Azt ugyan túlzás lenne állítani, hogy az első játékrészben sziporkáztak volna a mieink és sorra alakítottuk volna ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, azonban 10 lövésig és közel 1-es várható gólmutatóig (xG) jobbára alacsonyabb minőségű helyzetekből el sikerült jutnunk.  

Magyarország lövéstérképe az 1. félidőben Örményország ellen 

Ezzel szemben az örményeknek mindösszesen egy lövésük volt, ugyancsak alacsony gólszerzési valószínűséggel, ráadásul nem is strukturális hibából fakadt, sokkal inkább egy rossz döntést követően. 

Örményország lövéstérképe az 1. félidőben 

Azonban a lövésekben és várható gólokban megmutatkozó differencia alapjául válogatottunk labdás játéka szolgált. Az első félidőben 65%-ban birtokoltuk a labdát, amelyhez természetesen hozzájárult a nagyon intenzív és kifejezetten hatékony visszatámadásunk is, de a kulcs mégis csak abban a türelmes, fegyelmezett labdajáratásban rejlett, amely biztosította a kontrollt a hazaiak felett és ami a második félidőben eltűnt. 

Magyarország passztérképe az 1. félidőben 

Magyarország passztérképe a 2. félidőben 

Kifejezetten árulkodók a passztérképek. Az első 45 percben sokkal több passzt sikerült végrehajtani, leginkább a saját térfelünkön, annak is a jobb oldalán. Ezek nagyrésze rövid, kiemelkedően magas arányban pontos átadás volt. Ehhez képest a második félidei passztérképen az látható, hogy igencsak megritkultak a zöld nyilak. Sokkal kevesebb passzt hajtottunk végre, a labdabirtoklásunk vissza is esett 38%-ra. Emellett a nyilak hosszabbak lettek, ami azt jelenti, hogy a rövidpasszos játékunkat több ívelés váltotta fel, a pontos és pontatlan passzok aránya pedig megváltozott, jelentősen eltolódott az utóbbi irányba. 

Progresszív passz rangsor az 1. félidőben (Magyarország) 

Progresszív passz rangsor az 2. félidőben (Magyarország) 

Nagyon hasonló trend figyelhető meg a progresszív átadásokkal kapcsolatosan is, amelyek azt jelzik, hogy melyik félidőben mennyire hatékonyan és mekkora mennyiségben sikerült előre játszani a labdát. Míg az 1. játékrészben összesen 41 alkalommal próbálkoztak a mieink progresszív passzokkal, ezek közül 34 volt sikeres, addig a második 45 percben csak 18-szor kíséreltünk meg ilyen jellegű átadást, lecsökkent precizitással – majdnem a fele (7) sikertelen volt. 

Támadóharmadba adott passzok az 1. félidőben (Magyarország) 

Támadóharmadba adott passzok a 2. félidőben (Magyarország) 

A támadóharmadba eljuttatott passzok vonatkozásában is komoly visszaesés következett be. Az első félidőben 22 kísérletből 15 volt sikeres, addig a másodikban 15-ből csak 9. Ezúttal hatékonyságban nincs számottevő eltérés, viszont egyértelműen kirajzolódik, hogy mennyivel kevesebbszer sikerült eljutni az ellenfél védekezőharmadába. 

Az örményeknél viszont teljesen fordított tendencia játszódott le a két félidő között. Az első játékrészhez képest a másodikban sokkal többet kockáztattak, megpróbáltak több támadást vezetni, agresszívebbé váltak, a letámadásuk is intenzívebb lett, így jóval többször tudtak eljutni a védekező harmadunkba, mint ahányszor az azt megelőző 45 percben tették. 

Támadóharmadba adott passzok a 1. félidőben (Örményország) 

Támadóharmadba adott passzok a 2. félidőben (Örményország) 

Az első félidőben 10 támadóharmadba adott sikeres passzuk volt, míg a másodikban 14. A kísérletek számában viszont jóval drasztikusabb különbség mutatkozik. Míg az első játékrészben összesen 13 alkalommal próbálkoztak ilyen passzal, addig a fordulást követően jóval aktívabbá váltak, sokkal kezdeményezőbbek lettek, ezt mutatja a kétszer annyi támadóharmadba irányuló passzkísérlet. 

Progresszív passz rangsor az 1. félidőben (Örményország) 

Progresszív passz rangsor az 2. félidőben (Örményország) 

A progresszív passzok vonatkozásában ugyan az a minta figyelhető meg, mint a támadóharmadba adott passzoknál. Effektivitásban ugyan nem, de volumenben komoly léptek előre a második 45 percre. 

A kérdés az, hogy mindez hogyan történhetett meg. Marco Rossi is meglehetősen zaklatottan konstatálta a mérkőzés végén, hogy a második félidő az első szöges ellentéte volt. Nem szerepelt a tervekben, hogy a csapat visszavesz a letámadás intenzitásából és mélyebben visszahúzódik, aminek következtében egyes periódusokra be is szorul Dibusz Dénes kapuja elé. 

Az 59. percben volt talán először érezhető, hogy az örmények felbátorodtak, ami meglehetősen erős párhuzamban állt a mieink intenzitásával. Közepes blokkban helyezkedtünk, a labdára nem helyeztünk nyomást, így a legmagasabban jegyzett örmény játékos Eduard Spertsyan kényelmesen felléphetett a labdával, majd zavartalanul kísérletezhetett egy hosszú indítással. A labda pontatlan volt, Szalai Attila viszont rosszul vette át, így egy gyors visszatámadást követően az örmények kialakíthatták az egyik legnagyobb helyzetüket. 

A 67. percben ismételten erre láthattunk példát. Ezúttal sem sikerült nyomást helyezni az örményekre, mivel nem voltunk elég szervezettek és intenzívek, így a szélességi területben könnyedén a védekezőharmadunkba vezethették a labdát. 

A másik probléma a labdabirtoklásunkban mutatkozott. Ugyancsak a játékosok elrendezésére vonatkozó kérdés, hogy nem volt elég támogató játékos a labdás emberünk körül. Ez nagyban megnehezítette, hogy a labdát előre juttassuk, gyakran íveltük fel a labdákat, viszont Varga Barnabás nagyon elhagyatottan harcolt elől, így a második labdákat sem sikerült begyűjteni. 

A válogatottra jellemző rövidpasszos építkezésre való szándék is egyre többször hiányzott. A fenti szituációban Willi Orbánnak is lehetősége lett volna Callum Stylest bevonni a játékba, ehelyett a hosszú passz mellett döntött, ami a fentebb említett okok miatt inkább az örményeknek kedvezett. 

Összességében az 0-1 reális és megérdemelt eredmény, hiszen a magyar nemzeti tizenegynek több helyzete volt, a mérkőzés nagyobb részében tudta kontrollálni a mérkőzést, mint ellenfele. Ugyanakkor a második félidőben látottak némileg aggodalomra okot adó események voltak. Mind a letámadás hiánya, a védekezésünkből hiányzó intenzitás és szervezettség, mind a labdás momentumokban a túlzott kockázatkerülés(?), az első félidőben látottak feladása, ideértve a szándékot, valamint a struktúrát, hogy kellő létszámban próbáljuk meg támogatni az építkezést roppant negatívan befolyásolta a mérkőzés összképét. Így Marco Rossihoz érdemes csatlakozni, aki a második félidőben látottakkal nem volt kibékülve, a begyűjtött 3 ponttal viszont annál inkább. 

A Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt vasárnap 15 órától az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
Magyarország–Örményország 2–0
Portugália–Magyarország 2–2
Örményország–Magyarország 0–1
11.16., 15:00:  Magyarország–Írország (M4 Sport)

A tabella: