Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az örmény kapitány: Én leszek az első, aki gratulál majd a magyaroknak a pótselejtező eléréséhez

Az örmény kapitány: Én leszek az első, aki gratulál majd a magyaroknak a pótselejtező eléréséhez

m4sport.hu | MTI
Noha az örmény labdarúgó-válogatottnak még megvan az esélye a pótselejtezőt jelentő második helyre, ennek ellenére Jegise Melikjan szövetségi kapitány csütörtökön a magyarok ellen sem elsősorban az eredményre koncentrál, hanem a fejlődésre.

„Öt kulcsjátékosom hiányzik sérülés miatt, de a csapatunk készen áll mentálisan és fizikálisan is az összecsapásra. A sok sérült lehetőséget ad kipróbálni más futballistákat, ennek pedig kifejezetten örülök, mert jó tapasztalattal szolgál majd számunkra – mondta a szerdai sajtótájékoztatón a 46 éves szakember. – Azt szeretném, ha olyan hangulat lenne Jerevánban is, mint egy hónapja a Puskás Arénában volt, és megnehezítenénk a magyar csapat dolgát. Ha ez nem sikerül és a portugálok is legyőzik az íreket, én leszek az első, aki gratulál majd a magyaroknak a pótselejtező eléréséhez.”

Melikjan úgy vélte, együttesének minimális esélye van a második helyre, ugyanakkor a vereségek nem befolyásolják negatívan a tanítványait, mivel az elsődleges céljuk nem az első két hely megszerzése volt, hanem a problémák megoldása, ebben pedig jó úton járnak.

„A nehézségek ellenére pozitívan állunk a meccshez és ha nincs is sok esélyünk, azért harcolni fogunk és nem feltartott kézzel várjuk a találkozót” – fogalmazott Melikjan, akit saját bevallása szerint nem lepte meg a magyarok pontszerzése Portugáliában, mivel Marco Rossi csapatát rendkívül erősnek tartja.

A játékosok részéről Karen Muradjan arról beszélt, hogy erős csapat a magyar, de Budapesten sikerült jól játszaniuk ellene, így akár más eredmény is születhetett volna, mint a 2–0-s vereség.

„Keményen dolgoztunk a héten, hogy támadásban hatékonyabbak legyünk és sikerüljön gólt szereznünk” – válaszolt az Ararat Armenia középpályása az MTI azon kérdésére, hogy miben kell javulnia az örmény együttesnek ahhoz, hogy jobb eredményt tudjon elérni.

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 18 órától Örményországban lép pályára, majd vasárnap 15 órától Írországot fogadja a vb-selejtezősorozat zárásaként: az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét találkozót élőben közvetíti!

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
Magyarország–Örményország 2–0
Portugália–Magyarország 2–2
11.13., 18:00:  Örményország–Magyarország (M4 Sport)
11.16., 15:00:  Magyarország–Írország (M4 Sport)

A tabella: 

Borítókép: Jereván, 2025. november 12.Jegise Melikjan, az örmény válogatott szövetségi kapitánya az örmény labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a Vazgen Szargszján Köztársasági Stadionban, Jerevánban 2025. november 12-én. Örményország és Magyarország világbajnoki selejtezõmérkõzést játszik egymással november 13-án.MTI/Czeglédi Zsolt
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak