Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nego Loic: Büszke vagyok a csapatra, megmutattuk a karakterünket

Nego Loic: Büszke vagyok a csapatra, megmutattuk a karakterünket

m4sport.hu | Szerző: Hercze Kristóf
Nego Loic, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője a portugálok elleni döntetlen után kiemelte, nagyon büszke a csapatra, amely megmutatta a karakterét. A 34 éves játékos kiemelte, a selejtező utolsó két mérkőzése döntőkkel ér majd fel.

 

Rövid összefoglaló

Hosszú összefoglaló

A magyar labdarúgó-válogatott kedden bravúros döntetlent ért el (2–2) Portugáliában, amivel nagy lépést tett a pótselejtező kiharcolása felé.

A mérkőzés után Nego Loic elmondta, alaposan felkészültek rá, hogy a portugálok sokat támadják majd a jobb oldalt.

„Így volt, viszont jól felkészültünk rá. Nagyon büszke vagyok a csapatra, ma megmutattuk a karakterünket. Ennek a találkozónak lehetett volna az is a vége, mint az odavágónak, de megmutattuk, hogy nagyon jó csapat vagyunk.”

Szerencséje is volt a magyar válogatottnak, ezért viszont alaposan megdolgozott.

„Ha igazságosak akarunk lenni, volt két kapufájuk, de egy nekünk is. Ez a játék része, megragadtuk a lehetőséget, de meg is dolgoztunk érte.”

A selejtező utolsó két mérkőzése döntőkkel ér majd fel.

„A selejtezőben minden egyes pont fontos, Portugália ellen ráadásul sosem könnyű pontot rabolni, nem csak számunkra, a legerősebb válogatottak számára sem. Most a következő két mérkőzésre koncentrálunk, számunkra ezek két döntővel érnek fel.”

A válogatott a 2–2-es döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem a párhuzamos mérkőzésen 1–0-s győzelmet arató írek előtt, míg az iksz azt jelenti, hogy Portugália még nem biztosította helyét a 2026-os világbajnokságon.


Vb-selejtező, F-csoport, 4. forduló, végeredmény:
Portugália–Magyarország 2–2 (2–1)
Lisszabon, José Alvalade Stadion, 50 ezer néző, v.: Srdan Jovanovic (szerb)
gól: Ronaldo (22., 45+3.), ill. Szalai (8.), Szoboszlai (90+1.)
sárga lap: 
Fernandes (34.), Felix (90.), illetve Styles (51.), Lukács (95.)
Portugália: 
Costa – Semedo, Dias, Veiga, Mendes (Tavares, 78.) – Fernandes (Conceicao, 62.), Neves (Palhinha, 62.), Vitinha – Silva, Ronaldo (Ramos, 78.), Neto (Felix, 62.)
Magyarország: Tóth Bal. – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 79.) – Schäfer (Tóth A., 38.), Styles (Vitális, 79.) – Bolla (Lukács, 58.), Szoboszlai, Sallai – Varga B.

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
Magyarország–Örményország 2–0
Portugália–Magyarország 2–2
11.13., 18:00:  Örményország–Magyarország
11.16., 15:00:  Magyarország–Írország

Borítókép: Lisszabon, 2025. október 14.A gólszerzõ Szalai Attila (b, háttal) és csapattársa, Loic Nego (szemben) a Portugália - Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezõ mérkõzésen a lisszaboni Estádio José Alvalade stadionban 2025. október 14-én.MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak