Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Még egyetlen együttes sem vezette a 12 csapatos bajnokságot tizenöt forduló után ilyen kevés győzelemmel

Még egyetlen együttes sem vezette a 12 csapatos bajnokságot tizenöt forduló után ilyen kevés győzelemmel

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
A Debrecen nyolc győztes meccsel áll az élen, korábban ennyi nem volt elég, hogy egy csapat éllovas legyen.

Tizenöt fordulót követően a Debrecen áll az élen a labdarúgó Fizz Ligában. A Loki nyolc győzelmet aratott, négy döntetlenje mellett három veresége van. A Fradi két meccses lemaradásban van Dzsudzsákékkal szemben, pontszámban beérheti és jobb gólarányának köszönhetően meg is előzheti a Lokit, de akkor is csak nyolc győzelme és 28 pontja lehet, mint a jelenlegi listavezetőnek.

A tizenkét csapatos bajnokság 2015-ös beindítása óta, ennyi fordulót követően ilyen kevés győzelemmel még egyetlen csapat sem állt a bajokság élén.

Amit a Fradi 2015 őszén produkált, minden bizonnyal nehéz lesz megismételni, hiszen Thomas Doll együttese tizennégy győzelemmel és egy döntetlennel, 43 ponttal vezette a bajnokságot.

A következő kiírásban a Vasas kilenc győzelemmel és 30 ponttal állt az élen, akkor a nyolc siker a második helyre volt elegendő a Videotonnak. A fehérváriak egy évvel később szintén kilenc megnyert bajnokival vezették a bajnokságot.

A következő öt évben tizenöt forduló után mindig a Ferencváros volt az éllovas, 10, 11, 12, 10, 12 sikerrel, míg két éve a Paksnak és a fővárosi zöld-fehéreknek is 9-9 győzelme volt de a tolnaiak egypontos előnnyel vezettek.

Tavaly a bajnokság ezen szakaszában a Puskás már tíz győzelmet könyvelhetett el, míg a második Fradinak és a harmadik MTK-nak nyolc-nyolc siker állt a neve mögött.

Fizz Liga, 15. forduló:
péntek
Nyíregyháza Spartacus FC – Debreceni VSC 0–3
szombat
Zalaegerszegi TE FC – Paksi FC 1–0
Kolorcity Kazincbarcika SC – Diósgyőri VTK 1–1
ETO FC – MTK Budapest 3–0
vasárnap
13:45 – Kisvárda Master Good – Újpest FC (M4 Sport, m4sport.hu)
19:30 – Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC (M4 Sport, m4sport.hu – A hét meccse)

Borítókép: Debrecen, 2025. október 30. Dzsudzsák Balázs, a Debrecen játékosa (b) és Sergio Navarro Barquero, a csapat vezetőedzője a labdarúgó MOL Magyar Kupa 4. fordulójában játszott Debreceni VSC - Budapest Honvéd FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2025. október 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak