Molnár Mátyás műsorvezetőnek már egy kecskeméti testnevelőtanár három évvel ezelőtt felhívta a figyelmét Szalai Józsefre, aki nagyszerűen indította az évadot félig új csapatában (a Paks tavaly szerződtette, de az elmúlt évet még kölcsönben Mezőkövesden töltötte). A 23 éves center két év után tért vissza az NB I-be és rögtön két gólt lőtt a bajnokság favoritjának, amellyel megmutatta, egy ilyen céljátékosra nagy szüksége van a Paksnak, főleg, hogy Bödének már alig 15-20 év lehet hátra a visszavonulásig.
„A Paksnak a játékában fontos, hogy egy fizikálisan erős centere legyen a csapatnak, nagyon sokszor láttuk, hogy amikor két elmozgó centerrel játszottak, akkor nem működött olyan jól a játékuk. Tavaly Böde mellett Tóth Barna játszott a legtöbbet, rá épült a támadójáték, most itt van egy tehetségesnek tűnő fiatalember, akiben úgy tűnik, hogy van gól, hívjuk őt a paksi Haalandnak!” – mondta Bozsik Péter, hozzátéve, hogy utóbbi titulus tartós kiérdemléséhez azért így is kell folytatnia.
Kapcsolódó tartalom
A Hét csapatába beválasztott másik paksi Pető Milán lett, aki szintén duplázott, második gólja ráadásul igen mutatósra sikerült, négy ferencvárosi között harcolta ki a lövőhelyzetet.
„Pető szenzációsan játszott, de ő már bontogatja a szárnyait egy-másfél éve, talán ez az év lehet az áttörés, amikor fixen a kezdőcsapatba kerülhet. Dinamikusan, bátran játszott, a gól előtt pedig szenzációsan vállalta be az egyéni játékot. Ahogy Bognár György a mérkőzés végén nyilatkozta, ha ezekkel a fiatalokkal a Ferencvárost le tudják győzni, akkor bárkit” – hangsúlyozta Dragóner Attila.
Kapcsolódó tartalom
OTP Bank Liga, 1. forduló:
Paksi FC-Ferencvárosi TC 4-2 (2-2)
Paks, 4739 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Pető (23., 59.), Szalai J. (41., 55.), illetve Yusuf (18.), Botka (32.)
sárga lap: Windecker (76.), Győrfi (93.)Paksi FC: Kovácsik – Zeke, Vécsei, Vas, Szekszárdi, Győrfi – Horváth K. (Balogh B., 76.), Papp, Pető (Hahn, 76.) – Haraszti (Windecker, 62.) – Szalai J. (Böde, 68.)
Ferencvárosi TC: Varga Á. – Nagy O., Zohore, Botka (Rommens, 69.), O’Dowda – Gruber (Bagi, 56.), Kanichowsky, Corbu (Gómez, a szünetben) – Lisztes, Kovacevic (Yusuf, 4.), Szabó Sz. (Acolatse, 56.)













