Rövid összefoglaló
Hosszú összefoglaló
Európa-liga, alapszakasz, 6. forduló, végeredmény:
Ferencvárosi TC–Rangers FC (skót) 2–1 (1–1)
Groupama Aréna, 19 567 néző, v: Anasztasziosz Papapetru (görög)
gól: Ötvös (45+5), Varga (73.), ill. Miovszki (27.)
sárga lap: Joseph (77.), illetve Aarons (43.)
Ferencváros: Gróf – Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Tóth A., Kanichowsky (Julio Romao, 83.), Ötvös (Zachariassen, 74.), O’Dowda (Cadu, 83.) – Yusuf (Joseph, 74.), Varga B. (Pesic, 90.)
Rangers: Butland – Tavernier (Aasgaard, 74.), Fernandez, Djiga, Aarons (Sterling, 58.) – Barron, Raskin – D. Pereira (Curtis, 67.), Meghoma, Gassama (Moore, 59.) – Miovszki (Chermiti, 67.)
Az El-alapszakasz 6. fordulóját megelőzően 6. helyen álló Ferencváros már egy Rangers elleni döntetlennel is bebiztosíthatta továbbjutását, egy győzelemmel pedig nagy lépést tehetett volna az egyenes ágú nyolcaddöntős részvétel felé.
Hazai pályán támadószellemben lépett fel a magyar bajnok a skót ezüstérmes ellen, a 3. percben Bamidele Yusuf bújt ki a vendégvédők szorításából, a tizenhatoson belülre érve viszont a kapu mellé lőtt.
Ezt követően is maradt az enyhe ferencvárosi mezőnyfölény, a következő veszélyesebb lehetőségre negyedórát kellett várni, ekkor Butland volt bizonytalan egy FTC-szögletnél, kiejtette a kezéből a labdát, a leggyorsabban reagáló Raemaekers viszont nem talált kaput.
Az első valamirevaló akciójából viszont a Rangers szerzett vezetést: Danilo akrobatikus mozdulattal tette Bojan Miovszki elé a labdát, az egykori MTK-támadó pedig egy gyönyörű ollózómozdulattal a hálóba lőtt – a játékvezető először lest ítélt, ám a videóbíró közbeavatkozása után végül megadta a gólt (0–1).
Igyekezett gyorsan válaszolni a Ferencváros, néhány perccel később Yusuf a mérkőzés elejihez hasonló helyzetben, de kevésbé zavartalanul lőhetett, itt azonban az oldalhálót találta el.
A félidő hajrájára fordulva kevés futballt láthatott a Groupama Aréna közönsége, rövid időn belül két Rangers-játékos ápolása miatt is állt a játék. Az első játékrészben öt percet hosszabbított a játékvezető, ennek legvégén, egy mutatós akcióból pedig ki is egyenlített az FTC: Makreckis átadását Cissé lépte át, mely így Ötvös Bencét találta meg, aki kényszerítőzött a francia védővel, beadását pedig a magyar válogatott középpályás a kapuba lőtte (1–1).
A második játékrész kezdetén szintén az FTC kezdeményezett, az 50. percben Varga törhetett kapura, de Djiga kiváló ütemben, az utolsó pillanatban még blokkolni tudott. A továbbiakban nehezen alakítottak ki lehetőségeket a csapatok, a tizenhatos előterében folyamatosan hiba csúszott az átadásokba.
A 72. percben aztán ismét betalált a Ferencváros: O’Dowda ívelte Varga Barnabás fejére a labdát, aki a tőle megszokott módon, közvetlen közelről a kapuba fejelt (2–1).
A végjátékban hajtott az egyenlítésért a skót csapat, ez kis híján össze is jött a Rangersnek: a 87. percben a csereként beálló Curtis lövését Gróf nagy bravúrral ütötte szögletre. Ennél közelebb már nem került a vendégcsapat, a Ferencváros hatodik El-alapszakaszos meccsén is veretlen maradt, győzelmével pedig bebiztosította helyét a sorozat következő szakaszában, míg a Rangers veresége azt jelenti, elszálltak a skótok továbbjutási esélyei.
Európa-liga, a Ferencváros programja az alapszakaszban:
Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
Ferencváros – PFC Ludogorec 3–1
Fenerbahce SK – Ferencváros 1–1
Ferencváros – Rangers FC 2–1
2026. január 22., 21:00: Ferencváros – Panathinaikos
január 29., 21:00: Nottingham Forest – Ferencváros













