Eredmény, BL, selejtező, 2. forduló, 2. csoport, a 3. helyért:
FTC-Telekom – KFF Mitrovica (koszovói) 1-2 (0-0)
gólszerzők: Czellér (68.), illetve Mulliqi (76., 81.)
A Ferencváros szerdán hosszabbítás után 3-2-re kikapott a görög PAOK-tól az elődöntőben, így ebben a sorozatban lemaradt a továbbjutásról. A szombati helyosztón az volt a tét, hogy a bronzmérkőzés győztese az Európa Kupa-selejtező első körében folytathatja nemzetközi szereplését.
A szerdai kánikulával ellentétben ezúttal kellemes időjárás várta a csapatokat, a lelátón mintegy 150 néző foglalt helyet.
Az első félidő első részében mezőnyfölényben játszott az FTC, de támadásaiból nem alakított ki helyzetet. A 23. percben óriási vendéghelyzet maradt ki, majd öt percen belül további négy ígéretes lehetőség adódott a Mitrovice játékosai előtt, akik a befejezéseknél pontatlanok voltak. A félidő hajrájában létszámfölényes hazai kontránál a már helyzetben lévő Csányi Diát vágták fel, akinek aláfordult a bokája, hordágyon hoztak le a pályáról, és mentővel kórházba szállították.
A szünet utáni percekben a Mitrovica kezdeményezett, de az FTC gyorsan kapcsolt, különösen az amerikai Jadyn Edwards volt aktív a mezőnyben és a kapu elött is. A 68. percben összejött a hazaiaknak a vezetés, Czellér Dorottya egy visszacsel után a 16-os vonalról lőtt a jobb felső sarokba. A hátrányba került vendégek tempót váltottak, majd a 76. percben egyenlítettek, Aurora Mulliqi lőtt 17 méterről, középről a bal felsőbe. Öt perccel később ismét ő volt eredményes, Bardha Mahmuti passzolt a védővonal mögé, keresztbe mozgó társa ziccerben találta magát, és a hazai kapust kicselezve helyezett a kapuba. A hajrában beszorította ellenfelét az FTC, de nem tudott helyzetet kidolgozni, így egyenlíteni sem.
Az FTC vezetőedzője, Albert Flórián az MTI-nek elmondta: játékosaiból nagyon sokat kivett a 40 fokban megvívott, 120 perces szerdai elődöntő, így csak az első 15-20 percben tudták irányítani a mérkőzést, utána kiegyenlítődtek az erőviszonyok, játékuk pedig hektikussá vált. Hozzátette, Csányi Dia korai kiválásával újabb kulcsemberük esett ki – a középpályásra az első diagnózisok alapján akár 3-4 hónapig nem számíthat -, akit csak fiatal, rutintalan játékossal tudott pótolni.
„Az utolsó 15 percben labdatartást kértünk, de a mentális fáradtság miatt a koncentrációra nem maradt erő, gyorsan elszórtuk a labdákat, ellenfelünk pedig fordított. Csalódás, hogy nem játszhatunk tovább a nemzetközi mezőnyben, és eredménykényszert ezzel kapcsolatban nem rakott ránk a klub, a Fradi ettől függetlenül mindig abban játszik” – nyilatkozta az edző.
A csapatkapitány Fenyvesi Evelin azt emelte ki, hogy az első félidő közepén esélyt adtak a koszovói játékosoknak, akik elhitték, hogy lehet keresnivalójuk.
„A mai meccs óriási tanulsága, hogy tudnunk kell akár 1-0-ra is győzni. Rámentünk a második gólra, ahelyett viszont kettőt kaptunk. Tavaly amilyen magasra jutottunk, most olyan mélyre” – utalt a középpályás arra, hogy akkor továbbjutottak a selejtezőtornáról, majd szerepeltek egy kört az EK-ban is. „A minimális célkitűzést sem teljesítettük, ami abszolút kudarc. De az a jó a sportban, hogy jön a következő feladat, ahol javítani lehet. Jövő héten kezdődik a bajnokság új lebonyolítással, a fiatal keretünkkel nem lesz könnyű idényünk” – tette hozzá.
később, döntő:
PAOK FC (görög)-SK Brann (norvég) 16.30
szerdán játszották:
elődöntő:
FTC-Telekom – PAOK FC 2-3 (2-2, 2-2, 2-3) – hosszabbítás után
SK Brann-KFF Mitrovica 5-0 (4-0)













