A kedden 20 órakor kezdődő Diósgyőri VTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia kupameccset az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Holdampf Gergő úgy fogalmazott az M4 Sportnak, „egyelőre az eredmények tekintetében nem úgy sikerült a bajnokság, ahogy szerették volna”, de a Paks hétvégi legyőzésével végre lendületet vehetnek, még inkább ha a Magyar Kupában is sikerülne a továbbjutás kedden.
A bajnoki éllovas ellen olyan játékosok is lehetőséget kaptak a Diósgyőrben, akiknek eddig az nemigen jutott, ami Holdampf szerint jól mutatja a csapat erejét.
„Tudtuk bizonyítani, hogy lehet ránk számítani. Úgyhogy ezzel feladtuk a vezetőedzőnek a feladatot, hogy a jövőben kivel és hogyan tervezzen” – tette hozzá a középpályás, aki most először játszott végig meccset az idényben.
A 31 éves játékos szerint óvatosnak kell lenniük a Szeged ellen, „mert a kupasorozatban nagyon gyakran előfordul, hogy az alacsonyabb osztályú csapatok borsot törnek az első osztályú csapatok orra alá”.
„Az NB II-ben jellemző, hogy nagyon masszív csapatok vannak és párharcerősek, úgyhogy nehéz mérkőzésre számítok, de egyértelmű a célunk: tovább akarunk jutni – jelentette ki. – Nagyon bízom abban, hogy domináns játékot tudunk játszani hazai pályán, és ha nem is lesz könnyűnek mondható, de remélem, egy percig sem kell aggódni a továbbjutásért.”
Kapcsolódó tartalom
Gera Dániel a 11 bajnokin szerzett 11 pontra utalva azt mondta, „sok maradt egyelőre ebben a szezonban”, több meccset is nyert helyzetből rontottak el, de bízik benne, hogy kiegyenlítődik a minta.
„Úgy gondolom, a társaság most már egyben van. Hála az égnek, megint jó öltözőt alakítottunk ki, a személyiségekre gondolok. Nincsen klikkesedés, senki nincsen kívül a csoportból. Erre nagyon büszke vagyok, és ez a jövőben is sok eredményt hoz majd” – mondta a csapatkapitány.
„A Paks nagyon sok labdát juttat a 16-oson belülre, ezt jól akadályoztuk meg, és jól toltuk ki a védelmet. Ez volt az egyik kulcs, illetve az, hogy felkészültünk arra, hogy sok hely lesz mögöttük, és ezeket a lehetőségeket jól használtuk ki. Úgy gondolom, nem forgott veszélyben ez a győzelem” – fejtegette a Paks elleni győzelem okait.
Vladimir Radenkovics vezetőedző, amolyan sokkterápiát alkalmazva, a Paks elleni meccsre nyolc helyen változtatott az előző heti kezdőcsapaton, Gera szerint nem szokatlan, hogy a szerb mesternél nagy a rotáció, sőt bizonyos szempontból kimondottan hasznos.
Diósgyõr, 2025. augusztus 30.Gera Dániel, a Diósgyõr (b) és Nagy Zsolt. a Puskás Akadémia játékosa a labdarúgó Fizz Liga 6. fordulójában játszott Diósgyõri VTK – Puskás Akadémia FC mérkõzésen a diósgyõri DVTK Stadionban 2025. augusztus 30-án.
MTI/Vajda János
„Mindenki tudja, hogy számítani fognak rá, így mindenki éles. Edzésen is mindenki úgy dolgozik, hogy tudja, hogy jól teljesít, megkapja a lehetőséget. (…) Nyilván mindenki kezdeni szeretne, mindenki akarjon is kezdeni, ez egy teljesen normális hozzáállás. De nincs sértődés, acsarkodás, ez egy pozitív mederben zajló versengés.”
„A kupában nincsen könnyű meccs. Ráadásul jól mennek a másodosztályban, szóval nagyon nehéz mérkőzés lesz. Biztos vagyok benne, hogy az első gól sokat fog számítani. Nagy céljaink vannak, és a kupából van a leggyorsabb út az európai porondra. Ezt mindenképp megcélozzuk, és úgy vetjük bele magunkat ebbe, hogy ez mindig egy döntő, és most jön a második döntőnk. Remélem, sikerrel vesszük” – fogalmazott a négyszeres válogatott játékos, aki a barátai mögött sem akar lemaradni.
„Egy Magyar Kupa teljesen más értékkel bír, ezt még Kanta Józsival beszéltünk anno. Miatta is nagyon szeretném megnyerni – kívánom, hogy edzőként majd sikerüljön neki -, mert vele beszéltük, hogy mennyire különleges. A Bogesznak már van egy, és ha egyszer leülünk az asztalhoz idősebb korunkban, nem akarok úgy ott ülni, hogy nekem nincs Magyar Kupám, nekik meg van” – mondta mosolyogva.
Magyar Kupa, 4. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
kedd:
Diósgyőri VTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 20.00
szerda:
Martfűi LSE (NB III)-Paksi FC 12.30
Debreceni EAC (NB III) – BVSC-Zugló (NB II) 12.30
Majosi SE (NB III)-Videoton FC Fehérvár (NB II) 12.30
Kelen SC (BLSZ I.)-Kolorcity Kazincbarcika SC 12.30
Karcagi SC (NB II)-Aqvital FC Csákvár (NB II) 12.30
FC Ajka (NB II)-Tiszakécskei LC (NB II) 17.00
Kecskeméti TE (NB II)-Tiszafüredi VSE (NB III) 17.00
Vasas FC (NB II)-Mezőörs KSE (vármegyei I.) 17.15
HR-Rent Kozármisleny (NB II)-ESMTK (NB III) 17.30
ETO FC-Pilisi LK (vármegyei I.) 18.00
Ferencvárosi TC-Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 20.00
MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC (NB II) 20.00
csütörtök:
III. Kerületi TVE (NB III)-Soroksár SC (NB II) 12.30
Zalaegerszegi TE FC-Budafoki MTE (NB II) 18.00
Debreceni VSC-Budapest Honvéd FC (NB II) 20.00













