Az első részben Dragóner Attila elemezte a dobogós csapatok átigazolási helyzetét, most pedig jöjjön a következő három klub. Esetükben Czvitkovics Péter volt segítségünkre, aki a három együttesből kettőnél (DVSC és Puskás Akadémia) jó néhány évet eltöltött játékosként.
Kapcsolódó tartalom
4. Debreceni VSC
Az előző idényben a kiesést éppen, az utolsó fordulóban elkerülő Debrecen az edzőváltás óta (Nestor El Maestrót Sergio Navarro váltotta a kispadon), a mostani szezonban szárnyal, igaz szélsőséges felülteljesítésben van. Ilyenkor nem csoda, hogy a legjobbjait szóba hozzák különböző kérőkkel: Bárány Donátot a Ferencváros kapcsán emlegették, ügynöke, Filipovics Vladan is úgy gondolja, jó lépés lenne számára a rekordbajnokhoz igazolás).
„Debrecenben a keret rendben van ahhoz, hogy tudják tartani a szintet. Maximum akkor kell lépni, ha valakit el kell adni. Bárány Donátot nem lenne könnyű pótolni, roppant kellemetlen stílusa van, amellett, hogy tud gólt rúgni, üt, vág, csíp, becsúszik, könyököl. Aki talán szóba jöhetne, hasonló stílusú magyar játékos, az Nagy Zoárd, aki a Puskásnál kicsit peremre szorult. Hasonló fizikumú csatár Borvető Áron Szegedről, akit a Diósgyőrrel szóba hoztak már. Nyilván a legjobb az lenne a Debrecennek, ha Bárány a következő fél évet még náluk töltené” – vélekedett a klub korábbi 10-szeres válogatott játékosa, jelenleg az M4 Sport állandó szakértőjeként tevékenykedő Czvitkovics.
Kocsis Dominikot MLS-ben szereplő csapattal boronálták össze (később ezt a klub cáfolta, hozzátéve, máshonnan valóban érkezett ajánlat), Szűcs Tamás iránt a szintén Egyesült Államokbeli New England Revolution érdeklődött, de a Ferencváros is figyelemmel követi.
Kapcsolódó tartalom
„Kocsis Dominik esete könnyen megoldható házon belül, mert ott van Komáromi Gyuri, akit nagyon jó játékosnak tartok. Hasonló a szerepköre, jobbról befelé cselezve tud gólokat rúgni, gólpasszokat adni, utóbbit láthattuk a Fradi ellen is. Szűcs Tomit nagyon nehéz lenne pótolni. Az ő játéka, futómennyisége, vagánysága extra, ráadásul fiatalszabályos, meghatározó játékos tud lenni ilyen fiatalon is. Talán még Tóth Alex van, aki hasonló típusú középpályás, de nyilván ő nem kerülhet szóba a DVSC-nél, így Szűcs helyére a győri Tóth Rajmundot tudnám elképzelni. Visszakerülhetne az igazi pozíciójába, a 6-os, 8-as posztra, és fiatal, 21 éves, 2004-es.”
Nemrég az is felmerült, hogy a Ferencváros visszarendelheti a kölcsönadott Varga Ádámot, aki öt góltól mentette meg a Lokit ősszel, a 18 bajnoki során összesen 69 védést mutatott be, ami a legtöbb a 2025/26-os szezonban.
Kapcsolódó tartalom
„Nagyon jól, magabiztosan teljesített, nyugalmat adott hátul, és a védekezésben biztos az ő személye is segített” – tette hozzá. Czvitkovics megemlítette, hogy az utánpótlásból is be lehetne építeni egy-két játékost, főleg akkor már, hogyha úgy a szezon közepén látják, hova tudnak eljutni.
5. Puskás Akadémia
Az előző évben ezüstérmes PAFC egyelőre nem teljesít annyira kimagaslóan, ebben szerepet játszhat, hogy jó néhány meghatározó futballistája távozott a nyáron, elég csak a Ferencvároshoz szerződő Jonathan Levit vagy a Liverpoolhoz igazoló Pécsi Ármint említeni.
„Az elmúlt években azért volt némi felülteljesítés, ami nem probléma, van ilyen a csapatok életében. A védekezésben a Golla, Stronati páros nagyon magabiztos volt az elmúlt években, a mostani szezonban viszont hét fordulót játszottak együtt, utána Stronati kikerült, oda próbálgatták Arutyunyant és a már felépült Szolnokit, de nem volt meg az a fajta masszív minőség, mint az említett duónál, akik már idősebbek, így arra a posztra kellene fiatalítani.”
Czvitkovics szerint sok múlik azon, hogy ezúttal is rámennek-e a felcsútiak az európai selejtezőt érő helyekre, ha nem, akkor sok fiatal tehetséget lehetne beépíteni az első csapatba.
„Pál Barna kooperációs együttműködés keretében játszik Csákváron hétről hétre. Ő U19-es válogatott, jó személyiség. Ugyanakkor ha rutint akarnak, akkor akár a Botka Endit is meg lehetne próbálni, a Fradinál a nyáron lejár a szerződése. A Puskásnál szeretik a volt válogatott játékosokat összeszedni, én is belefutottam ilyenbe anno, amikor még Vaskó Tomival, Tóth Balázzsal és Szélesi Zolival odakerültünk.”
A friss zuhanyhíradó szerint a télen az a Lamin Colley is távozhat, méghozzá Újpestre, akire a mostani szezonban kisebb szerep hárul (a 2024/2025-ös kiírásban 31 bajnoki 10 gólt, most 11 bajnokin 2 gól), részben talán a magyaros ajánlás miatt.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt„Ha Colley elmenne, akkor házon belül is lehetne megoldást találni, de ha én edző lennék, és lenne egy ilyen játékosom, mindig játszatnám. Kellemetlen, mindent tud, igaz, hogy sok helyzetet kihagy, de külön készülni kell belőle az ellenfeleknek. Újpesten nem cél a magyaros ajánlásnak való megfelelés, tehát a IV. kerületben ez nem jelentene problémát.”
Szakértőnk szerint házon belül, Nagy Zoárd által esetleg lehetne orvosolni a gambiai csatár távozását.
„Nem sokszor lépett pályára, előrébb léphetne a sorban, de nyilván nem ugyanaz a karakter, nem annyira gyors, inkább a 16-oson belül tud erős és kellemetlen lenni. Németh Andrisnak lehetne még esélyt adni, valamiért nem tudja kihozni magából azt, ami benne. Vannak még fiatalok, a nyáron szerződtetett Kern Martinra és Vékony Bencére gondolok, akik kevesebbet játszottak. Nem hiszem, hogy megoldás lenne esetükben Csákvárra menni kölcsönbe, inkább egy másik NB I-es csapatban kellene kipróbálniuk magukat, hogy megmutassák, mi van bennük.”
6. Kisvárda
Révész Attila a héten az M1-nek beszélt a várható játékosmozgásról, külön kitérve az ősszel berobbant nigériai Ridwan Popoolára, akiért „nagyon sokan”, köztük az angol QPR és a skót Aberdeen is sorban áll.
„Popoola elvesztése nagy érvágás lehet a Kisvárdának, a játékrendszerben a labdaszerzéseket követő átmenetekben, futballtudásban eléggé jó, segítette a csapatot.”
Czvitkovics ugyanakkor nem félti a klubot, mivel Révész Attilát nagyszerűnek tartja a kiválasztásban, évről évre eredményesen találja meg az utódokat a különböző posztokra. Szakértőnk kifejezetten előnynek tartja, hogy a sportigazgató egyben vezetőedző is, mivel így nem kell külön egyeztetnie senkivel az átigazolások előtt.
Friss hír Balogh Norbert visszatérése is, aki az elmúlt évben nemigen kapott lehetőséget a bizonyításra.
„Debrecenben akkor került fel a felnőttekhez, amikor ott voltam, elképesztő volt a labdával, gólokat is tud lőni. Nagyon jól indult a pályafutása, de valamiért megtört. Biztosan van benne egy plusz motiváció, hogy megmutassa, van még benne valami. Örülnék neki, ha sikeres lenne a dolog, sokat nyerhetne vele a Kisvárda és Norbi is. Ritkán fordul elő, hogy valaki ilyen lehetőséget kapjon, ezért is dicséret illeti Attilát.”
Cikksorozatunk I. részét itt olvashatják el, a következő, harmadik részben pedig a maradék hat csapat játékoskeretét, esetleges erősítéseit vizsgáljuk Bozsik Péterrel és Horváth Zsolttal.
A Fizz Liga állása a 18. forduló után












