Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta, nem akart sokat változtatni a nemzeti csapat keretén, mely „szeptember óta nagyon együtt van és egységes csapatot alkot”.
„A játékosok személyisége, karaktere mindig döntő faktor, akkor is, ha nem stabil kezdőjátékosok, hiszen a csapategység és a játékosok közötti harmónia fenntartása, legyen az a pályán vagy azon kívül, rendkívül fontos” – mondta az olasz szakember az M4 Sport kamerái előtt.
Kapcsolódó tartalom
A keddi kerethirdetésen kiderült, hogy ismét lesz egy első bálozó a Fizz Ligából: a szárnyaló, listavezető Debrecennel 12 bajnokin 6 gólt szerző Bárány Donát is meghívót kapott.
„Azt hiszem, ez volt a megfelelő pillanat, hogy meghívót küldjünk [Bárány] Donátnak. Amit igazán értékelek benne, hogy az első pillanattól az utolsóig keményen küzd a pályán, én is mindig ezt kérem a csapattól, a játékosaimtól. Ebből a szempontból ő egy kiemelendő példa, persze más kvalitásai, erősségei is vannak és nagyon jól teljesít a bajnokságban a Debrecennel, ahol több olyan csapattársa is van, mint például az U21-es válogatottban szerepelő Szűcs [Tamás], akik ha így folytatják és tovább fejlődnek, idővel szintén csatlakozhatnak majd az A-válogatott keretéhez” – fogalmazott.
Kapcsolódó tartalom
Nem Bárány az egyetlen újonc a nemzeti csapat keretében: a DAC-nál futballozó Redzic Damir is először kapott meghívót Marco Rossitól.
„Redzic Damirt is figyelemmel követjük egy ideje. Nagyon izgalmas szélsőnek tartom, gyors, remekül cselez és kiemelkedő egy az egy ellen. Olyan típusú játékos, aki nagyon jól illeszkedik a többi támadónkhoz, például Gruberhez, és az érkezésével ez a sorunk még teljesebbé válik majd” – fejtette ki.
A magyar-bosnyák kettős állampolgár Redziccsel kapcsolatban Rossi elmondta, számára az a legfontosabb, hogy a meghívott játékos „százszázalékosan elkötelezett legyen és boldog, hogy Magyarországot képviselheti”.
„Nekem senkit nem kell meggyőznöm, hogy magyar válogatott legyen. A játékosoknak kell meggyőzniük engem, hogy azok akarnak lenni. Ez két teljesen különböző dolog. Amikor beszéltem vele, elmondta, nagy örömmel képviselné Magyarországot, most pedig eljött a pillanat. Úgy érzem, nincs kétsége afelől, hogy a magyar színeket szeretné viselni” – vélekedett.
Kapcsolódó tartalom
Míg a szeptemberi és az októberi vb-selejtezős blokkban szombaton és kedden játszotta két-két mérkőzését a válogatott, addig a csoportkör novemberi zárásán csütörtökön és vasárnap fog pályára lépni az összetartást hétfőn kezdő nemzeti csapat, ráadásul első mérkőzését idegenben, Örményországban játssza Marco Rossi együttese, így nem lesz sok idő a felkészülésre.
„Hétfőn 11 játékossal fogunk készülni, mert a többiek még vasárnap meccset játszanak, úgyhogy regenerációra van szükségük. Kedd reggelre sem lesznek teljesen kipihentek, de meg kell tartanunk az egyetlen lehetséges edzést a taktikai szempontjaink alapján. Ezt követően elutazunk Örményországba, szerdán pedig megtartjuk az utolsó edzést a mérkőzés előtt” – ismertette a programot Rossi, majd hozzátette, a szűk menetrend miatt nem lenne sok értelme jelentősen változtatni a csapaton, így pedig „a kevés rendelkezésre álló idő ellenére is tudni fogják a játékosok, amit kérünk tőlük”.
„Nyilván nehezebb lesz a felkészülés, mint az előző meccsekre, de az ellenfelünknek sem lesz több ideje” – állapította meg.
Kapcsolódó tartalom
Rossi elmondta, a három pontért utazik Örményországba a csapat, de nem becsülik le ellenfelüket, hiszen az írek elleni meccsen, illetve a Puskás Arénában rendezett találkozón is megmutatták, veszélyesek tudnak lenni.
Szóba került a kapuskérdés is: a selejtezősorozat nyitányán kezdő Dibusz Dénes ismét meghívót kapott, de a legutóbbi három mérkőzésen Tóth Balázs védett, a Blackburn kapusa pedig remekül teljesített.
FRISSÍTÉS: Tóth Balázs a Blackburn kedd esti bajnokiján megsérülhetett, ugyanis a 89. percben le kellett cserélni, a klub közlése szerint sántikálva hagyta el a pályát. Valérien Ismael vezetőedző a mérkőzés után elmondta, a magyar kapus térde sérült meg.
„Úgy vélem, nem muszáj mindig versengést teremteni a játékosok között. Egyszer megtörtént már ez a múltban Gulácsi és Dibusz között. A gond az volt, hogy nem mindenki tudta akkor megérteni, hogy függetlenül a döntésemtől, amit edzőként én hozok meg, mindenkinek támogatnia kell a játékost, akit a pályára küldök. Lehet, nem tetszik a döntésem, de a játékost támogatni kell. A múltban rengetegszer megtörtént, hogy több szurkoló nem támogatta például Gulácsit, amikor ő volt az első számú kapus. Ezt muszáj elkerülnünk, ha tényleg azt szeretnénk, hogy a válogatott a lehető legjobban teljesítsen”– vélekedett.
Bár nem mondta ki, Rossi sejtelmesen arra is utalt, hogy minden bizonnyal nem fog változtatni kapusposzton, így a jelek szerint továbbra is Tóth Balázs nevével fog kezdődni a válogatott összeállítása.
„Szerintem a döntés szeptember elején nehezebb volt, de most a mutatott forma alapján, és az alapján, hogy Dénes sérült volt egy rövid ideig, aztán most visszatért egy-két meccse… Szóval azt gondolom, jelen pillanatban a döntés teljesen elfogadható és érthető”
– fogalmazott.
A szövetségi kapitány végezetül arról beszélt, a stáb előkészítette mindazt, amit át kell adnia a játékosoknak: az ellenfél taktikájának videóelemzése is elkészült, illetve a szöglet- és szabadrúgáskombinációk is ki lettek dolgozva.
„Nyilván mindig vannak kérdőjelek azokkal a dolgokkal kapcsolatban, melyekre nincs ráhatásunk, de amire van, azt kontroll alatt tartjuk” – jelentette ki.
Kapcsolódó tartalom
Szeptemberben és októberben is előfordult, hogy betegség vagy sérülés miatt egy (vagy több) meghívót kapó játékos végül nem állhatott a válogatott rendelkezésére. Rossi elmondta, ez volt az egyik oka annak, hogy 23 mezőnyjátékost és 3 kapust is behívott.
„Közülük hármat nem is tudok benevezni a meccskeretbe, de azért is döntöttem így, mert van 3-4 sárga lappal veszélyeztetett játékosunk, és nem tudhatjuk, mi fog történni Örményországban. Felkészültnek kell lennünk több szempontból is, és azoknál, melyekre nincs ráhatásunk, bíznunk kell abban, hogy szerencsések leszünk” – zárta az interjút a 61 éves szakember.
A magyar labdarúgó-válogatott novemberi világbajnoki selejtezőit az M4 Sport élőben közvetíti!
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
Magyarország–Örményország 2–0
Portugália–Magyarország 2–2
11.13., 18:00: Örményország–Magyarország
11.16., 15:00: Magyarország–Írország
A tabella:














