Mibe kapaszkodhat Kuttor Attila? A Kazincbarcika az előzetes várakozásokhoz képest elég erős első harmadot produkált, 11 fordulót követően úgy állt a kilencedik helyen, hogy még elmaradt meccse is volt. Azóta viszont utolérte a rossz forma és talán a realitás is a csapatot: egy DVTK elleni döntetlen mellett öt vereség, s most már masszívan utolsó, 7 pontra a bennmaradó pozíciótól.
Az már mindenesetre pozitívum – emelte ki a vezetőedző is –, hogy csak heti egy meccs van a menüben, ennek duplájánál már térden jártak a barcikai játékosok. Viszont a keret továbbra is foghíjas, Sós Bence és Berecz Zsombor sérült, az addig alapember Varazdat Haroyan pedig pár hete családi okok miatt távozott.
Kapcsolódó tartalom
Tehát: mibe kapaszkodhat Kuttor Attila? Például a Paks elleni meccs kezdési időpontjába! Bármennyire is furcsa, a negyed egyes kezdés nem tűnik kedvezőnek, Böde Dánielék bioritmusa ugyanis inkább az esti meccsekre időzíti a csúcsformát – a 17.00 után kezdődő meccseken veretlen, előtte pedig nyeretlen. A kora délutáni meccseken 0-3-2-es a Bognár-csapat mérlege, ebédidőben pedig mindössze egyszer játszott, akkor szinte helyzet nélkül kapott ki a Zetétől.
A Paks 17 óra előtti meccsei:
16.00 vs. Nyíregyháza 1–1 🤝
16.30 vs. Ferencváros 2–2 🤝
15.30 vs. ETO 0–0 🤝
16.00 vs. Újpest 1–3 ❌
12.30 vs. ZTE 0–1 ❌
Hogy valóban van-e hatása az időpontnak a Paks játékára, erre legfeljebb ők tudják a választ, korábban a válogatott szünetekkel kapcsolatban panaszkodtak inkább, akkor nem tudják hamar felvenni a ritmust. A Barcika ellen azért papíron időponttól függetlenül is nagy favorit a Paks, az újoncnak viszont kapaszkodnia kell, mert ha így folytatja, karácsonyra reménytelen helyzetbe is kerülhet.
A Kazincbarcika–Paks mérkőzést vasárnap 12.15-től az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
december 13., szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC-ETO FC 0–1
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 2–1
MTK Budapest-Újpest FC 3–4
december 14., vasárnap:
12.15 – Kolorcity Kazincbarcika SC-Paksi FC, Mezőkövesd (M4 Sport, m4sport.hu)
14.45 – Ferencvárosi TC-Debreceni VSC (M4 Sport, m4sport.hu)
18.45 – Kisvárda Master Good-Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport+, m4sport.hu)
M4 Sport













