Szélesi Zoltán, az U21-es magyar válogatott szövetségi edzője elégedetten értékelt a törökök elleni 1–1-es döntetlen után.
„Igazi nemzetközi szintű mérkőzést láttam ezen az estén, úgyhogy elégedett vagyok az 1–1-es döntetlennel. Nagyon örülök, hogy a játékosok ezen a szinten tanulják a futballt. Párhuzamos feladatunk van, próbálunk minél jobban szerepelni az Eb-selejtezőben, emellett ezeket a játékosokat ilyen szintű mérkőzéséken egyre jobbá tenni a magyar labdarúgásnak. Van csapatunk, összeálltak a srácok. Ezek vagyunk mi, ez az egység, ez a fegyelmezettség. A két török időhúzó csere is azt mutatja, hogy nem szerettek volna vereséggel távozni innen. Ez a mérkőzés az, ami a srácoknak mindennél többet ér, de természetesen ahhoz, hogy előrébb lépjünk a sorozatban, ezeket meg kell nyerni” – értékelt a válogatott szövetségi edzője, aki azt is hozzátette, hogy az ukránok és a törökök elleni pontszerzés a csapat erejét mutatja.
Kapcsolódó tartalom
Szélesi szerint azt is fontos kiemelni, hogy a török csapat keretében található játékosok piaci értéke nyolcszor-tízszer annyi, mint a magyaroké.
„Hatalmas tartás van a csapatunkban, óriási erő van bennünk. Én is követek el hibákat, a játékosok is követnek el hibákat, de ezen a szinten ebből tanulunk” – fogalmazott a szakember, aki szerint az elmúlt két mérkőzésen jobb csapatokkal találkozott a válogatottunk, így bravúrpontokat szereztünk.
A válogatott edzője még az ukránok elleni meccs előtt úgy fogalmazott, hogy a következő két mérkőzés „beárazza” ezt a korosztályt.
„Az első helyen kiemelt Ukrajna, és a szerintem nála is erősebb Törökország sem tudott megverni minket. Meg lehet fordítani, hogy miért nem vertük meg őket, miért nem vagyunk elsők vagy másodikok, de ők sem tudtak megverni bennünket” – mondta ezzel kapcsolatban Szélesi, aki azt is hozzátette, hogy a szabályok segítenek, a játékosok egyre többet játszanak és erősödnek itthon, így ezek a mérkőzések megmutatják, hogy igenis van bennük potenciál.
Vancsa Zalán egy remek sarkazós góllal egyenlített a törökök elleni. A 20 éves támadó – aki 2024 májusa után volt ismét eredményes tétmérkőzésen – elmondta, nem volt még hasonló találata.
„Nem akarok nagyon drámai lenni, de kemény éven vagyok túl, és ahogy azt a hét elején már mondtam, hálás vagyok, hogy játszhatok, akár a válogatottban, akár a klubcsapatomban. Szeretnék bizonyítani, hétről hétre nő az önbizalmam, fizikálisan is egyre jobb állapotban vagyok. Valahol ez az elmúlt egy évnek a gyümölcse, de ez még semmi, lépésről lépésre akarok tovább dolgozni” – fogalmazott az A-válogatottban 2022-ben, illetve 2024-ben is egy-egy mérkőzésen pályára lépő játékos.
Vancsa elárulta, „volt különféle motivációs beszéd” is az októberi mérkőzések előtt, melyek véleménye szerint beváltak.
„Lehet, valami mást is ki kell találni, mert mindig belealszunk a meccsek elejébe. Az példás, hogy jól reagáltunk a kapott gólra, illetve a csapategység is nagyon jól néz ki. Ha nagyon picit szerencsésebbek lennénk, akkor a tabella elején lehetnénk” – mondta, majd arról beszélt, a szerencsének valahol vissza kell fordulnia, mert nagyon sokat dolgoznak érte.
A 20 éves játékos úgy véli, semmi nem veszett el még az Eb-kvalifikációt illetően, mert „ebben a csapatban benne van, hogy ott legyen az első vagy a második helyen”.
„Van egy kis hiányérzetem az eredménnyel kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy egy ilyen döntetlen a török válogatott ellen értékes lehet hosszútávon. Voltak helyzeteink, főleg az első félidőben, a másodikban kicsit passzívabbak voltunk. Picit csalódott vagyok” – értékelt Tuboly Máté.
A DAC középpályása elmondta, igyekeztek véghez vinni az előre begyakorolt taktikai elemeket, és azzal, hogy kompakt volt a magyar csapat, kissé tanácstalanná tették a törököket.
„Ezt a védekezést kell tovább vinnünk, viszont a játékban picit javulnunk kell” – vélekedett, hozzátéve, hogy a selejtezősorozatban eddig megszerzett „három döntetlen kevés, de jó irányba haladunk”.
A mérkőzés összefoglalója:
U21-ES EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Törökország 1–1 (1–1)
Gólszerző: Vancsa (14.), ill. Kilicsoy (6.)
Sárga lap: Markgráf (22.), Horváth K. (54.), Tuboly (89.), illetve B. Yilmaz (90.), Vural (93.)
Magyarország: Pécsi – Farkas B., Yaakobishvili A., Fenyő, Markgráf – Molnár Á. (Vajda, 76.), Tuboly, Szűcs T. (Vingler, 83.), Vancsa (Kovács P., 76.) – Horváth K. (Átrok, 83.), Dénes (Bánáti, 64.)
Törökország: Ertas – Karapo (F. Demir, 92.), Güreler, Özcan, B. Yilmaz – Celik (Habesoglu, 83.), Aydin (Vural, 68.), Ilkhan – Canak, Kilicsoy, Önal (Demircan, 92.)
A csoport állása: 1. Törökország 5 pont (3 meccs, 4–2-es gólkülönbség), 2. Horvátország 4 (2, 2–1), 3. Ukrajna (3, 7–4), 4. Magyarország 3 (3, 5–5), 5. Litvánia 1 (3, 1–7)
Az U21-es magyar válogatott programja*
Litvánia–Magyarország 1–1
Ukrajna–Magyarország 3–3
Magyarország–Törökország 1–1
2025. november 18.: Magyarország–Horvátország
2026. március 31.: Magyarország–Ukrajna
2026. szeptember 26.: Horvátország–Magyarország
2026. október 1.: Magyarország–Litvánia
2026. október 6.: Törökország–Magyarország
* a mérkőzések időpontja még változhat













