Mindjárt az elején tisztázzunk egy fontos dolgot: igen, a tizenegyesek is papíron a pontrúgások osztályába/törzsébe/családjába tartoznak, de jelen összeállításban nem szerepelnek, róluk majd egy másik alkalommal cikkezünk.

Az újkori fociértelmiségiek egyik dilemmája, hogy a lehet-e a pontrúgásokat laboratóriumi körülmények között tökélyre fejleszteni. Az egyik iskola szerint lehet, és adott edzők, elemzők sokszor naphosszat bújják a nemzetközi meccseket sikeres variák után kutatva, mások szerint viszont a rögzített szituációk eredményességéhez összesen két összetevő kell: egy jó előkészítő és egy hatékony befejező. Mint mindig, az igazság valahol a kettő között lesz – mindenki ízlés szerint mozgathatja a maga skáláját. Vegyük mondjuk a tavalyi feljutó Kazincbarcika példáját: a napokban Debrecenbe igazoló Simon László videoelemző segítségével a világ minden tájáról merítettek pontrúgásvariációkat, de csak nem szerezték volna állítottból góljaik több mint egyharmadát, ha nincs a sarokban egy Bódi Ádám, középen meg egy Pethő Bence.

Ugyanakkor előbbieknek abban mindenképp igaza van, hogy egy jó pontrúgás nemcsak két játékosra, hanem az egész csapatra fókuszál. Amennyire fontos, hogy ki a feladó és a címzett, közel ennyire a középsők tevékenységei is, elzárásai, zavaró mozgásai, és az sem mindegy, kik és hol helyezkednek a tizenhatoson kívül második labdák begyűjtésére, esetleges kontrák megakadályozására. Ott van például a DVTK, amely ellen erre triplán készülni kellett (legalábbis amíg Acolatse ott volt): a miskolciak ősszel több gólt szereztek az ellenfél támadó pontrúgásai utáni egyritmusú kontrákból (3), mint saját szögletből vagy szabadrúgásból (2).

A szakmai stáb kutatómunkája persze nemcsak saját erősségekre fókuszál, ugyanennyire keresi az adott ellenfél sajátosságait, ennélfogva gyengeségeit, és leginkább úgynevezett mismatcheket, vagyis olyan párosításokat a tumultusban, ahol előnyöket tud generálni, például két játékos magassága közti különbség révén.

A pontrúgások funkciója viszont túlmutat tökéletes triplaelzáráson meg sikeres vonatozáson. A nyomás fenntartásának egyik kézenfekvő eszköze, példának okáért Lukács Dániel gólja a végül fájdalmas emlékű ír meccsen, amikor egymásután a harmadik szögletből sikerült betalálni. Lényeg a lényeg: ezekben a szituációkban a védekező csapat nem kontrollál, ennélfogva a több támadó pontrúgás lélektani előnyt is szül – pláne, ha a csapatnak jól is mennek.

A védekező csapat háromfajta formával készülhet a variációkra: emberfogással, területvédekezéssel vagy a kettő ötvözésével. Előbbi letisztultabb, kommunikációs szempontból előnyösebb megoldás, hiszen a feladatok egyértelműek, mindenkinek a maga emberét kell hatástalanítani. A területvédekezés viszont abból a szempontból előnyösebb, hogy a védekező csapat kontrollálhatja az eseményeket a saját tizenhatosán belül, nem a támadók akcióira kell reagálnia. A kevert védekezés során általában az ötösön belülre állítanak fel igény szerint 2-3-4 területvédőt, a többiek feljebb embert fognak. Érdekes módon az NB I-es csapatok jelentős része az abszolút emberfogásra esküszik, holott a topfutballban a területvédekezés jóval trendibb. Ellenféltől függően egyébként ősszel az MTK variálta a védekezési formáit, de kimondottan sok gólt kapott pontrúgásokból.

ETO FC

Borbély Balázzsal már a múlt szezonban is beszélgettünk arról, mekkora jelentőséget tulajdonít a pontrúgásoknak, készíti is a csapatát rendesen, s bár nem a Győr a leghatékonyabb, hiszen öt gólja van pontrúgásokból ősszel, a legizgalmasabb jelenségek egyértelműen az ő figuráikban figyelhetők meg. Az ETO szakmai stábja becsülettel merít a Premier League-ből, s ami mindenképp becsületes, hogy nem hajítja ki a kukába az első adandó alkalommal, hanem addig-addig finomítja, amíg célt ér vele, mutatunk is erre néhány példát.

A lestelenítés evolúciója

A világ elsőszámú pontrúgásnagyhatalmának kikiáltott Arsenal rendre azzal okoz zavart, hogy a hosszúról tömörülve, vagyis a labda felé forduló védők háta mögül indítja a mozgását, így a többnyire területet védő ellenfeleket meg tudja lepni, akár, ha egészen a rövidig engedi néhány játékosát, akár, ha csak néhány elzárás erejéig a hosszún marad. A globális másolásból a magyar bajnokság sem maradt ki, az ETO a bal oldali szabadrúgásoknál alkalmazza ezt a módszert. Paul Anton révén egy remek pontrúgója van a csapatnak, aki a befelé csavarodó labdákat nagyon veszélyesen tudja a védővonal és a kapus közötti területre lőni, kérdés, a berobbanók ebből mit tudnak kihozni. A győri játékosok Anton jelére a hosszúról szivárognak be a védők közé, méghozzá lesről, vagyis a védekező játékosok háta mögül. Ezzel egyrészt hamis biztonságérzetbe ringatják a védőket, vakoldalról érkezve a felvételük sem olyan egyszerű, ráadásul a támadók így jelentős előnyből startolhatnak a beadásra – amennyiben a lesproblémát sikerül kiküszöbölni.

A második fordulóban Anton a rövidre lőtte a labdát, Bumba pedig gólt is csúsztatott belőle, de az Újpest védővonala stabil maradt, így les révén érvénytelenítették a gólt.

Borbélyék néhány hét alatt kidolgozták a megfelelő megoldást: a hosszún Vitális Milán lett a lestelenítő, akinek egész egyszerűen az a feladata, hogy a védőjét betolja az ellen vonala mögé, így biztosítva a több területet a befutó társaknak. És lám, a Nyíregyháza ellen ez már plusz két pontot ért, hiszen Benbouali egy ilyen figura után talált be: Vitális betolta a védőt, a csatár befejelte. Szintén ebből szerzett gólt Bumba a Győr ellen, az összeállításba pedig még egy Csinger-fejes fért be – ebből is látszik, milyen jól variálja a címzetteket Anton, egyszer egészen élesen a rövidre Bumbának, máskor középre a magasabbaknak, érdemes a társaknak a kézjelekre odafigyelni ilyenkor.

Bumba = Szoboszlai, Stefulj = Szalah

Az őszi szezon legszebb pontrúgásgólja is a Győrhöz köthető: a Kazincbarcika elleni bajnokiról.

Ahogy a videóból is látszik, nem először próbálkozott vele a csapat, de ameddig Vallejo szépen tudott menni Stefuljjal, addig a Barcika ugyanezt benézte. Amellett, hogy a figura nagyon szép, azért komoly technikai megoldást is igényel, akár a szögletet elvégzőtől, akár az előkészítőtől. Bumba előnye, hogy eredetileg a kapust zavarva, meg egyébként sem a világ legmagasabb embereként nem számítanak rá, hogy ő lesz a célszemély, a többiek pedig szépen tolják be a védőket, kiürítve a területet és minél tisztább lövőhelyzetet teremtve Stefuljnak.

De honnan főzték ezt ki Borbélyék? Érdemes visszanézni a februári Manchester City–Liverpool angol bajnoki mérkőzést, a vendégek első gólját ugyanez a figura előzte meg! Csak éppen Anton szerepében Macallister, Bumbaként Szoboszlai, Stefuljként pedig Szalah színjátszott. Azzal a különbséggel, hogy amíg Szalah a kipattanóról futott be a befejezéshez, addig Stefulj a hosszúról kanyarodott fel.

Ferencvárosi TC

Az egyik emlékezetes Robbie Keane-sajtótájékoztató őszről, amikor az újságíró kolléga megkérdezte, miért kevésbé hatékony a pontrúgások után az FTC, mire a szakvezető keményen visszaoltott, hogy előtte tavasszal brutálisan sok gólt szereztek belőle. Kétségtelen, erre a félszezonra visszaesett a címvédő ezen a téren – még úgyis, hogy a pontrúgásgólok ranglistáján igen előkelő helyen áll, hiszen ebben ott van két direkt szabadrúgásgól, ami inkább Jonathan Levi egyéni érdeme. Természetesen a Ferencváros végezte el a legtöbb szögletet a bajnokságban (bár csak eggyel többet, mint a Paks), az öt szerzett góljából viszont hármat is egy meccsre (az MTK-t verték 4–1-re) tömbösített, a maradék 17 bajnokin mindössze kettő szöglet utáni gól a mérlege.

A Fradi elég sokféle pontrúgásvariációt alkalmaz, az elvégző személyét (Tóth Alex, Kanikovszki, Abu Fani, Zachariassen) és a célembert (Varga, Szalai, Raemaekers) is előszeretettel változtatják, ám ezek jelentős része egyszerű és kevésbé látványos; mondjuk Robbie Keane nem is feltétlenül az a dekára kimért tankönyvedző, hogy másra kéne számítanunk. Az ősz második felére egyre hangsúlyosabbak lettek a kis szögletek, amely után két gólt is szerzett a csapat, ezeknél általában háromemberes variációkat alkalmaz a kettő védő ellen, hogy a beadás tisztán történhessen.

Ha visszatérő elemeket szeretnénk felfedezni:

• a rövid sarkot sokkal jobban erőltetik (mivel a labda kevesebb időt tölt a levegőben, nehezebb ellene védekezni)
• Varga számára mismatcheket keresnek (két gólját Kerezsi Zalánról és Szűcs Tamásról szerezte).
• elzárásokkal vagy létszámfölény teremtésével üres embereket céloznak.

Paksi FC

Az elmúlt években a Paks volt az NB I pontrúgáskirálya, s bár most is ő szerzi a legtöbbet állítottból, arányait tekintve vesztett a hatékonyságán. Már nincs egy jó Mezei Szabolcsa a sarokban, mondjuk Balogh Balázs balja sem rossz, csak kevesebbet játszik. Ahogy a csapatjátékát, úgy a pontrúgásait sem bonyolítja túl a Bognár-legénység, legnagyobb előnye, hogy középen sorjáznak a remek fizikumú érkezők, már-már a bőség zavara foghatja el az elvégzőt: Szabó János, Papp Kristóf, Tóth Barna, Böde Dániel, Lenzsér Bence stb.

A Paks pontrúgásai többnyire a rövid sarkot célozzák, amire ugyan az ellenfelek is készülnek, a csapat erőssége, hogy a mennyiség és minőség egyvelegével a hosszúra ugyanúgy érkeznek a társak, s a megcsúsztatott labdát képesek második szándékból is értékesíteni. Ez egyébként nyílt játékban is nagyon jól megy nekik, ezzel ebben és ebben a cikkben is foglalkoztunk.

Bödéék rendszerint variálják, hogy az ötösön belül tömörülve vagy a tizenegyespontnál felsorakozva indítják a mozgásokat, a sémák általában hasonlóak.

1/ Amikor pályán van, rendszerint Szabó János támadja a rövidet, az ő csúsztatásait keresi a Paks. 2/Az is gyakran megfigyelhető, hogy két ugyanolyan figurára akár egy percen belül kétszer is rápróbál a csapat, itt éppen a Puskás ellen a röviden célozták Papp Kristófot. 3/ Szabó csúsztatásából gól – még úgy is nehéz ellene védekezni, hogy a csapatok jelentős része felkészül rá. 4/ Szabó szokás szerint a rövidre mozdult, de a célember Papp Kristóf volt, akinek Szekszárdi segített elzárással.

Nyíregyháza Spartacus FC

Az NB I egyik legjobb pontrúgója Kovácsréti Márk. Ballábas, labdáit pedig remek technikával lövi meg – mivel a végén csapódnak lefelé, nehezebb ellenük védekezni. Éppen ezért jobb oldalról, vagyis befelé csavarodó szögleteknél igazán hatékony, a Szpari, ha sok pozitívumot nem is, azt mindenképpen elmondhatja az őszéről, hogy a szögletek után az NB I leghatékonyabb csapata, hiszen a sarokrúgásaik 6,8 százalékát gól követi!

A videókból is kitűnik – ahogy már a Paksnál is beszéltük –, hogy a rövidre erősen meglőtt szögleteknek nem is csak az az előnye, hogy a lendületből érkező támadó erősebben fejezheti be, de a védőknek sem könnyű az elhárítása, pont ezért is fontos a Szparinak, hogy a hosszún is megfelelő támogató mozgással segítse a rövidre robbanó célemberét. Összességében eredményesebb is második szándékból a csapat.

Kisvárda FC

A védők uralják a Kisvárda variációit, Cipetic jobbosa kimondottan jó állítottból (ő a tizenegyesfelelős is), a célember pedig kezdetben Bernardo Matics, majd ő sérülés miatt kivált, így többnyire Martin Chlumeckyt keresik. Többnyire egyszerű elzárásokról beszélünk, azt viszont szépen variálják, honnan hova érkezik középen a célemberük.

Az első meccseken szerzett szöglet utáni góloknál látszik, hogy a többiek milyen szépen dolgoznak Maticsnak elzárásokkal: a Szpari otthonában Novothny két embert zárt el remekül, kikaparva a gesztenyét a csapattársnak, az Újpest ellen pedig Matics alá Bíró és Novothny is szépen dolgozott, de hiába volt ő az eredeti címzett, a labda végül Novothnynak volt jó, aki be is fejelte.

A szöglet tehát nem fél gól – az NB I őszi szezonjában az elvégzett sarokrúgások alig öt százalékát követte találat. Szombattól jön a folytatás, nézzék az M4 Sporton és az M4 Sport+-on, hátha akad még valami csinos varia.

Fizz Liga, 19. forduló:
január 24., szombat
12:30 – Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC (M4 Sport)
15:00 – Kisvárda Master Good–MTK Budapest (M4 Sport)
19:45 – Puskás Akadémia FC–Paksi FC (M4 Sport)

január 25., vasárnap
13:00 – Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (M4 Sport)
15:00 – Kolorcity Kazincbarcika SC–ZTE FC (M4 Sport+)
18:15 – Ferencvárosi TC–ETO FC (M4 Sport)