A Budafok hétfőn tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Mészöly Gézával, aki március óta volt az együttes vezetőedzője, s 23 mérkőzésen ült a kispadon.
A klub kedden azt is bejelentette, hogy Nikházi Márk lesz a szakember utódja – érdekesség, hogy a 36 éves tréner egyben Mészöly elődje is volt, hiszen 2024 októbere és 2025 március között 12 összecsapáson vezette a csapatot, s épp az ő helyére érkezett akkor Mészöly.
Filkor Attila sportigazgató a döntéssel kapcsolatban elmondta, új impulzusokra van szükség ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon az alakulatnál.
„A klub vezetősége valóban nem tervezte ezt az edzőváltást, mert soha nem rögtön az edzőben keressük a rossz szereplés okát. Viszont tény, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy változzon a helyzet. A másik oldalról viszont az is igaz, hogy a kevés idő szűkítette a lehetőségeket. Felkészültnek kell lennünk minden új helyzetre, akár játékossal, akár edzővel kapcsolatos, és ez is ilyen volt. Sok lehetőséget átbeszéltünk, és abban egyetértettünk, hogy most olyan edzőre van szükségünk, aki az elődjéhez hasonlóan ismeri és tiszteli a klubot és a budafoki hagyományokat, aki a csapat összeállításánál bátran nyúl a fiatalok és az idősek felé egyaránt, és nem utolsó sorban ambiciózus. Ezért esett a választásunk több jelölt közül ismét Nikházi Márkra, akit Jakab János elnök úr elfogadott, és aki nyolc hónap után tér vissza a Promontor utcába. Őszintén hiszek benne, hogy nehéz, de sikeres időszak elé nézünk az ő irányításával” – árulta el a sportvezető.
A Budafok 13 forduló után sereghajtó az NB II-ben, mindössze kilenc pontot gyűjtött (vasárnap 3–0-ra kapott ki otthon a listavezető Vasastól), igaz, eggyel kevesebb meccse van, hiszen a Soroksár elleni bajnokija egy kapcsolószekrény kiégése miatt elmaradt – ezt egyébként szombaton pótolják.
Vasas FC












