„Nehéz mérkőzés volt a mai, hiszen a Zalaegerszeg jó csapat, ismerjük őket. Ugyanakkor a játékosaim felismerték, mi történik a pályán. Sikerült megszereznünk a vezetést, két gólt is rúgtunk, volt még két ziccerünk, amiből betalálhattunk volna. Emellett jól védekeztünk, jó teljesítmény nyújtottunk” – értékelte a ZTE elleni 2–1-es győzelmet Sergio Navarro.
Kapcsolódó tartalom
A DVSC vezetőedzőjét Demjén Balázs, az M4 Sport riportere emlékeztette, 10-20 évvel ezelőtt gyakran állt a Loki az NB I élén, azóta kevésbé, ám most ismét ez a helyzet. „A játékosaimat illeti a gratuláció, ők a legjobbak” – válaszolt a spanyol tréner.
Nuno Campos az ellenfél mellett saját csapatának is gratulált a vereség ellenére, mert szerinte jól játszottak.
„A részleteken múlt, hogy elment a meccs. Látni kell, egy fiatal csapat a miénk, idő kell, hogy fejlődjenek, hogy ne kövessenek el ilyen hibákat, mint ma. Az látszott, hogy harcoltak, hittek abban, amit képviselünk. Azt a focit játsszuk továbbra is, ami a miénk, amit a Fradi ellen is megmutattunk, de látjuk, hogy ez mindenhol nem elég” – vélekedett a ZTE edzője.
A két debreceni gólszerző, Bárány Donát és Kocsis Dominik egyszerre állt az M4 Sport kamerája elő.
„Az a dolgunk, hogy gólt szerezzünk, gólpasszt adjunk, megnyerjük a mérkőzést. Még rúghattunk volna párat, de az zavar, hogy kaptunk egyet. A végén megint izgulni kellett, de büszke vagyok a csapatra, nagyon örülünk a három pontnak” – mondta Kocsis.
Bárány elismerte, a Honvéd elleni Magyar Kupa-kiesés megfogta őket, de ki kellett jönniük belőle hamar, mert tudták, néhány nap múlva jön a következő találkozó.
Kapcsolódó tartalom
A gyönyörű szabadrúgással szépítő Skribek Alen csalódottan nyilatkozott a lefújást követően.
„Nem nagyon tudok mit mondani. Két amatőr hibából kaptunk gólt. Ezen a szinten, a Debrecen ellen nem lehet így labdát eladni. Voltak lehetőségeink, főleg pontrúgásból. Azt beszéltük a szünetben, ha szerzünk egy gólt hamar, akkor akár egyenlíthetünk is. Ez csak a végén jött, ez van, jövő héten otthon nyernünk kell” – mondta a ZTE támadója.
Fizz Liga, 12. forduló:
péntek
Kisvárda Master Good–Nyíregyháza Spartacus FC 0–0
szombat
Kolorcity Kazincbarcika SC–Puskás Akadémia FC 1–3
ETO FC–Paksi FC 0–0
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 4–1
vasárnap
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–3
Debreceni VSC–ZTE FC 2–1














