A futsal Európa-bajnokságot január 21. és február 7. között rendezik meg Rigában, Kaunasban és Ljubljanában, az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti!
Futsal | Magyarország–Szerbia 2–5 | gólösszefoglaló
A mérkőzés előtt a Magyar Labdarúgó Szövetség köszöntötte a csapatkapitány Rábl Jánost, aki 173. mérkőzését játszotta címeres mezben, s ezzel megdöntötte a válogatott rekorder Lódi Tamás pályára lépéseinek számát.
Rábl János a szerbek elleni mai mérkőzésen 173. alkalommal öltötte magára a címeres mezt a férfi futsalválogatottban, ezzel rekorderré lépett elő: a hazai futsal történetének legtöbb válogatottságával rendelkezik! 👏#futsal pic.twitter.com/jGPr1TlTR4
— MLSZ (@MLSZhivatalos) January 15, 2026
A magyar csapat a mérkőzés elején kétszer is vezetést szerzett, de az Európa-bajnoki szereplésről lemaradt szerbek mindkétszer gyorsan egyenlítettek, majd további három góllal már az első félidőben magabiztossá tették előnyüket.
Fordulás után már nem volt annyira mozgalmas a mérkőzés, Sergio Mullor szövetségi kapitány hét perccel a vége előtt kockáztatott, és a magyar támadásoknál a kapus helyett rendre mezőnyjátékos volt a pályán, de az eredmény már nem változott, s a szerbek megőrizték háromgólos előnyüket.
A két csapat szombaton újra megmérkőzik egymással, de a Telkiben 13 órakor kezdődő összecsapást zárt kapuk mögött rendezik meg, amely után Sergio Mullor szövetségi kapitány a jelenlegi tizenhét fős keretet véglegesíti az Európa-bajnokságra utazó két kapusra és tizenkét mezőnyjátékosra.
Sergio Mullor szövetségi kapitány szerint ez nem a válogatott igazi arca volt.
„Sajnos ma nem a valódi válogatott voltunk, nem az igazi arcunkat mutattuk. Nem értettük a játékot, rengeteg labdát veszítettünk el, nem volt meg az identitásunk. A franciák ellen voltak jó perceink, voltak jó dolgaink, de nem tudtuk ezt negyven percre menteni. Fontos lesz a mentalitás, Szlovénia és Japán ellen jól játszittunk, de kikaptunk előbbi ellen. Közel vagyunk az Eb-hez, meg kell fejtenünk néhány kérdést, mert ez a találkozó nem a harcról szólt. A legjobb formában lévő játékosokat viszem majd magammal a tornára, sajnos ezt ma senkiről sem mondhattuk el. ”
Rábl János sem kertelt: ez nem lesz elég az Európa-bajnokságra.
„Sajnos nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, nem azzal az intenzitással, ami ránk jellemző volt, hogy le tudtunk támadni és az első vonalban labdát tudtunk szerezni, vagy legalábbis ott tartani az ellenfelet. Ez semennyire sem jött össze, főleg az első félidőben – könnyen, egyszerű játékkal tudtak rajtunk átmenni. Ezen javítanunk kell, mert ez nyilván kevés lesz így az Eb-re.”
A nemzeti csapat a hetedik mérkőzését játszotta a kontinenstorna felkészülési időszakában. November közepén Litvániát 5-2-re verte hazai pályán, majd másnap 2-2-es döntetlent játszott, decemberben egy poreci nemzetközi tornán 4-1-re kikapott a szintén Eb-résztvevő és társházigazda Szlovéniától, viszont Japánt 4-3-ra, míg Romániát 8-5-re győzte le. Vasárnap Franciaországban lépett pályára, és 5-2-es vereséget szenvedett. Az Európa-bajnokságot szerdától február 7-ig rendezik meg Rigában, Kaunasban és Ljubljanában.
A magyar válogatott Szlovéniában játssza csoportmérkőzéseit, jövő hét szombaton Lengyelország, január 27-én a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Portugália, majd 29-én a szintén kétszeres Eb-győztes Olaszország ellen.
A négy csoport első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe. Ez lesz a 13. kontinenstorna és 2005, 2010, valamint 2016 után a negyedik, amelyen a nemzeti csapat is részt vesz.
FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szerbia 2–5
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 200 néző.
Magyarország: Alasztics Marcell – Fekete Márk, Szalmás Zoltán, Pál Patrik, Suscsák Máté
Cserék: Vatamaniuc-Bartha Dávid, Rafinha, Dorogi Benjámin, Bencsik Roland, Rábl János, Rutai Balázs, Faragó Ádám, Győri Balázs, Kajtár Mátyás, Büki Baltazár, Szabó Lajos, Gémesi Gergő
gólszerzők: Vatamaniuc-Bartha (6.), Fekete (9.), illetve Marinkovic (8.), Milosavljevic (9.), Petrov (13.), Alasztics (öngól, 20.), Rakic (büntetőből, 20.)
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Alasztics Marcell (Á Stúdió Nyíregyháza)
Faragó Ádám (DEAC)
Gémesi Gergő (Újpest FC)
Mezőnyjátékosok:
Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu)
Bencsik Roland (SG Kecskemét Futsal)
Dorogi Benjámin (Veszprém Futsal)
Rafael Henrique da Silva (Á Stúdió Nyíregyháza)
Vatamaniuc-Bartha Dávid (Á Stúdió Nyíregyháza)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Szabó Lajos (MVFC Berettyóújfalu)
Fekete Márk (SG Kecskemét Futsal)
Győri Balázs (DEAC)
Pál Patrik (Újpest FC)
Kajtár Mátyás (-)
Rutai Balázs (SG Kecskemét Futsal)
Suscsák Máté (Újpest FC)
Büki Baltazár (Aramis SE)













