A Ferencváros–Panathinaikosz Európa-liga-mérkőzést csütörtökön 21 órától az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
A téli átigazolási időszakban két kulcsjátékosát is értékesítette a Ferencváros: Varga Barnabás a görög AEK Athénhoz, Tóth Alex az angol Bournemouth-hoz került, előbbiért a hírek szerint 4,5 millió eurót, utóbbiért 12 millió eurót, plusz lehívható bónuszokat kapott a magyar bajnoki címvédő. Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, sokat fordult a világ a 20 éves középpályással azóta, hogy egy évvel ezelőtt az ír szakember átvette a zöld-fehérek irányítását.
„Tóth Alex olyan helyzetben volt egy éve, hogy majdnem a második csapatban landolt, de megláttam benne valamit, képes volt folyamatosan fejlődni, egyre jobbá és jobbá vált. Hihetetlen tehetség és ember, nagyon fog hiányozni a csapatunkból minden szempontból” – fogalmazott, majd a magyar válogatott csatárról is beszélt.
„Varga góljai mindenképp hiányozni fognak a góljai és mivel ő is kiváló ember, így nagyon fontos jelenség volt a csapat körül, de ilyen a foci, alkalmazkodnunk kell ehhez” mondta Keane, majd hozzátette, változtatásokat kell eszközölniük, mert „két kieső kulcsjátékosról beszélünk”.
A változtatások részleteibe nem ment bele a 45 éves tréner, de azt jelezte, hogy ezek nemcsak személyi, hanem taktikai jellegűek is lesznek. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a futballban ez egyben lehetőséget is jelent, mert így új játékosok kerülhetnek előtérbe.
„Nehéz beszélni az erőviszonyokról, amikor az ellenfélnél új edző van. Ráadásul Rafael Benítez rendkívül tapasztalt szakember, hozzá képest én még csak most kezdtem a karrieremet. De talán a Ferencvároshoz hasonló erősségűek gondolom a Panathinaikoszt. Mi ugyan kicsit túlteljesítettük az elvárásokat az Európa-ligában, de nemzetközi szinten kivétel nélkül minden meccs nehéz, ezért most is kemény kilencven perc vár ránk” – mondta Keane, aki a Liverpoolnál játékosa is volt a görög csapatnál októberben kinevezett spanyol mesternek.
A kapus Gróf Dávid szerint a téli felkészülés során jót tett a Ferencvárosnak a spanyolországi edzőtábor, ahol három erős csapattal is megmérkőztek. Hozzátette, az ottani eredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert teljesen más egy felkészülési találkozó, mint egy tétmeccs.
„Másfél éve a Levadiakósszal játszottam a Panathinaikosz ellen, amely végig fölényben futballozott, noha az eredmény szoros volt. Technikailag képzett játékosok alkotják az athéni csapatot, de sok változáson mentek át, Benítez azóta a harmadik edzőjük. Azért egy-két játékosra emlékszem, így tudok segíteni a társaknak információkkal” – fogalmazott Gróf, aki szerint kontratámadásban nagyon erős az ellenfél.
A rutinos kapus úgy véli, nemcsak hátrány, hanem előny is lehet, hogy az FTC hosszabb szünet után első meccsét játssza csütörtökön, mert így a rivális talán fáradtabb, azaz szerinte a magyar bajnok frissebb lesz.
Európa-liga, a Ferencváros programja az alapszakaszban:
Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
Ferencváros – PFC Ludogorec 3–1
Fenerbahce SK – Ferencváros 1–1
Ferencváros – Rangers FC 2–1
január 22., 21:00: Ferencváros – Panathinaikosz (M4 Sport)
január 29., 21:00: Nottingham Forest – Ferencváros (M4 Sport)













