Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

2015 óta csak egyszer kezdte a mostaninál is rosszabbul a bajnokságot az Újpest

2015 óta csak egyszer kezdte a mostaninál is rosszabbul a bajnokságot az Újpest

m4sport.hu | | Szerző: Határ Dávid
A bajnokság első harmadának zárása után az Újpest kiesést jelentő 11. helyen állt – ennek kapcsán megnéztük a lilák szezonkezdéseit egészen a 12 csapatos NB I visszavezetéséig, azaz 2015-ig visszamenőleg.

Nyáron alaposan átalakult az Újpest kerete és a kispadon is váltás volt, a vezetőség pedig nem kisebb célt tűzött ki a csapat elé, mint a dobogó elérését és így a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását.

„Csak abban gondolkodunk, hogy a dobogóra oda kell érnünk, mert ez segíti a további épülésünket: hogy nemzetközi kupában induljunk és még vonzóbbak legyünk a játékosok tekintetében” – erősítette meg Ratatics Péter klubelnök a júliusi szurkolói ankéton a korábban az m4sport.hu-nak adott interjúban elmondottakat.

A szezonrajt ennek fényében remekül alakult, a nyitányon az Újpest 3–1-re legyőzte a DVTK-t. Ezt egy idegenbeli 1–1-es döntetlen követte Győrben, azóta viszont kilenc bajnokijából ötöt elveszített az Újpest, emellett még három döntetlent és csak egy további győzelmet jegyzett a negyedik kerületi csapat.

Damir Krznar csapata ráadásul a legutóbbi hat bajnokiján nyeretlen maradt – sőt, közben a másodosztályú Kecskeméttől is kikapott, így a legjobb 64 között búcsúzott a MOL Magyar Kupától –, és a bajnokság első harmadában a megszerezhető 33-ból mindössze 10 pontot gyűjtött.

A 12 csapatos NB I újbóli bevezetése, azaz 2015 óta ennél csak egyszer, a 2021–2022-es idényben kezdett rosszabbul az Újpest, akkor 11 kör után 8 ponttal álltak a lilák.

Akkor Michael Oenninget a 17. kör után, a téli szünetben leváltották, Milos Kruscsics vezetésével pedig egészen az ötödik helyig jött előre az Újpest.

Ha a bajnokság harmadánál elfoglalt helyezéseket nézzük, akkor legutóbb szintén a 2021–2022-es szezonban állt kiesőhelyen az Újpest, akkor az utolsó helyről várta a folytatást, de ahogy azt az előző bekezdésben is írtuk, végül a felsőházban zárt.

Az némi bizakodásra adhat okot a az Újpest-szurkolóknak, hogy a legutóbbi tíz szezonból csak négyszer zárt rosszabb helyen a csapat a bajnokság végén, mint a 11. fordulós helyezése. Igaz, a legutóbbi két szezonban pont ennek az ellenkezője történt: a bajnokság harmadánál mindkétszer felsőháziak voltak a lilák, a végelszámolásnál viszont már az alsóházban találhattuk meg őket.

Az mindenesetre biztos, hogy a legutóbbi, DVSC elleni 5–2-es vereségnek már kívülről is látványos következménye lett, az Újpest kirakta az első csapatából André Duartét. Hogy ez milyen hatással lesz a játékosokra, és elindul-e a tabellán felfelé a csapat, az vasárnap 15:30-tól a DVTK elleni miskolci bajnokin kiderül.

A vasárnap 15:30-kor kezdődő DVTK–Újpest találkozót – ahogy a forduló többi mérkőzését is – az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Fizz Liga, 12. forduló:
péntek:
Kisvárda Master Good–Nyíregyháza Spartacus FC 0–0
szombat:
Kolorcity Kazincbarcika SC–Puskás Akadémia FC 1–3
ETO FC–Paksi FC 0–0
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 4–1
vasárnap:
15.30 – Diósgyőri VTK–Újpest FC (M4 Sport és m4sport.hu)
18.00 – Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport és m4sport.hu)

Borítókép: Debrecen, 2025. október 26. Joao Aniceto Grandela Nunes, az Újpest játékosa a labdarúgó Fizz Liga 11. fordulójában játszott Debreceni VSC - Újpest FC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2025. október 26-án. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Az akarat megvan az Újpestben a rövid passzos játékra, csak az eszközei nincsenek meg hozzá – elemzés
A Nagyerdei Stadionban elszenvedett 5–2-es vereséget követően minden eddiginél sötétebb felhők gyülekeznek Újpest felett. A Zalaegerszeg győzelmével a lilák már a kieső zónába csúsztak vissza, ami abszolút nem várt és egészen megdöbbentő stádiuma az új alapokra helyezett projektjüknek. De valóban új alapokra helyezték az Újpestet vagy egyelőre csak jó adag pénzt ráborítottak az előző tulajdonos hagyatékára?
Magyar futball
Bódog Tamás: Erre a hozzáállásra és akaratra lehet építeni
Révész Attila a Kisvárda péntek esti bajnoki döntetlenje ellenére sem volt elégedetlen a csapatával, míg a másik oldalon a Nyíregyháza Spartacus kispadján bemutatkozó Bódog Tamás kiemelte, óriási küzdöttek a játékosai, erre a mentalitásra pedig a folytatásban mindenképp lehet majd építeni.
Magyar futball