Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Frankfurttól szerződtetett magyar utánpótlás-válogatott középpályást az Újpest – hivatalos

A Frankfurttól szerződtetett magyar utánpótlás-válogatott középpályást az Újpest – hivatalos

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
A Fizz Ligában szereplő Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy vételi opcióval kölcsönvette az Eintracht Frankfurt magyar U21-es válogatott középpályását, Fenyő Noah-t.

A 19 éves középpályás tízévesen került a Frankfurt utánpótlásába, 2024-ben profi szerződést kapott, kerettag volt Bundesliga- és Európa-liga-mérkőzéseken, játéklehetőséget a negyedosztályú második csapatban kapott, 36 találkozón 2 gólt is szerzett a Regionalligában. Utánpótlásszinten a magyar válogatottban szerepelt, az U16-os korosztálytól kezdve 31 alkalommal lépett pályára.

„A döntésem oka egyszerű. Noha Németországban nevelkedtem, mindig szerettem Budapestre járni, az Újpest pedig Magyarország egyik legjelentősebb klubja. Kedvelem a magyar focit, ez pedig komoly előrelépés a karrieremben, hiszen először szerepelhetek egy élvonalbeli, felnőtt csapatban, ráadásul ismerem Szélesi Zoltánt az utánpótlás-válogatottakból, ami még inkább könnyítette a döntésemet”idézi az ujpestfc.hu a magyar-német kettős állampolgár Fenyőt, aki a 77-es mezszámot kapta a lila-fehéreknél.

A Transfermarkt szerint a megállapodás alapján a Frankfurt visszavásárlási záradékkal is rendelkezik arra az esetre, ha élne vételi opciójával az Újpest.

Noah nagyon komoly fejlődést mutatott az elmúlt másfél évben, nagyot lépett előre az első csapat edzésein. Ez a fejlődés az U21-es mérkőzéseken és az UEFA Ifjúsági Ligában is megmutatkozott. Most esélyt kap arra, hogy egy külföldi bajnokságban további játéklehetőséget szerezzen és megtegye a következő lépést karrierjében. Sok sikert kívánunk neki Budapesten” – mondta az Eintracht Frankfurt sportigazgatója, Timmo Hardung.

Borítókép: Fenyő Noah (fotó: Újpest FC)

További tartalmak