Kapus
Kovács Dániel (Nyíregyháza)
Volt az embernek egy olyan érzése már a péntek esti foci alatt is, hogy a Hét csapatának kapusát nem is kell tovább keresni, ez végül be is igazolódott. A fordulót utolsó helyről kezdő Nyíregyháza Bódog Tamás vezetőedző debütálásán a Révész Attilával szárnyaló Kisvárdához látogatott el, ám korán nehéz helyzetbe került, hisz Temesvári Attilát már a meccs elején kiállította a játékvezető. A helyzet ismeretében a pontszerzés is bravúrnak számít a Szparitól, melyhez igencsak hozzátett Kovács Dániel is, aki 6 védéssel a meccs legjobbja lett.
Kapcsolódó tartalom
Hátvédek
Szalai Gábor (Ferencváros)
Érdekes lehet, hogy egy csereként pályára lépő belső védő miként kerülhet a Hét csapatába, ám ha jobban kibontjuk a 229. örökrangadó történetét, tisztább képet kapunk. A rekordbajnok 4–1-es győzelme során Stefan Gartenmann kezdte a gólok során, ám fejese után egyből cserét kért, így Szalai Gábor pályára léphetett, aki a 70. percben gólt fejelt egy szöglet után. Találata mellett is jó teljesítményt nyújtott a magyar védő, bár sok dolga nem volt, hisz szinte egykapuzott a Fradi, de ami akadt, azt makulátlanul megoldotta.
Kapcsolódó tartalom
Wojciech Golla (Puskás Akadémia)
Szenvedősebb időszak után a Puskás Akadémia meggyőző sikert aratott a Kazincbarcika ellen annak ellenére, hogy a mérkőzés csak az utolsó pillanatokban dőlt el Dárdai Palkó, és a Hét csapatába is bekerülő Wojciech Golla találataival. Utóbbi középhátvédként igencsak szép befejezéssel járult hozzá a sikerhez, emellett hátul sem hagyta magát, fejpárbajt nem veszített a mérkőzésen (5/5), 4 labdaszerzése mellett 7 tisztázása is volt.
Josua Mejías (Debrecen)
Az előző két hátvéd gólt szerzett a hétvégi fordulóban, Josua Mejías ezzel szemben „csak” gólpasszig jutott, de így is bekerült a legjobbak közé. A Debrecen hátvédje a ZTE elleni meccs első félidejében Bárány Donátnak asszisztált, de nem csak az ellenfél kapuja előtt segítette csapatát a venezuelai: 12 párharcának kétharmadát sikerrel vette, 4 szerelése volt, ezek közül egyik abszolút utolsó emberként történt.
Kapcsolódó tartalom
Középpályások
Kocsis Dominik (Debrecen)
Kocsis Dominik ismét remek teljesítménnyel segítette győzelemhez a Debrecent, ezúttal a ZTE elleni 2–1-es siker során. A fiatal középpályás nemcsak gólt szerzett, kulcsszerepet játszott a Loki játékának szervezésében is: 28 passzából 26 pontos volt, ami kiváló hatékonyságot mutat. Aktivitása és higgadtsága meghatározó volt a középpályán, így nem meglepő, hogy sorozatban másodszor is bekerült nálunk a forduló csapatába.
Papp Kristóf (Paks)
A Paks a hét meccsén a Győrrel játszott a Fizz Liga 12. fordulójában. Noha helyzetek mindkét oldalon adódtak, egyik csapat sem tudta megszerezni a mérkőzés első gólját. A Paks inkább a stabilitásra és a védekezésre helyezte a hangsúlyt, ez hatványozottan igaz lett a 67. perctől kezdve, ekkor Lenzsért kiállította a játékvezető, melyről Bognár Györgynek erősen meg is volt a véleménye. Az egy pont megszerzésében Papp Kristófnak is nagy érdemei voltak, aki stabilan megküzdött ellenfeleivel, párharcai közül mindössze egyet veszített el (9/8).
Gabi Kanichowsky (Ferencváros)
Kanichowsky talán eddigi legjobb meccsét játszotta a Ferencvárosban, a rekordbajnok középpályájának motorja volt az MTK elleni bajnokin. A korábban említett Gartenmann-gól az ő beadásából született, átadásait a meccs későbbi részében is javarészt csapattárshoz juttatta el, 74 passzából 66 volt pontos összesen, ami 89 százalékos pontosságot jelent. Ami talán még kiemelkedőbb, hogy hatszor is próbálkozott hosszú indítással, melyekből öt sikeres volt, azaz jó pár támadás az ő indításaival kezdődött.
Daniel Stefulj (Győr)
A Hét meccséből nem csak paksi részről került be játékos az általunk összeállított Hét csapatába, hisz a Győr szélső védőjének, Daniel Stefuljnak is helye van az összeállításban. A játékos minden szempontból kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a forduló előtt még listavezető paksiak ellen: védő létére két lövése is volt, az ETO támadásai valahányszor átfutottak rajta, összesen 50 pontos passza volt 57 kísérletből (88%) és védekezésben is jó meccset hozott, 6 labdaszerzése és 3 tisztázása is erről árulkodik.
Kapcsolódó tartalom
Horváth Krisztofer (Újpest)
Fontos győzelmet aratott a hétvégén az Újpest: a lila-fehérek 3–1-re győzték le idegenben a Diósgyőrt, úgy, hogy egy félidőt emberhátrányban játszottak. A két hónap után ismét a győztes útra visszatérő újpestiek legjobbja Horváth Krisztofer volt, gólt szerzett és egy ideig úgy tűnt, két találat is a nevéhez fűződik majd, végül az egyik többszöri lassítás után kiderült, hogy Bokros öngólja lett. Ennek ellenére Horváth teljesítménye a DVTK ellen valóban úgy nézett ki, ahogy azt csapata szurkolói is szeretnék, aktív volt a támadásokban, többször hátul is, illetve a szervezésben is besegített.
MTI/Purger TamásTámadók
Varga Barnabás (Ferencváros)
Varga Barnabás nevén már nem nagyon kell meglepődni egy ilyen összeállítás során, a Ferencváros támadója bombaformában kezdte meg az idényt, és az MTK szerencsétlenségére nem pont ellenük vett vissza a tempóból. Gólját már-már mondhatni természetesen fejesből szerezte, de az egész meccsen veszélyt jelentett Demjén Patrik kapujára, kapufájánál centikre volt attól, hogy duplázni tudjon, de emellett is megvoltak a helyzetei, melyeket az MTK kapusának kellett hárítania.
Aljosa Matko (Újpest)
Horváth mellett az újpestiek szlovén támadója, Aljosa Matko került még fel az eredményjelzőre vendég részről a Diósgyőr elleni 3–1 során. A játékos támadó partnere góljánál még előkészítőként, később befejezőként vállalt szerepet, 83. perces elfutásánál senki nem tudta felvenni vele a versenyt, higgadt lövésével pedig be is állította a végeredményt.
Edző
Robbie Keane (Ferencváros)
Robbie Keane kifakadása úgy látszik jó irányba billentette a Ferencváros játékosait. Az MTK elleni örökrangadó totális hazai dominanciát hozott, 26 kapuralövésre érkezett 1 válaszként Horváth Dávidéktól, 4 gólt szerzett a Fradi és az egy kapott is öngól volt ráadásul a meccs utolsó pillanataiban. A pontrúgásokból és beadásokból kialakított helyzetekből 3 gólt is szerzett a csapat és Nagy Barnabás önbizalmának is nagy löketet adhat a játéklehetőség, meg is hálálta első góljával. Erre a teljesítményre biztosan nem lesz panasza az ír szakembernek.
A Hét csapatai a Fizz Liga 2025/26-os idényében:
A legutóbbi hét:
Fizz Liga, 12. forduló:
péntek
Kisvárda Master Good–Nyíregyháza Spartacus FC 0–0
szombat
Kolorcity Kazincbarcika SC–Puskás Akadémia FC 1–3
ETO FC–Paksi FC 0–0
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 4–1
vasárnap
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–3
Debreceni VSC–ZTE FC 2–1














