A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.
Lukács Dániel M4 Sportnak adott interjúja elején a kezdetekről beszél, ami mondhatni kevésébé alakult neki szerencsésen, mint az elmúlt időszak. Fiatalon, a REAC-ban kezdte felnőtt profi karrierjét, elmondása szerint még az NB III is egy igen nehéz bajnokságnak érződött akkor, de próbált helyt állni. Ezután a honvédos korszakát negatívan élte meg, hisz nem szeretett volna onnan eljönni, mégis kölcsönbe került többször is, innentől viszont a Kecskemét, a Puskás Akadémia és most a válogatott visszaadott mindent Lukácsnak, ami addig hiányozhatott.
Kapcsolódó tartalom
„Aki először lesz beválogatva, azt felhívják már délelőtt, hogy ne akkor tudja meg, mikor a Miszter bemondja a neveket. Hát meg is könnyeztem, aztán hívtam a feleségemet, ő is sírt, tényleg ez egy felemelő, nagyon boldog időszak most” – mondta ezt már Lukács a válogatott behívóról, majd azt is elmonda, milyen visszajelzéseket kapott. „Nagyon sokat kaptam, sok pozitívumot, hihetetlen ami most megy, próbálom élvezni, egyelőre sikerül is.”
A Puskás Akadémia játékosa azt is elmondta, már a behívónál megvolt a „felavatás” is éneklés formájában, ő Molnár Rajmunddal közösen Varga Viktor egyik klasszikusát adta elő a nagyérdeműnek ami nagy sikert aratott, így hivatalosan is csapattag lett a két támadó.
Budapest, 2025. október 11.A gólszerzõ Lukács Dániel a Magyarország – Örményország labdarúgó világbajnoki selejtezõ mérkõzésen a Puskás Arénában 2025. október 11-én.MTI/Illyés Tibor„Még mindig dolgozom fel, hogy honnan hova jutottam, hihetetlen dolog ez, amit együtt harcoltunk a srácokkal az felemelő, az, hogy ennyi ember előtt sikerült gólt rúgnom, meg aztán egy ilyen nehéz meccsen sikerült ikszre kihoznunk a mérkőzést a 91. percben, tényleg hihetetlen, csak boldogság van bennem.”
A támadó azt is elmondta, nem Marco Rossitól, hanem Szalai Ádámtól tudta meg, hogy kezdő lesz, ő a meccsnap délelőttjén odament hozzá, és szólt neki, hogy ő lesz elől, majd mondta neki, hogy bármi kérdése van, nyugodtan forduljon hozzá, Lukács ezt azonban inkább magában dolgozta fel, persze izgult, de megnyugtatta őt, hogy a társai szerint ez teljesen normális egy ilyen pillanat előtt.
„A gólomnál 60 ezer ember ahogy ordibálta a nevem, meg közvetlen utána is, ahogy örült mindenki, felejthetetlen érzés. A gólnál viszont semmi nem futott át az agyamon, csak átéltem az egészet próbáltam élvezni az egészet, ami történik és reménykedtem benne, hogy megadják” – mondta ezt már góljáról és az utána következő pillanatokról a csatár.
Természetesen a portugál meccs is külön szóbakerült. Azon a meccsen Lukács bár csereként lépett pályára, hasonlóan fontos megmozdulása akkor is volt, hisz Szoboszlai Dominik döntetlent érő gólját ő készítette elő, nem is akárhogy.
Kapcsolódó tartalom
„Magától jött minden, nem gondolkoztam azon, hogy a világ legjobb balhátvédje, Nuno Mendes ellen játszom, csak próbáltam azt csinálni, amit tudok, és hála Istennek jól sikerült. A gólnál a Barni nagon szépen lefejelte nekem a labdát, utána láttam, hogy még annyire nem értünk be, úgyhogy próbáltam lecselezni és belőni erősen a labdát, aztán abból inkább kicsit visszavettem és végül nagyon jó ütemben sikerült betenni, Barni nagyon szépen átlépte, Szobi érkezett a hosszún, utána meg már extázis volt végig” – elevenítette fel a döntetlen utolsó pillanatait Lukács, aki elmondta, szerinte két ilyen meccs után mindenki nagyon várja a novemberi meccseket, előtte azonban a Puskás Akadémiánál van feladat.
„Most bennem olyan boldogság van, hogy remélem átragasztom a többiekre a csapatban, nyilván ugyanúgy csinálok mindent mint eddig, mindent megteszek edzésen is és a többiek is ugyanígy fognak hozzáállni, mert nagyon kell nekünk most a győzelem” – zárta már kicsit a jövőbe tekintve Lukács, hisz klubcsapatával, a Puskás Akadémiával hétvégén már a Zalaegerszeg otthonában kell bizonyítaniuk. A találkozót természetesen élőben követhetik az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.













