Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Jól vagyok!” – Kaczvinszki Dominik üzent ijesztő fejsérülése után

„Jól vagyok!” – Kaczvinszki Dominik üzent ijesztő fejsérülése után

m4sport.hu | Cseh Benjámin
Kaczvinszki Dominik az MTK ellen 4–3-ra megnyert bajnoki 90. percében egy, a fejére kapott rúgás következtében eszméletét vesztette. Az Újpest azóta megnyugtató közlemény adott ki – tudatták, hogy játékosuk a kórházban, de a körülményekhez képest jól van –, most pedig üzent a védő a közösségi médiában.

„Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, volt egy agyrázkódásom, pár napig most kórházban leszek, de jól vagyok! Hajrá, lilák!” – írta Kaczvinszki Dominik Instagram-oldalán.

A 19 éves védő a 90. percben egy MTK-támadás közben mentett fejjel, a hazaiak támadója, Marin Jurina pedig vétlenül ugyan, de fejbe rúgta. Kaczvinszki eszméletlenül terült el a földön és a játékostársak gyorsan segítséget hívtak a pályára, amely pillanatokon belül meg is érkezett.

Pár perccel később Kaczvinszki hordágyon hagyta el a pályát, de ekkor már a körülötte álló társak testbeszéde és az orvosokkal jól látható kommunikációja arra engedett következtetni, hogy talán nincs nagy baj.

A mérkőzés után aztán Bodor Boldizsár vezetőedző az M4 Sportnak elmondta, játékosa a körülményekhez képest jól van, majd a klub is adott ki egy közleményt, melyben ezt megerősítették:

„Védőnk, Kaczvinszki Dominik az MTK Budapest elleni mérkőzés 90. percében összeütközött az ellenfél egyik játékosával, Marin Jurinával, az eset következtében pedig elveszítette eszméletét. Kaczvinszkit nemcsak le kellett cserélni, de kórházba is kellett szállítani. Fiatal játékosunk azóta ismét eszméleténél, és a körülményekhez képest jól van, de megfigyelésre egyelőre bennmarad a Baleseti Intézetben. Jurina a lefújást követően nagyon sportszerűen, egyből érdeklődött védőnk állapotáról.”

FIZZ LIGA, 17. FORDULÓ:

december 13., szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC-ETO FC 0–1
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 2–1
MTK Budapest-Újpest FC 3–4
december 14., vasárnap:
12.15 – Kolorcity Kazincbarcika SC-Paksi FC, Mezőkövesd (M4 Sport, m4sport.hu)
14.45 – Ferencvárosi TC-Debreceni VSC (M4 Sport, m4sport.hu)
18.45 – Kisvárda Master Good-Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport+, m4sport.hu)

Borítókép: Budapest, 2025. október 19.Kaczvinszki Dominik, az Újpest játékosa a Fizz Liga 10. fordulójában az Újpest FC-Ferencvárosi TC mérkõzés elõtt a Szusza Ferenc Stadionban 2025. október 19-én.MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak