Alig telt el pár nap az új évből, de a labdarúgó élvonal csapatainak nagy része már külföldi edzőtáborban készül. Az őszi idény csak december 21-én ért véget, de a korai rajt nem véletlen, hiszen a tavaszi már január 24-én elrajtol.
A csapatok egy része külföldön, a hazainál jobb időjárási és pályakörülmények között edzőtáborozik, de vannak együttesek, melyek úgy gondolják, a Fizz Liga tavaszi 15 meccsére itthon is fel lehet készülni. Felkészülési meccset viszont mindegyik vív, megnéztük, az eddigi információk alapján melyik együttesre, milyen ellenfelek várnak.
A Fizz Liga 2025/26-os idényének mérkőzéseit az M4 Sport élőben közvetíti!
Kapcsolódó tartalom
ETO FC:
A listavezető győriek január 4-én utaztak Törökországba, ahol Antalyában edzőtáboroznak, ezalatt két edzőmeccset játszanak, előbb a szerb listavezetővel, majd három nappal később a horvát bajnokság tizedik helyezettjével.
Január 10., szombat: ETO FC – FK Partizan (szerb) 2–2
Január 13., kedd: ETO FC – Osijek (horvát)
Január 18., vasárnap: ETO FC – KFC Komárom (szlovákiai) 0–7
Január 18., vasárnap: SK Rapid Wien – ETO FC 0–2
Ferencváros:
A címvédő zöld-fehérek Spanyolország felé vették az irányt, a Murcia tartományban található La Manga a téli edzőtábor helyszíne. Az immár Varga Barnabás nélküli edzések mellett, három edzőmeccs vár Dibuszékra, január második hétvégéjén a német másodosztályú Holstein Kiel, majd két nappal később az osztrák Rapid Wien, míg január 15-én az ellen a dán Midtjylland ellen lépnek pályára, amelyik 2024 augusztusában a BL-selejtező harmadik körében búcsúztatta a Fradit.
Január 10., szombat: FTC – Holstein Kiel (német) 0–2
Január 12., hétfő: FTC– Rapid Wien (osztrák) 0–1
Január 15., csütörtök: FTC– FC Midtjylland (dán) 1-1
Kapcsolódó tartalom
Paks:
Bognár György együttese igencsak aktív lesz a törökországi edzőtáborban, ahová január 6-án utaztak. A jelenleg harmadik helyen álló paksiak egy hét leforgása alatt négy meccset is játszanak Belekben, valamennyit élvonalbeli csapatok ellen. Közülük a Ludogorets áll a legelőkelőbb helyen, ők a paksiakhoz hasonlóan a harmadik helyen várják a bolgár bajnokság tavaszi folytatását.
Január 9., péntek: Paksi FC–Sumqayit FK (azeri) 5–1
Január 11., vasárnap: Paksi FC – PFK Ludogorets Razgrad (bolgár I.) 2–3
Január 13., kedd: Paksi FC – LKS Lódz (lengyel)
Január 16., péntek: Paksi FC – RTS Widzew Lódz (lengyel) 1-0
Debrecen:
Belekben akár egy Debrecen-Paks meccset is lehetne rendezni, hiszen Dzsudzsákék is ott edzőtáboroznak január 6-a óta. Az első napon a játékosok a szükséges fizikai teszteken vettek részt, délután viszont már edzésen irányította őket Sergio Navarro vezetőedző. A kéthetes edzőtábor alatt a Lokira komoly riválisok, két szerb és egy szlovén ellenfél vár.
Január 11., vasárnap: DVSC – Crvena zvezda (szerb) 1–3
Január 15., csütörtök: DVSC – OFK Beograd (szerb) 1-2
Január 19., hétfő: DVSC – NK Maribor (szlovén I.)
Kapcsolódó tartalom
Puskás Akadémia:
A Puskás elsők között utazott el, már január 4-én a spanyolországi Marbellában tarthatott tréninget Hornyák Zsolt vezetőedző. A tervek szerint a tizenkét nap alatt, a napi két edzés mellett, négy felkészülési meccs szerepel a programban. Ebből kettőt egy nap alatt játszanak le, egy belga másod-, és egy első osztályú ellenfél ellen.
Január 9., péntek: Puskás Akadémia FC–Lommel SK 1–3
Január 9., péntek: Puskás Akadémia FC–KRC Genk 0–1
Január 12., hétfő: Puskás Akadémia FC – Legia Warszawa (lengyel) 1–1
Január 15., csütörtök: Puskás Akadémia FC – FC Slovan Liberec (cseh I.) 0-1
Kisvárda:
Révész Attila együttese is Törökországban készül a tavaszra, ők azonban Sidében edzőtáboroznak január 5-e óta. Azóta elsősorban taktikai jellegű gyakorlások voltak, csütörtökön pedig már az első edzőmeccsen is pályára lépnek a cseh Dukla Praha ellen. (A további edzőmérkőzések még szervezés alatt vannak.)
Január 8., csütörtök: Dukla Praha (cseh) – Kisvárda 1–0
Január 10., szombat: Rizespor (török) – Kisvárda Master Good 2–1
Január 12., hétfő: FK Radnicski 1923 (szerb)–Kisvárda Master Good 3–0
Amint arról a Kisvárda honlapja beszámolt, csapatuk ugyanazzal a repülővel utazott Törökországba, amellyel a Paks, a Debrecen és a Nyíregyháza.
Zalaegerszeg:
A zalaiak az év első hétfőjén kezdték a felkészülést, majd január 8. és 17. között a horvátországi Umagon készülnek a tavaszi rajtra, amely messzebb lesz, mint az edzőtábor helyszíne. (Umag 379 km, míg a Kazincbarcika hazai pályájául szolgáló Mezőkövesd 384 km Zalaegerszegtől.) A felkészülés során két mérkőzést játszik a csapat, mindkettőt ugyanaznap. A horvát élvonalban szereplő HNK Goricával, és a szlovén első osztály élmezőnyéhez tartozó FC Koperrel is 17-én csapnak össze.
Január 17., szombat: ZTE – HNK Gorica (horvát I.)
Január 17., szombat: ZTE – NK Koper (szlovén I.)
Kapcsolódó tartalom
Újpest:
A téli szünetben alaposan átalakult a lila-fehérek szakmai stábja, új sportigazgató és új edzők érkeztek. Szélesi Zoltán együttese az országon belül utazik edzőtáborba, január 7-től tíz napon át Mezőkövesden készülnek a tavaszra, melyről a friss vezetőedző úgy fogalmazott, a legfontosabb feladatuk az Újpestet a helyes irányba terelni és a hátralévő tizenöt meccsből kihozni a maximumot. A szakember az edzőtábor alatt két meccsen tudja majd felmérni, hol is tart a csapata.
Január 10., szombat: Újpest FC – FC Kosice (Kassa, szlovákiai) 2–1
Január 16., péntek: Újpest–Mezőkövesd (NB II) 2-1
MTK:
Az élvonal csapatai közül a szintén edzőváltáson átesett kék-fehérek kezdték a legkorábban a felkészülést, már január 2-án a pályán voltak. Pinezits Máté csapata nem utazik sehova, az edzések mellett csak két hétvégi edzőmeccs szerepel a programban. 10-én az új edző korábbi csapata, az NB II-es Kozármisleny ellen lépnek pályára zárt kapus meccsen, majd egy héttel később a szintén másodosztályú Videotont fogadják. A tervek szerint mindkét találkozót a klub akadémiájának edzőpályáján rendeznék.
Január 10., szombat: MTK Budapest – Kozármisleny (NB II) 5–2
Január 17., szombat: MTK Budapest – Videoton (NB II)
Kapcsolódó tartalom
Diósgyőr:
A diósgyőriek 4-én utaztak el a spanyolországi Sotograndéba, ahol közel két hétig készülnek az őszinél jobbnak remélt tavaszi folytatásra. A klub honlapja szerint eddig három meccs van lekötve, egy negyedik időpontra pedig keresik az ellenfelet. Spanyolországban játszanak többek között a Fradi korábbi El-ellenfelével a belga Genk csapatával, valamint a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő norvég Bodö/Glimt együttesével is.
Január 9., péntek: DVTK – KRC Genk 4–3 (3–1)
Január 13., kedd: DVTK – FK Bodö/Glimt (norvég I.)
Január 15., csütörtök: DVTK – Wolfsberger AC (osztrák) 0-2
Nyíregyháza:
A nyírségiek szintén Törökországban, Belekben edzőtáboroznak és csak kedden indultak, de szerdán már le is játszották első edzőmeccsüket, melyen 0-0-s döntetlent értek el a Csíkszereda ellen. A folytatásban még további három felkészülési mérkőzést is játszik majd Bódog Tamás együttese, de egyelőre csak annyit lehet róluk tudni, két cseh és egy bolgár élvonalbeli együttessel találkoznak.
Január 7., szerda: Nyíregyháza–Csíkszereda 0-0
Január 10., szombat: Nyíregyháza Spartacus–MFK Karviná (cseh) 1–5
Január 16., péntek: Nyíregyháza – Hradec Králové 0-4
Kapcsolódó tartalom
Kazincbarcika:
Kuttor Attila csapatának játékosai december 27-től egyéni edzésprogram szerint készültek, majd január elejétől hazai környezetben folytatódik a felkészülés a tavaszra, három edzőmeccsel. Az ellenfelek között két szlovák első osztályú és egy NB II-es magyar csapat szerepel.
Január 10., szombat: MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) – Kolorcity Kazincbarcika 2–2
Január 14., szerda: Kolorcity Kazincbarcika SC – Karcagi SC (NB II)
Január 17., szombat: Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Košice (szlovák I.)
Fizz Liga, 19. forduló:
január 24., szombat
12:30 – Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC (M4 Sport)
15:00 – Kisvárda Master Good–MTK Budapest (M4 Sport)
19:45 – Puskás Akadémia FC–Paksi FC (M4 Sport)
január 25., vasárnap
13:00 – Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (M4 Sport)
15:00 – Kolorcity Kazincbarcika SC–ZTE FC (M4 Sport+)
18:15 – Ferencvárosi TC–ETO FC (M4 Sport)
A Fizz Liga állása a 18. forduló után













