Hajnal Tamás az M4 Sportnak szintén részletesen beszélt Tóth Alex eligazolásáról és a Bournemouth-szal kötött üzlet részleteiről, amit ebben a cikkünkben nézhet meg.
Beszélt az érkezőkről is, Elton Acolatse átigazolását hétfő este jelentette be a klub és várhatóan kedden is lesz egy bejelentés – utalt Hajnal a horvát csatár, Kovacevic érkezésére.
Kapcsolódó tartalom
Acolatséról azt mondta, „testközelből tapasztaltuk a játékát az elmúlt időszakban, tudjuk milyen veszélyes a kapura, gólerős játékos, olyan minőséget és variációs lehetőséget ad most a csapatnak, amire a távozók miatt azonnal szükség volt, ez volt az elsődleges szempont”.
„Most nincs idő arra, hogy egy új játékost felépítsünk és beépítsük a csapatba” – tette hozzá.
Kiemelte, a „magyarszabály” miatt óriási nehézségeket okoz nekik Varga Barnabás és Tóth Alex pótlása:
„Megpróbáltunk előre készülni, sajnos a magyar piacon olyan akadályokba ütköztünk, amit nem vártunk volna. Piaci alapon nagyon jó ajánlatokat tettünk sok játékosért, akik megérdemelnék, hogy a Fradiban is megmutassák a képességüket és akár tovább is tudjanak lépni, ahogyan a korábbi példák is mutatják. Sajnos ezt más kluboknál nem így látták, úgyhogy ezzel együtt kell most élnünk és kihozni az adott helyzetből a legtöbbet, de komoly kockázatot jelent, hogy két ilyen minőségű magyar játékos távozott tőlünk.”
Tóth Alex pótlására kitérve azt mondta, a 2007-es születésű Madarász Ádám lehet a Ferencváros következő nagy projektje.
„Megvoltak a magyar jelöltjeink Tóth Alex posztjára, de az említett okok miatt ezek nem megvalósíthatóak, bár van még egy két jelölt és ötlet a tarsolyunkban, meglátjuk, mi lesz ezekből a következő napokban, de úgy gondoljuk, hogy a keretben most is megvan a kellő minőség” – tette hozzá.
A Ferencvárosra csütörtökön már a Panathinaikosz elleni Európa-liga-mérkőzés már, vasárnap pedig a bajnoki listavezető ETO elleni Fizz Liga-rangadó, mindkét mérkőzés hazai pályán.
Hajnal elárulta, a szeptemberben leadott Európa-liga-keretből sok hiányzójuk van és próbálkoztak azzal, hogy Varga és Tóth legalább az első januári El-meccsen még velük legyen, de erre nem volt lehetőség.
Az M4 Sport információi szerint a debreceni kölcsönjátékból visszahívott kapus, Varga Ádám – az FTC keretben történt sérülés miatt – már ott lehet a Ferencváros keretében a januári El-mérkőzéseken is, de az új igazolások csak februártól lesznek nevezhetőek.
„Bízom benne, hogy hazai pályán el tudunk érni egy olyan eredményt, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy a legjobb nyolcban zárjuk az alapszakaszt, ami egy méltó megkoronázása lenne az őszi teljesítményünknek” – mondta Hajnal.
A Ferencváros–Panathinaikosz El-mérkőzést csütörtökön 21 órás kezdettel az M4 Sport közvetíti élőben.













