Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Erős Gábor: Tudjuk, hogy nem lesz ez minden mérkőzésen így

Erős Gábor: Tudjuk, hogy nem lesz ez minden mérkőzésen így

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
A Zalaegerszegnél külön készültek rá, hogy a Vasas agresszíven fog kezdeni, de nem működött a stratégia, úgy látják, az egész csapat védekezését rendbe kell rakni.

A Vasas hazai pályán magabiztosan, 5-0-ra nyert a ZTE ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján. Az újonc angyalföldi csapat a 7. percben már kétgólos előnyben volt, az 52. perctől pedig emberelőnyben futballozott.

A mérkőzés összefoglalója:

Ez volt a tervünk, hogy megpróbáljuk középen lezárni a vonalakat, hogy ne tudják oda bepasszolgatni a labdákat, és a labdaszerzések után meg tudjunk indulni. De úgy gondolom, hogy nemcsak a labdaszerzésben, hanem a mutatott játékban is nagyszerűen helytállt a csapat, ennek köszönhető ez a nagyon komoly siker. Ettől függetlenül a földön fogunk maradni, és nem ájulunk el magunktól” – mondta az M4 Sport kamerái előtt Erős Gábor, az angyalföldiek mestere, aki szerint nagyon jó idénykezdés van a csapata mögött.

Úgy véli, ha ezen az úton haladnak, akkor elérhetik azokat a célokat, amelyeket a bajnokság elején megfogalmaztak maguknak. Azt szeretné megvalósítani a csapatánál, hogy egyszerűen játsszanak, és olyan helyekre helyezzék a játékosokat a pályán, ahol a legjobban érzik magukat. Karakteres futballt játszottak az előző bajnokságban, a másodosztályban, és ezt szeretnék most az élvonalban is. Tisztában van vele, hogy lesznek hullámvölgyek is, de ha ezzel a fegyelemmel és alázattal játszanak, nagyon sikeres idényük lehet. Kiemelte, a siker nem az övé, az egész szakmai stáb nagyon sokat segít neki.

Nagyon rossz nap volt ez a számunkra, nagyon rosszul szálltunk be a meccsbe. Fel voltunk készülve, hogy az első negyedóra sorsdöntő lesz, tudtuk, a Vasas nagyon agresszíven fog fellépni, ezt szerettük volna ellensúlyozni. Azonban elkövettünk két hibát, ebből lett a két gól, és látszott, nem működik a stratégia, a harmadik gól után pedig nagyon nehéz volt már” – értékelt Filipe Celikkaya, a zalaiak vezetőedzője.

Véleménye szerint olyan hibákat követtek el, amilyeneket az előző fordulóban nem, akkor nyertek is a Paks ellen. „De ezeket a hibákat csapatként ki tudjuk javítani” – összegzett a portugál szakember.

Megérdemelten, szép gólokkal tudtunk győzni. Már az előző meccseken is voltak helyzeteink, én is hagytam ki, de a bajnokkal és a kupagyőztessel játszottunk. Arról beszéltünk, az a két döntetlen csak akkor ér valamit, ha ezt a meccset meg tudjuk nyerni” – mondta a két gólt szerző Koszta Márk.

Elárulta, korábban még soha nem szerzett két gólt bajnoki mérkőzésen jobb lábbal, örül, hogy gólokkal tudta segíteni a csapatot. „Három meccs alatt öt pontot szereztünk, pedig nem volt könnyű a sorsolásunk. Szeretnénk ezt folytatni, és jövő héten a Honvéd otthonából is pontokkal távozni.”

Kevés dolog van, amiből nem adott leckét a mai mérkőzés. Mentalitásban és teljesítményben is kevés volt, elsősorban ezzel kell majd foglalkozni. De ez nemcsak a csapatra, rám is ugyanúgy igaz, én sem úgy mentem, ahogy illene” – kezdte értékelését Szendrei Norbert, a zalaiak csapatkapitánya.

Nem érti ennek az okát, az első fordulóban az MTK ellen is hasonlóan kezdtek, miközben a múlt héten remekül játszottak. Úgy érzi, akárhogy is játszik az ellenfél, tudniuk kell alkalmazkodni hozzá, ami tavaly többször sikerült is. Sok gólt kapnak, de úgy gondolja, ez nem elsősorban a két belső védőn múlik, az egész védekezést csapatszinten kell rendbe rakni.

Borítókép: Budapest, 2026. július 26. Erős Gábor, a Vasas FC vezetőedzője (b) és Efrain Juarez, az ETO FC vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott Vasas FC - ETO FC mérkőzésen az Illovszky Rudolf Stadionban 2026. július 26-án. MTI/Purger Tamás
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak