Honvéd: várható volt
A Merkantil Bank Liga éllovasa féltávnál a Budapest Honvéd, amely épp egy hete vette vissza a Vasastól az első helyet és végül meg is tartotta. Az egy évvel ezelőtti, borzalmasan sikerült őszt követően tavaszra már egyenesbe jött a csapat, amely akkor még csak egy sima bennmaradásra volt elég, a lendület kitartott őszre is. Bármennyire furcsa, de a kispestiek egyik legnagyobb erőssége az állandóság: a játékoskeretben csak apróbb foltozások történtek az elmúlt egy évben, és a Csakblog szurkolói portál gyűjtéséből kiderül, hogy Feczkó Tamás a maga egyéves karrierjével a Hemingway-korszakot követően a leghosszabb ideig hivatalban lévő edző. Ez persze elég sokat elárul a csapat viharos éveiről, de jelöljük most inkább Feczkó dicséretének.
Természetesen a Honvéd és Feczkó Tamás a Góóól2!-ben is szóba került:
A jelenlegi Honvédnak van még egy-két vékonyabb posztja, Szamosi Ádám sérülésével a fiatalpercekkel is többet kell sakkozni, s egy-két egészen váratlan botlás is becsúszott, de az összkép mindenképp pozitív. A 15 meccsen szerzett 31 gól messze a legjobb arány, s a védekezésre sem lehet panasz, hiszen mindössze két meccsen kapott egynél többet a csapat, de mindkettőn ötöt válaszolt rá.
November elején bejelentették az átalakult vezetési struktúrát, Szíjjártó Péter külügyminiszter klubelnök lett, ettől nem teljesen függetlenül a szakosztály új főtámogatójaként bekerült az egyenletbe a Vulcan Shield Global Company. Ennek leginkább anyagi előnyei lehetnek, ami alapnak nem rossz, de nem a ruha teszi az embert. Ha a csapatnak megmarad az egysége, az organikus építkezése és továbbra is ilyen szurkolótábor áll mögötte, nehéz lesz megelőznie két csapatnak is.
Kapcsolódó tartalom
Vasas: a statisztikák kedvezőek
Két héttel ezelőttig azt mondtuk volna, végre minden rendben a Vasasnál, aztán jött a Honvéd és az Ajka elleni bajnoki, és – Erős Gábor szavaival élve – sikerült lerombolni, amit addig felépítettek. Elég keserű déja vu-je lehet a Vasas-drukkereknek ezzel kapcsolatban, a csapat az elmúlt évtizedben elég komoly díjnyertes a “Hogyan veszítsünk el egy feljutást tíz nap alatt” című kétes dicsőségű versenyben.
De ha a törikönyvre nézünk, így is bizakodhat a csapat: az elmúlt 12 évben kilencedszer veselkedett neki a feljutásnak, és eddig azon a két alkalommal sikerült ez, amikor a téli szünetet is feljutó helyen töltötte, vagyis általában az őszi szezonban szednek össze ledolgozhatatlan hátrányt. Ez most nem így van: hiába az utolsó két meccs nulla pontja, a Vasas így is feljutó helyen, hiszen azt megelőzően csak becsúszott egy kilencmeccses veretlenségi sorozat, benne egy közel hatszáz perces kapott gól nélküli extrával.
A Vasas Erős Gábor irányításával egy jóval látványosabb, kreatívabb támadójátékot játszik, az NB II-ből messze kiemelkedő Urblík József vezérletével a tabella alsó feléből érkező csapatokat rendre sikerült lenyomni, a közvetlen riválisokkal viszont bajban van. Márpedig ilyenekkel kezd: az első két tavaszi fordulóját a közvetlenül mögötte helyezkedő Csákvár, Kecskemét duóval indítja, ami önmagában meghatározhatja a csapat további sorsát.
Kapcsolódó tartalom
Üldözők: Kecskemét, Csákvár, Mezőkövesd
Reálisan nézve további három csapat van, amelynek reális esélye van elhappolni az első kettőtől a feljutást, a Kecskemét és a Csákvár kettő, a Mezőkövesd négy pontra a feljutó helyektől. Előbb érdemes kiemelni a középsőt, mint hatalmas meglepetést, és bár mondanánk, hogy őket majd úgyis érdemes kivenni a képletből a feljutást illetően, a Kazincbarcika az élő példa rá, hogy ezzel érdemes csínján bánni. A Csákvár ugyebár a Puskás Akadémia fiókcsapataként funkcionál, keretében például olyan fiatalokkal, mint a két héttel ezelőtti Orbán-interjúban név szerint is megemlített Pál Barna és Umathum Ádám, s lám a csapat elbírja a legutóbbi gólkirály, Nagy Zoárd távozását is. A csapat a Vasas otthonában aratott látványos sikerrel indított, és a 15 meccsen mindössze kétszer kapott ki, érdekes lesz megnézni, mire megy tavasszal a nagyokkal.
A Kecskemétnél bejött az edzőváltás: Gera Zoltán helyett Tímár Krisztián jött augusztus végén, az első négy fordulóban két vereség és 50 százalékos teljesítmény, azóta meg csak egy vereség és 68 százalék. A kispadon túl kellett ehhez néhány jól sikerült nyárvégi igazolás is, Beke Péter elöl, Debreceni Ákos hátul lett a lila-fehérek erőssége.
A Mezőkövesd kicsit hasonló utat jár be, mint a Honvéd: a kiesése utáni félévben csak kereste önmagát, de Csertői Auréllal egyenesbe jött, tavaly a kiesőjelöltből tavaszra már stabil középcsapattá alakult, mostanra meg kimondottan versenyképes, az ellenfelek számára kellemetlen lett. A négy pont és négy előttük levő ellenfél azért soknak tűnik, de abszolút nem ledolgozhatatlan a hátrány.
Érdekes módon egyébként az üldözők mondhatják el magukról, hogy egy játékoson sok múlik a teljesítményt illetően: a Kecskemétnek Pálinkás Gergő, a Csákvárnak Magyar Zsolt, a Kövesdnek pedig Szalai József nélkül akadhatnak gondjai.
Kapcsolódó tartalom
Fehérvár: rosszabb, mint gondolták
Ha gyorsan átugrunk a középmezőnyön – a Szeged hozza a szokásosat, a Karcag kellemes meglepetés, a Tiszakécskétől nagyjából erre lehetett számítani Bódiékkal, az Ajka a Vasas-Honvéd duó legyőzésével és Csábi kinevezésével dobbantott –, egy szokásosan szoros alsóházat találunk, amely az elmúlt évekhez hasonló, öldöklő kiesés elleni harcot eredményezhet.
Nyilvánvalóan mindenkinek a Fehérvár szúr szemet elsőre, de ha reálisan végignézzük azt a pokoljárást, amin a csapat keresztülment az elmúlt félévben, ennél sokkal jobbat aligha lehetett remélni. A keretből lényegében Nagy Gergely, Mario Simut és Spandler Csaba maradt meg, nagyjából 25 játékost kellett igazolni, mindeközben a klub továbbra is az önkormányzat kezében, várja boldog tulajdonosát. Boér Gábor vezetőedzőként nem élte meg az ősz végét sem, novemberben visszahozták a helyére Pető Tamást, eddig két iksz a mérlege, de hát csak a színek meg a klubhagyományok ugyanazok az április távozása óta, maga a csapat kicserélt ló. Pető visszajövetelével egyidőben Nikolics Nemanja is ismét feltűnt, ami szakmailag megintcsak jó jel lehetne, de amíg a Vidi jövője bizonytalan, nem lehet érdemben a szakmáról beszélni. Az egy feltétlenül fontos feladata a jelenlegi keretnek és stábnak, hogy ne az NB III-ból kelljen visszakapaszkodni, amihez azért stabilabb második félév kéne, hiszen a 15. helyen álló Szentlőrinc mindössze két pontra található. Nem produkált sikeres őszt a Soroksár, BVSC, Békéscsaba, Budafok négyes sem, látva az erőviszonyokat, ez a hat csapat meccselheti le a bennmaradást – de rossz tavasszal még a Kozármisleny is bajba kerülhet.
Kapcsolódó tartalom
A Merkantil Bank Liga február 1-jén folytatódik, az M4 Sport fordulónként egy kiemelt mérkőzést élőben közvetít.














