A Határtalan Pályákon első állomása épp Révkomárom volt, ahol Priskin Tamás karrierje is indult.
„Hazatérhettem a nevelőegyesületembe, nagyon jó érzés volt visszamenni és látni azokat a dolgokat, ahol én is elkezdtem futballozni. Volt egy kis izgatottság bennem, mert mindig jó visszatérni oda, ahonnan az ember elindult, és jó volt találkozni az ottani emberekkel és gyerekekkel” – fogalmazott Priskin az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában, ahol azt is elmondta, büszke felvidéki születésére, ezért számára a futballnagyköveti szerep szívből jövő feladat volt.
Kapcsolódó tartalom
„Az a legfontosabb, hogy kapcsolódjak ezekhez a közösségekhez, megismerjem az ott futballozó gyermekeket, edzőket, egyesületeket, a személyemmel pedig próbáljam közelebb hozni a nagyközönséghez azt, hogy ezekben az utánpótlásműhelyekben milyen nagyszerű munka folyik és milyen sok tehetséges gyermek futballozik” – mondta.
Priskin arról is beszélt, hogy sok-sok jól mozgó fiatal labdarúgót látott, illetve hozzátette, rengeteget kapott a komáromi egyesülettől, valamint sok mindent megtapasztalt pályafutása során, ebből pedig szeretne valamennyit visszaadni és támogatni a Kárpát-medencében futballozó gyermekeket.
A 63-szoros válogatott támadó karrierjének egyik legemlékezetesebb pillanata a 2015 októberi, Európa-bajnoki pótselejtezőn a Norvégiának lőtt vezetőgólja a Groupama Arénában: ezzel kapcsolatban elárulta, ha egyet kérhetne, visszamenne erre az estére, mert ezt a napot soha nem fog elfelejteni.
„Még amatőr szinten futballozom, ott is sok fiatal játékos vesz körül, úgyhogy nagyon jól érzem magam a gyerekek körében is, nagyon jól meg is értem magam velük. Ha lehetőség adódik, nagyon szívesen beállok közéjük, hogy a pályán belül is megtapasztalják, mire is voltam képes” – fogalmazott.
Priskin elmondta, nagyon sok gyermek futballozik az egyesületekben, hiszen több korosztályban, az U7-től egészen az U19-ig folyik a munka.
„Minden egyesületben vannak tehetségek, az a legfontosabb, hogy megadjuk nekik a lehetőséget és támogassuk őket az álmaik megvalósításában, hogy esetleg ők legyenek a jövő magyar bajnokai” – emelte ki.
Végezetül a válogatott is szóba került, Priskin elárulta, vannak közeli ismerősei még a mostani nemzeti csapatból is, illetve hozzátette, jelen volt az Írország ellen drámai körülmények között elbukott vb-selejtezős csoportmeccsen, melyen elszálltak a Rossi-csapat kijutási reményei.
„Nagyon nehéz volt átélni, ami az utolsó mérkőzésen történt, de büszke vagyok a csapatra, mert nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Nagyon pici hiányzott ahhoz, hogy tovább tudjunk jutni, de ez a csapat nagyon sok boldogságot okozott nekünk, és biztos vagyok benne, hogy így lesz a jövőben is” – vélekedett.
A Határtalan pályákon magazin első adását szombaton 11:30-kor láthatják az M4 Sporton!













