Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Zalaegerszeg sportigazgatója szerint az idény első fele összességében pozitív mérleget mutat

A Zalaegerszeg sportigazgatója szerint az idény első fele összességében pozitív mérleget mutat

m4sport.hu | | Szerző: Hercze Kristóf
Andrés Jornet, a labdarúgó Fizz Ligában szereplő Zalaegerszeg sportigazgatója szerint noha az együttes nehezen rajtolt a bajnokságban, a folytatásra elkezdett pozitív összképet mutatni az idény, ám a vezetőség célja, hogy további fejlődést érjen el.

Az argentin Andrés Jornet a nyáron lett az egerszegiek sportigazgatója. Az együttes nem kezdte jól a 2024–2025-ös kiírást, szeptember 27-ig, a Fizz Liga 8. fordulójáig nyeretlen volt, ekkor a tizedik helyen állt . Ezt követően aztán fokozatosan beindult a szekér, s Nuno Campos csapata a 13. kör óta veretlen, az elmúlt hat mérkőzéséből ötöt meg is nyert, így a hetedik helyen vonulhatott téli szünetre.

Jornet az évértékelő interjújában kiemelte, az idény mostmár összességében pozitív képet fest, aminek természetesen örül a vezetőség, de még tovább kell fejlődniük.

„A rajt nem volt könnyű, de úgy gondolom, az idény összességében pozitív mérleget mutat. Ez a hat hónap minden tekintetben a változásokról szólt, átalakult a szakmai stáb, valamint a játékoskeret jelentős része is. Megváltozott a mindennapi rutin, új szokásokat alakítottunk ki. Ez természetesen időt igényel, és részben magyarázatot ad a bajnokság elején tapasztalt nehézségekre, különösen egy ennyire fiatal keret esetében. Ugyanakkor úgy érzem, már a kezdetektől látható volt a csapat játékfelfogása és szándéka, ami vonzóvá tette az együttest a szurkolók és a futballszakma számára. Ez örömmel tölt el minket és elégedettek vagyunk, miközben tisztában vagyunk azzal is, hogy még nagyon sokat kell fejlődnünk.”

A sportvezető elmondta, eleinte nagy feladatot jelentett, hogy egy új országot, új kultúrát kellett megismerniük, mint ahogy az ehhez való alkalmazkodás sem volt könnyű, emellett az általuk bemutatott projektet „szkepticizmus” övezte bizonyos körökben.

„Amennyiben egy dolgot kell kiemelnem, akkor az a teljesen új közeghez való alkalmazkodás lenne. Új ország, új kultúra, más nyelv, mindemellett meg kellett ismerni az NB I. sajátos dinamikáját, valamint a liga meghatározó szereplőit, döntéshozóit. Ez önmagában is egy hosszú tanulási folyamat. Ugyanakkor a legnagyobb terhet talán az a minket és a projektünket övező szkepticizmus jelentette, amely bizonyos körökben ott volt a kezdetekben. Tudjuk, hogy mindenki bizalmát, tiszteletét időbe telik kiérdemelni, mi pedig elkötelezettek vagyunk amellett, hogy következetes, átgondolt lépésekkel haladjunk előre. Véleményem szerint ezen a téren már komoly előrelépés történt, de tisztában vagyunk vele, hogy még hosszú út áll előttünk ebből a szempontból is.”

Jornet elárulta, rengeteg időt tölt a csapat közelében, ott van az edzéseken és a szakmai stábbal is folyamatosan kommunikál.

„Ez nem csak a projekt miatt van, hanem a felfogásunk miatt is. Egy ennyire fiatal csapatnál, ráadásul egy jelentős változásokkal teli időszakban, a mindennapi jelenlét, közelség még nagyobb erővel bír. Lehetővé teszi, hogy jobban odafigyeljünk a részletekre, segítsük az alkalmazkodást és felgyorsítsunk bizonyos folyamatokat. A támogató közeg, a pozitív munkahelyi légkör megteremtése fontos számunkra és a jövőben is az lesz. Számos különböző nemzetiségű és kulturális háttérrel rendelkező játékossal dolgozunk együtt, ami speciális kihívásokat jelent” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a klub légköre hétről hétre jobb, egyre inkább megismerik egymást és a közös célért dolgoznak.

A tavaly nyári igazolások kapcsán kifejtette, elégedettek a transzferidőszakkal – itt kiemelte Nuno Campos, a stáb, a háttérben dolgozó szakemberek, illetve a játékosmegfigyelésben meghozott döntések szerepét.

„Őszintén szólva elégedettek vagyunk a nyári átigazolási időszakkal. Nem könnyű feladat tizenhét új játékost, egy teljes első csapatot és tartalékcsapatot irányító szakmai stábot integrálni, miközben viszonylag rövid idő alatt, szerettünk volna kialakítani egy felismerhető identitást a klub számára. Ebben óriási szerepe volt Nuno Camposnak és stábjának, a háttérben dolgozó szakembereknek, valamint a játékosmegfigyelés szférájában hozott döntéseknek. Igyekeztünk minden területen fejlődni annak érdekében, hogy a játékosok kizárólag a futballra és a szintlépésre koncentrálhassanak. A szurkolók folyamatos támogatása és türelme, még akkor is, amikor az eredmények nem azonnal érkeztek, kulcsfontosságú volt. Ez rengeteget jelentett és sokat elárul a zalaegerszegi táborról, az itt élő emberek személyiségéről, köszönjük!”

A január 14-én induló átigazolási időszakkal kapcsolatban arról beszélt, az elmúlt hetek eladásai megmutatják, hogy a Zalaegerszeg képes játékosokat fejleszteni és eladni, ami a klub piaci pozícióját hazai és nemzetközi szinten is erősíti. Hozzátette, bízik benne, hogy januárban is képesek lesznek olyan döntéseket meghozni, amik nem gyengítik a csapatot.

„A téli távozók megerősítik az üzenetet, amit már a szezon elején megfogalmaztunk, hogy a ZTE képes játékosokat fejleszteni és értékesíteni. Ez nem csak gazdasági növekedést jelent, hanem lehetővé teszi, hogy a jövőben még több tehetséges játékost vonzzunk ide. A klub láthatósága érdekében ezek a lépések elengedhetetlenek, hiszen a projektünk központi eleme, hogy az egyesület piaci pozícióját nem csak hazai, de nemzetközi szinten is erősítsük. Az első félév vége rendkívül pozitív volt az eredmények szempontjából, ami nagy önbizalmat adhat a játékosoknak, a szakmai stábnak és persze a szurkolóknak is. Természetes, hogy Nuno szeretné egyben tartani a keretet, hiszen az elmúlt hat hónapban rengeteg munkát fektetett bele. Ugyanakkor ő is pontosan érti, hogy bizonyos eladások a projekt hosszú távú egészségét és stabilitását szolgálják. A téli átigazolási időszakban történő változások mellett, bízunk abban, hogy képesek leszünk olyan döntéseket hozni, amelyek nem gyengítik a csapat szerkezetét.”

A labdarúgó NB I 2025/26-os szezonja a január 24-25-i hétvégén folytatódik, többek között egy Ferencváros–ETO FC rangadóval, élőben az M4 Sporton. 


Fizz Liga, program:

19. forduló
január 24., szombat
12:30 – Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC (M4 Sport)
15:00 – Kisvárda Master Good–MTK Budapest (M4 Sport)
19:45 – Puskás Akadémia FC–Paksi FC (M4 Sport)

január 25., vasárnap
13:00 – Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (M4 Sport)
15:00 – Kolorcity Kazincbarcika SC–ZTE FC (M4 Sport+)
18:15 – Ferencvárosi TC–ETO FC (M4 Sport)

A Fizz Liga állása a 18. forduló után
Borítókép: ztefc.hu/

További tartalmak