ETO FC–DVSC: Batik kezezése
A 2–2-re végződő rangadó 89. percében egy bal oldali beadást követően a Nadhir Benboualit hátulról fogó Batik Bence kezére pattant rá a labda, Rúsz Márton játékvezető jelentősnek mondható, mintegy három másodperces habozással, de végül befújta büntetőnek. A cirkusz ekkor kezdődött meg igazán, a pályán lévő játékosok mérsékelt, a kispadok viszont hevesebb reklamálásba kezdtek, a két szakmai stáb egymásnak ugrott, eközben a Dr. Csonka Bence vezette VAR-kocsi kihívta videós felülvizsgálatra Rúszt, mondván Batik természetes testhelyzete miatt a tizenegyest vissza kellene vonni. Ekkor már komoly perpatvar ment az oldalvonal mellett, a játékvezető alig fért oda a monitorjához, s végül hiába javasolták a videókocsiból az ellenkezőjét, helyben hagyta az ítéletet.
A visszajátszások alapján neki volt igaza. A kézszabállyal több cikkünkben is foglalkoztunk már, megközelítési alap ugyebár, hogy a kar/kéz által megnövelt testfelületen eltalált labda számít kezezés szabálytalanságnak, illetve, ha a játékosok kezének/karjának helyzete nem a testük adott szituációbeli mozgásának a következménye, illetve azzal nem indokolható.
Játékvezetőknek is jó tanulság lehet: egy szituáció megítélésénél nem csak az adott pillanatot, hanem a szabálytalansághoz vezető teljes mozdulatsort nézni kell, először a VAR-ból még csak előbbit játszották be. A teljes felvételen azonban látszik, hogy Batik keze Benbouali válláról mozog a labda irányába! Nem a labda útjából próbálja elrántani, hanem éppen abba teszi bele, s bár valóban minimálisan növeli csak meg a testfelületét, akadályozza a labda útját, itt egyértelműen a tizenegyes a helyes döntés. Felmerült még esetleg, hogy nem érte-e előbb Benbouali karját a labda, de a visszajátszások alapján inkább Batikéról pattan rá vissza, illetve mennyire volt váratlan labda Batik számára, de a beadás során szinte végig láthatta, csak a másodperc törtrészéig takarta a kilátását egy Benbouali-tarkó.

Ebben az esetben tehát Rúsz Márton helyes döntést hozott, de hozzá kell tenni, hogy a végére a teljes játékvezetői stáb elvesztette a tekintélyét, kontrollját a mérkőzés felett, amely jelentősen hozzájárult a hosszabbításos tömegjelenethez, mindkét edző kiállításához. Elmaradt sárga lapok, az első tizenegyes rossz megítélése, hezitálás a második büntető befújásánál és a VAR téves közbeavatkozása – ezek mind olyan tényezők, amelyek a játékvezetők renoméján jelentősen rontanak, ha pedig a bizalom csorbul, néhány perc alatt, felfokozott idegállapotban képtelenség helyreállítani.
A kezezés és Vitális ítéletvégrehajtása között szinte másodpercre pontosan hat perc (!) telt el, ami minden, csak nem ideális ilyen helyzetben.
Abból a szempontból egyébként érthető az elfogult debreceni szurkolók és játékosok felháborodása is, hogy néhány fordulóval ezelőtt valóban egy jogosnak tűnő büntetőt nem kaptak meg, s úgy érezhetik rájuk jár a rúd, de Győrben a tizenegyesszituációknál végül mindkét meghozott döntés helyes volt.
Kapcsolódó tartalom
DVTK–Kisvárda: Szakos becsúszása
Ahogy kommentátorunkat, B. Németh Pétert, úgy valószínűleg szinte minden nézőt is megtévesztett ez a jelenet a DVTK–Kisvárda 67. percében – hát miért a tizenegyespontra mutat Berke Balázs, amikor a szabálytalanság a tizenhatoson kívül történt? A mérkőzés közben ez hangzott el:
„Azt mondják a fülemre a VAR-szobából, hogy igaz, hogy az első szabálytalanság a tizenhatoson kívül történt, de a tizenhatoson belül Szakos tett egy plusz mozdulatot, ezért jön a tizenegyes.”
A magyarázat még szakértőinket is meglepte az M4 Sport stúdiójában, s bár elméleti síkon valóban helyes, amit B. Németh Peti fülére mondtak, elsőre tényleg abszurdnak tűnik. Szóval bontsuk ki részleteire!
A fociban vezérelv, hogyha két különböző szabálytalanság vagy igazából bármilyen fontos eset történik, akkor azt kell a játék folytatása szempontjából figyelembe venni, amelyik időben előbb esik – talán lesszituációknál találkozunk legtöbbször ilyennel, vagy akár adok-kapok párharcoknál, ki szabálytalankodik előbb.
Ebben az esetben viszont meg kell ismerkednünk a kettős mozzanat fogalmával, amely az IFAB-tól, vagyis a nemzetközi szövetség szabályalkotó testületétől származó apróbetű: vagyis amikor egy játékos egy mozdulatsorában kettő szabálytalanságot is elkövet. Ilyenkor pedig nem az első megmozdulás büntetendő, hanem amelyik a valódi hatást kifejti. Adott jelenetnél Szakos Bence jobbja tesz egy kaszáló mozdulatot (szabálytalanság 1), amelyet Bíró Bence gond nélkül átugrana, ám a miskolci védő ezt követően még egyszer felemeli a lábát (szabálytalanság 2), s abban akad el a kisvárdai támadó. A VAR tehát nem azt nézte, hol történt az első szabálytalanság, hanem hol történt a bukást okozó szabálytalanság, ez pedig a tizenhatoson belül.

Egyébként itt is Dr. Csonka Bence volt a videobíró, szóval foglalkoztatták rendesen a játékosok és a kollégák a hétvégén, ezt a helyzetet viszont az általa vezetett stáb jól ítélte meg. S ahogy a Debrecennél, úgy a Diósgyőrnél is igaz, hogy amit egyszer egy játékvezetői döntés ad, azt máskor elveszi: pár hete a Nyíregyháza ellen úsztak meg egy elég egyértelmű büntetőt, ezúttal egy necceset befújtak ellenük – helyesen.
Csákvár–Vasas: Bányai-könyökös
Bírózós hétvége volt: az NB II-re is jutott egy mérkőzést befolyásoló eset, ami viszont már hibás játékvezetői döntéssel is párosult, igaz, itt ugye nem volt VAR-kocsi, amely segíthetett volna utólag. A Csákvár–Vasas meccs hosszabbításában a hazaiak szöglethez jutottak, a beadásból Umathum Ádám ki is egyenlített, eközben viszont Bányai Péter könyökkel arcon csapta a Vasas felugrani készülő kapusát, Uram Jánost. Az angyalföldiek reklamlálásért kiállított vezetőedzője, Erős Gábor a meccs után úgy fogalmazott az M4 Sportnak: örül, hogy a játékvezető utólag elismerte a tévedését, de attól még azok a pontok nem járnak nekik.
Kapcsolódó tartalom
Fizz Liga, 20. forduló:
MTK Budapest–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–3
ETO FC–Debreceni VSC 2–2
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 0–1
Diósgyőri VTK–Kisvárda FC 1–1
Paksi FC–Ferencvárosi TC 0–1
ZTE FC–Nyíregyháza Spartacus FC 0–1














