Bár 3–0-t mutatott a lefújáskor az eredményjelző, Pinezits Máté, a szezont győzelemmel kezdő MTK vezetőedzője úgy véli, nem volt egyoldalú mérkőzés a ZTE elleni találkozó.
„Az első félidei lehetőségeink mind jó fociból alakultak ki, le a kalappal a srácok előtt. A második félidő elején és az első végén meg kellett mutatnunk azt is, hogy fegyelmezettek tudunk lenni védekezésben. Nemcsak annak örülök, hogy sok helyzetet és jó focit láthatott a közönség, hanem annak is, hogy egy-egy lehetőséget leszámítva nagy helyzete nem is volt az ellenfélnek” – vélekedett a hazaiak trénere.
Kapcsolódó tartalom
Pinezits elmondta, a játékosok nagyon vevők a munkára, akik nem csak forró szívvel, hanem józan fejjel is futballoztak.
„A sorsolás szeszélye által nincs sok időnk ünnepelni, mert hétfő van és szombaton már mérkőzést kell játszani. Holnaptól már készülünk a következő találkozóra” – árulta el.
A harmadik MTK-találatot Pinezits cseréi hozták össze, ugyanis Komáromi György adott gólpasszt Klausz Milánnak.
„Tavasszal is sikerült sokszor belenyúlni a meccsbe úgy, hogy a cserék lendítettek a játékunkon, hál’ istennek a mai is ilyen volt. Családként gondolkodunk, lesz olyan mérkőzés, amikor az egyik, máskor a másik fog dönteni, a lényeg, hogy egy közösségként menjünk előre” – mondta.
„Nyilván meg akartuk nyerni ezt a meccset, de tudtuk, hogy egy nagyon erős ellenfél ellen fogunk pályára lépni. Jól kezdtük a meccset, voltak lehetőségeink, az első félidő utolsó negyedórájában is jól játszottunk, de sajnos hátrányba kerültünk. Azt beszéltük, hogy még erősebb presszinget alkalmazunk a második félidőben, ott is jól kezdtünk, de nem sikerült gólt szereznünk. Ezután 2–0-ra módosult az állás, onnantól vált nagyon nehézzé számunkra a mérkőzés, de voltak lehetőségeink, viszont sok teret adtunk, azon még dolgoznunk kell, hogyan oldjuk meg ezeket a szituációkat” – értékelt Filipe Celikkaya, a Zalaegerszeg vezetőedzője.
A ZTE trénere kiemelte, együtt kell szembenézniük a kihívásokkal, majd arról beszélt, már ezen a találkozón is ügyeltek arra, hogy a következő mérkőzésre készüljenek.
„Egész végig erre készültünk, tavaly is próbáltunk így játszani. Ez nem mindig fog összejönni, ma szerencsére sikerült” – mondta Kerezsi Zalán, aki hozzátette, duplája lehetett volna mesterhármas is, de örül a két góljának.
Az MTK 23 éves támadója arról is beszélt, nem emlékszik olyanra, hogy „ennyire necces szituációból” szerzett gólt, utalva ezzel arra, hogy kétszer is hosszas videózás követte találatát.
„A védekezést rendbe kell tennünk, mert sokszor szanaszét futkároztunk. Tavaly sem kezdtük jól a szezont, de ez bennem mélyebb sebet hagyott. Fel kell állnunk ebből, még a szezon legelején vagyunk, nagyon sok van hátra, reméljük, ugyanúgy fel tudjuk építeni a csapatot, mint tavaly” – vélekedett a zalaegerszegi Csonka András.
Az MTK szombaton az újonc Kispest-Honvéd otthonába látogat, míg a ZTE jövő hétfőn a Paksot fogadja.
A mérkőzés összefoglalója
OTP Bank Liga, 1. forduló:
MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC 3–0 (1–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2762 néző, v.: Bognár T.
gólszerzők: Kerezsi (14., 69.), Klausz (71.)
sárga lap: Peraza (62.), Szendrei N. (64.)
MTK Budapest: Demjén – Varju (Armalas, 80.), Beriasvili, Radic, Kovács P. – Kata, Zeljkovic – Jurek (Klausz, 69.), Hinora (Mikolay, 80.), László (Komáromi, 56.) – Kerezsi (Bognár I., 80.) Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Csonka, Peraza, Diogo Silva (Rózsa, a szünetben), Calderón – Kiss B. (Henrique, 83.), Amato, Szendrei N., Skribek (Maigana, 88.) – Tchicamboud (Alfonso, 61.), Maxsuell (Babos, 88.)
OTP Bank Liga 2026/2027
1. forduló:
július 24., péntek
Nyíregyháza Spartacus FC – Újpest FC 2–1
július 25., szombat
Kisvárda Master Good – Kispest-Honvéd FC 1–1
július 26., vasárnap
Vasas FC – ETO FC 2–2
Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC 0–2
Paksi FC – Ferencvárosi TC 4–2
július 27., hétfő
MTK Budapest – ZTE FC 3–0
2. forduló:
július 31., péntek
20.00 Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good (M4 Sport)
augusztus 1., szombat
19.30 Kispest-Honvéd FC – MTK Budapest (M4 Sport)
augusztus 2., vasárnap
15.45 Újpest FC – Debreceni VSC (M4 Sport)
18.00 ETO FC – Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport)
20.15 Ferencvárosi TC – Vasas FC (M4 Sport)
augusztus 3., hétfő
18.30 ZTE FC – Paksi FC (M4 Sport)













