Robbie Keane kiemelte, nagyon örül az eredménynek, mert a Ferencváros végig dominálta a mérkőzést.
„Az elejétől kezdve mi voltunk a jobb csapat. Nem vagyok biztos abban, hogy az első gól nem volt les, lehetséges, hogy nem jó VAR-döntés született. Erre egy lenyűgöző góllal jött a válaszunk, majd a második félidőben végig irányítottuk a találkozót” – értékelt a sajtótájékoztatón az ír szakember.
Kapcsolódó tartalom
Az FTC vezetőedzője úgy véli, a többi Európa-liga-csapat költségvetéséhez képest az, hogy a Ferencváros hat meccs óta veretlen az El alapszakaszában, „hatalmas nagy eredmény”.
„Nagyon jó intenzitást láttunk a fiúktól a pályán, ezt is várom el mindenkitől: ha van rá esély, kerekedjenek felül az ellenfélen” – mondta, majd hozzátette, „mindenki brilliánsan játszott, a cserék is remekül szálltak be”.
Keane tizedik győzelmét aratta a Ferencváros kispadján a nemzetközi porondon, amivel beérte az eddig egyedüliként klubrekordernek számító Nyilasi Tibort az FTC vezetőedzőinek összevetésében.
„Csak a győzelemre koncentrálok, mindig nyerni akarok. Ez része a mentalitásomnak, amikor keddenként padelezek, teljesen mindegy, kivel játszom, csakis győzni akarok. Ilyen voltam játékosként, és edzőként is ezt szeretném képviselni: ha megnézzük a Fenerbahce elleni mérkőzést, akik képesek 60-70 milliós játékosokat megengedni maguknak, láthattuk, milyen produkció volt a pályán. Ha így állnak hozzá a játékosok, bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, ezt a versenyszellemet próbálom átadni nekik is, úgy gondolom, ez sikerült” – vélekedett.
Kapcsolódó tartalom
A 45 éves szakember kiemelte, olyan helyzetbe hozta magát a Ferencváros, hogy elérhető az egyenes ágon nyolcaddöntőbe jutás, ami a több pihenő szempontjából is fontos lehet a csapatnak, illetve a sajtótájékoztató végén elmondta, egyáltalán nem foglalkozik még az El folytatásával, csak a vasárnapi, Debrecen elleni bajnokira koncentrál, a fejében pedig „már meg is van a kezdőcsapat”.
Kollégája, a Rangerst irányító német Danny Röhl csalódottságának adott hangot, ami nemcsak az eredménynek, hanem a mutatott játékból hiányzó elemeknek is szólt.
„Mérges vagyok a kapott gólok miatt. A másodiknál legalább negyven méteren keresztül szállt a levegőben a labda, és semmit nem reagáltunk. Az ilyesmit nem engedhetjük meg magunknak” – fogalmazott. Elmondta, az első félidő javarészt úgy alakult, ahogyan előzetesen tervezték, de nem tudták kihasználni, hogy a hátrányban lévő rivális jobban kinyílt.
„Ennek ellenére azt látom, hogy a csapatunk fejlődik, alapvetően versenyképes, de vannak még olyan hiányosságai, amelyeken dolgozni kell” – magyarázta.
A Ferencváros hat forduló alatt 14 pontot gyűjtött az alapszakasz következő fordulójában pedig január 22-én a görög Panathinaikoszt látja vendégül.
A mérkőzés összefoglalója:
Európa-liga, alapszakasz, 6. forduló, végeredmény:
Ferencvárosi TC–Rangers FC (skót) 2–1 (1–1)
Groupama Aréna, 19 567 néző, v: Anasztasziosz Papapetru (görög)
gól: Ötvös (45+5), Varga (73.), ill. Miovszki (27.)
sárga lap: Joseph (77.), illetve Aarons (43.)
Ferencváros: Gróf – Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Kanichowsky (Julio Romao, 83.), Ötvös (Zachariassen, 74.), O’Dowda (Cadu, 83.) – Yusuf (Joseph, 74.), Varga B. (Pesic, 90.)
Rangers: Butland – Tavernier (Aasgaard, 74.), Fernandez, Djiga, Aarons (Sterling, 58.) – Barron, Raskin – D. Pereira (Curtis, 67.), Meghoma, Gassama (Moore, 59.) – Miovszki (Chermiti, 67.)













