Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Megmaradt Tímár veretlensége, de értékes pontokat hagyott Békéscsabán a Kecskemét

Megmaradt Tímár veretlensége, de értékes pontokat hagyott Békéscsabán a Kecskemét

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
Csak 1-1-es döntetlent tudott elérni az élmezőny felé igyekvő Kecskemét a kiesés elől menekülő Békéscsaba vendégeként a labdarúgó NB II tizedik körének zárómérkőzésén.

A kecskemétiek a bajnokság közben kinevezett Tímár Krisztián vezetésével így már sorozatban öt találkozón veretlenek, míg a csabaiak nyeretlenségi szériája már négy forduló óta tart.

Eredmény, 10. forduló:
Békéscsaba 1912 Előre-Kecskeméti TE 1-1 (1-1)
gól: Viczián (9.), illetve Banó-Szabó (40.)

Jól kezdtük a mérkőzést, vezetést tudtunk szerezni. Megvoltak a helyzeteink, de az ellenfélnek is. így igazságos eredmény született” – mondta Csató Sándor, a hazaiak mestere. Hozzátette,
átok van rajtuk, hiszen minden mérkőzésen kidől valaki a csapatából, pedig sok meccs vár rájuk, de így is megpróbálnak ezeken megfelelni.

Az első félidőben nagyon nem találtuk a ritmust, sok technikai hibával játszottunk. A második félidő alapján viszont meg kellet volna nyernünk a mérkőzést. Örülök neki, hogy a csapat a második félidőben próbált focizni és győzelemre játszott, de ez most nem sikerült” – értékelt a kecskemétiek kispadján továbbra is veretlen Tímár Krisztián.

Nagyon erősen kezdtük a találkozót, de a Kecskemét is. A kapott gólunkat kapushibának éreztem de ez benne van a játékban. A végén nagyon magunkra húztuk a Kecskemétet, de úgy érzem az edzőváltás óta erősebbek, így azt mondhatom, értékes pontot szereztünk” – értékelt a találkozó után a kisebb sérülést elszenvedő Viczián Ádám, a hazaiak gólszerzője.

Amikor a kapus felállította a sorfalat, eldöntöttem, hogy a rövid sarokra rúgom, de volt egy kis szerencsém is. Megvoltak a lehetőségeink, de a Békéscsaba is sokat veszélyeztetett, így ezt az egy pontot meg kell becsülni most” – összegzett a vendégek gólját szerző Bano-Szabó Bence.

Borítókép: Fotó: Kecskeméti TE

További tartalmak