Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Windecker József szerint a Paks pontosan ott tart, ahol ilyenkor tartania kell

Windecker József szerint a Paks pontosan ott tart, ahol ilyenkor tartania kell

m4sport.hu | | Szerző: Brúszel Péter
Innentől most már inkább a finomhangolás következik – fogalmazott csapata felkészüléséről a Paks középpályása, Windecker József.

A Fizz Liga 3. helyén álló Paks egy hete Törökországban készül a január 24-i tavaszi bajnoki rajtra, és a középpályás szerint „jó döntésnek bizonyult, hogy szinte azonnal a táborban kezdjék a munkát, hiszen itthon – a hóhelyzet miatt – ezt a típusú munkát nagyon nehéz lett volna elvégezni”.

„Amit eddig elterveztünk, azt maradéktalanul el tudtuk végezni, pontosan ott tartunk, ahol ilyenkor tartanunk kell. Innentől most már inkább a finomhangolás következik. Sok és kemény edzésen vagyunk túl, ráadásul már két edzőmeccset is lejátszottunk. A legfontosabb az, hogy elkerüljenek minket a sérülések”fogalmazott a tolnai klub honlapjának.

Windeckerék első téli felkészülési mérkőzésükön az azeri Sumqayit FK-val találkoztak, és könnyed, 5–1-es győzelmet arattak, ami „kifejezetten jó volt abból a szempontból, hogy a letámadást maximálisan gyakorolni tudták”.

Vasárnap „egy teljesen más szintű csapattal találkoztak”: a bolgár Ludogorets volt az ellenfél, amely „évek óta európai kupasorozatok csoportkörében, főtábláján szerepel, és ezt természetesen a pályán is érezni lehetett”.

„Egy-egy kisebb hibánk azonnal helyzetben vagy gólban mutatkozott meg. Ennek ellenére nagyon jól helyt állt a csapat. Az eredmény ilyenkor másodlagos, de megvoltak a lehetőségeink arra is, hogy mi jöjjünk ki győztesen” – mondta a 3–2-re elveszített találkozóról, hozzátéve, „a kapott góloknál a precizitásuk hiányzott, de pont ezért van a felkészülés, hogy ezeket a hibákat a bajnoki rajtig kijavítsák”.

Fotó: Paksi FC

A 33 éves középpályás úgy érzi, „az előző félévben nem mindig tudtak úgy dominálni, ahogyan képesek lennének rá”, ami a letámadásukra vezethető vissza, ennek kijavításán dolgoznak a hetekben.

Szükség is lesz rá, hogy minden összeálljon a rajtra, hiszen a Paks sorrendben az 5. Puskás Akadémiával, a 2. Ferencvárossal és a 4. Debrecennel játszik az első fordulókban.

„Ha sikerül nyernünk, akkor sem dőlhetünk hátra, ha pedig nem, akkor sem szabad a kardunkba dőlni. Nem ezeken a mérkőzéseken dől el a bajnokság sorsa, de természetesen jól szeretnénk kezdeni a tavaszt, meccsről meccsre kell gondolkodnunk. Ráadásul ott van egy nagyon fontos kupamérkőzésünk is a Diósgyőr ellen. A rajtra mindenkinek maximálisan készen kell állnia” – nyilatkozta Windecker József


Fizz Liga, 19. forduló:
január 24., szombat
12:30 – Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC (M4 Sport)
15:00 – Kisvárda Master Good–MTK Budapest (M4 Sport)
19:45 – Puskás Akadémia FC–Paksi FC (M4 Sport)

január 25., vasárnap
13:00 – Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (M4 Sport)
15:00 – Kolorcity Kazincbarcika SC–ZTE FC (M4 Sport+)
18:15 – Ferencvárosi TC–ETO FC (M4 Sport)

Borítókép: Paksi FC

További tartalmak