A teljes beszélgetést itt tekintheti meg
Orbán Viktor a magyar–ír vb-selejtező utolsó pillanatairól: „Ott volt a stadionban, én még ilyet nem tapasztaltam soha.”
„Sok mindent láttam már, sok szomorú pillanatot is láttam, de olyat, hogy egyszerre meghaljon egy egész stadion egy pillanat alatt, és a mennyből lezuhanjon, mint egy temetésen a föld alá, ilyet még nem láttam. És nyugodtan tekinthetjük ezt egy olyan eseménynek, amely annyira megrázott mindenkit, hogy a legdrámaibb kérdésben tudják csak megfogalmazni azt, amit gondolnak. Hát ezért írtam ki azt, hogy van-e élet a halál után. És szerintem a fél ország is meghalt.”
Bognár György az írek elleni vereségről: Rossz, passzív felfogásban játszottuk a mérkőzést
„Nem a 96. perccel volt a gond, hanem magával a mérkőzéssel. Amikor a stúdióban azt mondtátok, hogy kézben tartottuk, mi irányítottuk a játékot, az nem igaz. Az írek visszaálltak a saját térfelükre 30 méterre, és nagyon jól tudták, hogy az utolsó 10-15 percben bármi az eredmény, be fogják ívelgetni a labdákat. Ők fölvállalták ezt az utolsó negyedórát. Igen, a harmadik lőtt gól döntötte volna el ezt a továbbjutást, de mi ezt nem provokáltuk. Mi passzívan játszottunk, a félpályán passzolgattunk 3-4 perceket is. Nem azért, mert olyan labdabiztosak voltunk, és irányítottuk a játékot, mert az írek hagyták. Nekünk provokálni kellett volna, kezdeményezni kellett volna a harmadik gólt belőni. Akkor nem véletlen van három lehetőségünk, hanem van hat, és gólunk is van. Tehát mi rossz felfogásban játszottunk.”
Bognár György Marco Rossiról: Meg kellene tartani
„Én szerintem nem kellene ezt a csapatot szétzavarni, és a Marco Rossit meg kellene tartani. Szerintem a Marco Rossi jó szakember, jól integrálódott a magyar futballba ebben a közegben, jól érzi magát, elfogadottsága van, én hagynám őt dolgozni nyugodtan tovább. Egy picit ő szakmailag átalakítja a csapatot, amire szükség van, de én nem követelném se a fejét, és azt gondolom, hogy föl tud építeni már az Eb-re egy olyan csapatot, ami eredményes lehet.”
Orbán Viktor szerint Rossi otthonra talált, a magyar edzőknél pedig nem látja, hogy dörömbölnének az ajtón
„A szövetségi kapitány ügyében nekem van egy régivágású véleményem, a legjobb az a magyar edző, ha van. És ha nincs, és hoztunk külföldit, és az bevált, akkor örüljünk, hogy találtunk egy jó külföldit, de azt kell mondanom, én nem látom, most kalapot cserélek, tehát fölteszem a szurkolói kalapomat, én nem látom, leszámítva Bognár Györgyöt, aki itt ül mellettem, hogy egyébként óriási sikereket felvonultató magyar trénerek dörömbölnének az ajtón.”
„Ha külföldről jön edző, annak kulturálisan passzolnia kell hozzánk. Tehát egy dolog, hogy a futballpályán van valamilyen teljesítmény, ahogy a mester mondja, szórakoztató vagy sem, de a másik, hogy ebben a futballközegben, ami nagyon sajátos magyar futballközeg, ebben otthonára talál-e? Megvan-e a helye? Mi is elfogadjuk-e őt, ő is jól érzi magát a bőrében, vagy inkább kimarad belőle, elszigetelődik, és így tovább. És a Fradi edzői, akik idejöttek külföldi edzők, többségében inkább nem vettek részt a magyar futballtársadalom életében, hanem egy kicsit kívül maradtak rajta. Biztos ennek is megvolt az oka, de egyikőjük sem volt olyan, akit a nemzet szövetségi kapitányaként, a magyar világba beilleszkedő emberként örömmel fogadnánk el. Azt mondják, hogy de jó, szeretjük. Rossival mégiscsak ez a helyzet, nem?”
Orbán Viktor: Az a reményem, hogy erre az akadémiai rendszerre tíz év múlva már nem lesz szükség
Orbán Viktor: „Az én reményem az, hogy erre az akadémiai rendszerre tíz év múlva már nem lesz szükség, visszatérhetünk abba az állapotba, amiben felnőttünk: lesz egy klubnak utánpótlásrendszere, tulajdonosa, pénze, deklaráltan az utánpótlásra is, és akkor nem kell ebben az államnak szerepet vállalnia.”
Bognár György: Az akadémiák egymással versenyeznek, és nem játékosokat nevelnek
„Nagyon kevés a képzett, posztra képzett játékos, ami kijön, pedig az akadémiának az lenne a lényege, hogy a grundot pótolja, ugyanis nincs grund. Önképzés volt, grundról jöttek az emberek, már egy bizonyos csibészséget, rafináltságot hoztak magukkal. Heti három-négyszer másfél órában nem lehet megtanulni futballozni senkinek. Az akadémiáknak arra kellene törekedni, hogy egyénileg képezzék a képzettebb játékosaink legyenek.”
Bognár György: Nem vagyok alkalmas szövetségi kapitánynak
Bognár György: „Nem vagyok alkalmas szövetségi kapitánynak. Szakmailag igen, sőt nekem kiváló feladat lenne, hogy összerakjak egy csapatot, de emberileg nem vagyok alkalmas. Én nem akarok megfelelni mindenkinek, nem tudnám tolerálni ezt a vereséget és győzelmet is meg kell magyarázni-. Nagyon hamar összevesznék mindenkivel, szerintem ez nem lenne jó – senkinek.”
Orbán Viktor: Ezt nem tudjuk.
Hajdú B. István: A puding próbája az evés.”
Orbán Viktor: Ki kell jutni a vb-re, különben üres duma az egész
Orbán Viktor: „A futball alapvetően önbecsülési kérdés. Mi is vagyunk valakik, és az nem lehet, hogy nekünk, akik kétszer játszottunk vb-döntőt, van aranylabdásunk, Puskásunk, ne magyarázza senki, hogy mi a futball! Csak ahhoz, hogy ezt az önbecsülést tartani tudjuk, néha le kell őket győzni és ki kell jutni a világbajnokságra, mert különben üres duma marad az egész.”
Bognár György: Mindig mindenkit lehet pótolni
Orbán Viktor: „Fontos kérdés, hogy mennyire mély a keretünk. A mindenkori szövetségi kapitány baja, hogy vékony…
Hajdú B. István: A vasárnapi meccsen azt láttam, ha egy Schäfer András lejön, már őt sem biztos, hogy tudjuk azonos szinten pótolni.
Bognár György: Mindig lehet mindenkit pótolni. Amikor a Szalai még játszott, és Rossi elsírta magát a tévében, hogy »Mi lesz most a Szalai sérült, kell egy center«. És én azt mertem nálatok mondani a tévében, hogy ott van Gyirmóton egy Varga Barnabás nevű játékos, az jobb, mint a Szalai, és mindenki kiröhögött. Ma meg Varga Barnabás a legjobb, leggólerősebb játékosunk. És ő megvolt már öt-hat évvel ezelőtt is.”
Orbán Viktor: Nem fair, hogy az ötmagyaros szabály miatt az MLSZ-t gyalázzák
Orbán Viktor: „Mindenki az MLSZ-t szokta megidézni a szurkolói rigmusokban, ami nekem kényelmesebb, de az az igazság, hogy az ötmagyaros szabály mögött az akadémiai szabályozás megváltozása áll. Az MLSZ a következő évtől akarta bevezetni ezt, az akadémiai rendszerben van olyan döntés, hogy azok a klubok, amelyek akadémiákat működtetnek, az államtól kapnak erre forrást, és nem képesek legalább öt magyar játékost a pályán tartani, azok menjenek innen, ne legyenek részei az akadémiai rendszernek. Ez nem az MLSZ szabálya. Igazából ezért mondom, hogy nem teljesen fair, hogy őket gyalázzák ezért, miközben egyébként ez inkább a mi fertályunknál keresendő probléma. De ezt én vállalom, mert ha akadémiákat működtetünk, ráadásul úgy, hogy a klubok nem tudják a sajátjukat működtetni, mert nincs rá pénzük, akkor szerintem lehetnek olyan elvárásaink a sportállamtitkárság részéről, hogyha van akadémiád, játszass legalább öt magyart! A fiatal szabályt viszont nem szeretem egyáltalán, sőt rühellem, ha szabad ilyet mondani.”
Kapcsolódó tartalom
Orbán Viktor: Így kell a magyar futballt szervezni?
Orbán Viktor: „A kérdés az, hogy a következő tíz évben mi legyen. Így kell-e a magyar futballt szervezni, szövetségi rendszerben, vagy úgy, hogy a legtöbb nyugati országban csinálják. Különböző mintázatok léteznek, ahol a kluboknak több önállóságot adva van egy liga, aki a saját bajnokságot tulajdonolja, a pénzügyileg kezeli. Senki nem akarja megsérteni Csányi Sándort, ezért nem hozza elő ezt a kérdést. Én se akarom őt megsérteni, de szerintem nem fogjuk tudni elkerülni azt a higgadt, nyugodt, baráti, családias beszélgetést a magyar futball világában, hogy a következő 10-15 évben mi a jó futball irányítási struktúra. A Fradi és az MLSZ közötti vita első pillantásra inkább személyeskedőnek néz ki, de valójában mögötte ez a nagyon komoly sportvezetői szervezési kérdés húzódik meg.”
Orbán Viktor a Kubatov-Bognár konfliktusról: Nem olyan nagy baj ez!
Hajdú B. István: „[…] A Kubatov-Bognár csörtére utalok. Ez jó? Nem kellene valakinek rendezni, aki mindkét emberrel jó viszonyban van? Csak felvetem.
Bognár György: Nem én kezdtem ezt a vitát, Kubatov úr teljesen indokolatlanul belegabalyodott egy olyan magyarázkodásba, amiből nem tudott kikeveredni, és aztán morális problémát csinált belőle. Nyilván megvédem magam, ahogy tudom, de ez a téma engem nem érdekel, nem foglalkozom vele.
Orbán Viktor: Lehet erről véleményem? Nem akarom én ezt megoldani, ahogy a Csányi-Kubatov csörtéket sem. Nem felülről kell kikényszeríteni ezeket, nyugvópontra jutni csak a felek tudnak. De valójában nem olyan nagy baj ez! […] A futball szenvedély, mi viszont szerintem egy kicsit, sőt nagyon jólneveltek vagyunk. Belefér ez! Hát ez nem a jólnevelt úri gyerekek zsúrfiús összejövetele délutánonként, ez egy népi játék, indulat és szenvedély van, nem baj, ha valaki valakivel összeakaszkodik, keresem is minden héten.
Bognár György: Az a baj, hogy ebből az emberek azt hiszik, hogy én gyűlölöm a Ferencvárost, de ez nem így van. Amikor a Ferencváros nemzetközi meccset játszik, ugyanúgy szurkolok neki, mintha a magyar válogatottnak szurkolnék. […] Tisztelem ezt a klubot!
Orbán Viktor: Szkander nélkül nem megy, kötözködés, szenvedély nélkül nem megy. A futballt sterilizálni akarók megölik a játékot.”













