk be őszintén, Portugáliában túl sok esélyünk nincs, utána pedig két létfontosságú mérkőzés következik, úgyhogy ezzel lehet taktikázni, így elképzelhető, hogy egy ilyet érdemes meglépni” – mondta.

Lehet, ismét elmarad a mezcsere Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo között? (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A rendkívül fontos, szombati találkozó előtt a nemzetközi szinten leginkább elismert két kulcsjátékos is szóba került: a Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos révén két válogatott alapembert is foglalkoztató, angol bajnok Liverpool az elmúlt hetekben némi hullámvölgyet tapasztal, legutóbbi három mérkőzését – a Crystal Palace és a Chelsea elleni bajnokit, valamint a Sallaival felálló Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-meccset – elveszítette a csapat, de Bozsik nem gondolja, hogy a klubcsapatuk formája kihatna Szoboszlai és Kerkez válogatottbeli játékára.

Az elmúlt években is láttunk olyat, hogy bár klubjának nem ment, a válogatottban mégis kimagaslóan jó teljesítményt nyújtott a játékos. Elsősorban Loic Negóra gondolok, de idevehetjük Nikitscher Tamást is, aki ugyan most nincs a keretben, de 2024 őszén botladozott a Kecskeméttel, és az ő példája is azt mutatja, hogy más a válogatottban teljesíteni, mint a klubcsapatban” – fogalmazott.

Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora, valamint a korábbi 61-szeres válogatott Détári Lajos is kijelentette, a magyar válogatottnak nyernie kell szombaton, Marco Rossi szövetségi kapitány is úgy látja, a nemzeti csapat vb-kijutási esélyeinek megőrzéséhez le kell győznie Örményországot, de a szövetségi kapitány hozzátette, tisztelik az ellenfelet és nem becsülik le az írek ellen már meglepetésgyőzelmet is arató válogatottat. Bozsik nem félti a nemzeti csapatot az eredménykényszer okozta megnövekedett nyomástól.

Ez a csapat eljutott már oda, hogy tudja ezt kezelni, mert több sorsdöntő, nagyon fontos mérkőzést játszottak korábban. A Nemzetek Ligájában például a bosnyákokat itthon nem tudtuk legyőzni, de idegenben nyertünk. Most az írek és az örmények ellen is négy-négy pontot kell szereznünk és ha a portugálok hozzák a papírformát – oda-vissza verik mindkettő válogatottat – akkor nem lehet gond” – vélekedett, majd arról beszélt, a szövetségi kapitány mit tehet annak érdekében, hogy a nagy tét miatt ne legyen görcsös a válogatott játéka.

Laza hangulatot kell teremteni, de meg kell találni az egyensúlyt a könnyedség és a felelősség között, de leginkább a játékosoknak kell tudni ezt feldolgozni, viszont ezek a srácok már többször bizonyították, hogy jó gondolkodású, mentálisan erős játékosok. Lendületesen, agresszíven kell kezdeni, hogy érezzék az örmények, hova érkeztek és azt, hogy túl sok esélyük nincs. Nem szabad túlzásokba esni, ész nélkül előre menni és az érzelmeink sem ragadhatnak el. Tudatosan, szervezetten, koncentráltan kell játszani” – fogalmazott.

Bozsik az ellenfélre vonatkozóan elmondta, a csoportban papíron leggyengébb, ám az íreket szeptemberben meglepetésre legyőző Örményországot nem szabad lebecsülni, de győzelmet vár szombaton.

A támadósor a legerősebb csapatrészük, onnan van játékosuk a Mönchengladbachban (Grant-Leon Ranos – a szerk) és Argentínában (Lucas Zelarayán – a szerk) is. Abból a szekcióból játszanak a legtöbben erősebb csapatoknál, ami azt feltételezi, hogy jó képességű játékosokról beszélünk. Adnak néhány légióst a világ futballjának, úgyhogy nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni őket, de mindenféle probléma dacára illene begyűjteni a három pontot ellenük” – vélekedett.

Az M4 Sport állandó szakértője végezetül arról beszélt, milyen eredményeket vár a válogatott októberi selejtezőin.

Bízom benne, hogy az örményeket megverjük, mondjuk 2–0-ra, a portugáloktól pedig nagy valószínűséggel ki fogunk kapni, tegyük fel, hasonló arányban” – zárta Bozsik Péter.

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
10.11., 18:00: Magyarország–Örményország
10.14., 20:45: Portugália–Magyarország
11.13., 18:00: Örményország–Magyarország
11.16., 15:00: Magyarország–Írország

A magyar labdarúgó-válogatott kerete az örmények és portugálok elleni vb-selejtezőre:
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Mocsi Attila (Rizespor), Loic Nego (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csongvai Áron (AIK), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczecin), Sallai Roland (Galatasaray), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Borítókép: Fotó: MTI

További tartalmak