Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Az építkezés a legfontosabb Újpesten: ha ebből kijön egy jó eredmény, az hab a tortán”

„Az építkezés a legfontosabb Újpesten: ha ebből kijön egy jó eredmény, az hab a tortán”

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Az Újpest átvette a vezetést az OTP Bank Liga tabelláján, a lila-fehérek remek szezonrajtja is szóba került az M4 Sport Góóól!2 című magazinműsorában: Simon Miklós úgy véli, az építkezés töretlensége a jó eredmény felett áll a Megyeri úton, míg Somogyi Zsolt megnézne egy rangadót „az erős Újpest és Ferencváros” között.

Gyorsan javított az OTP Bank Liga nyitómérkőzésén, Nyíregyházán elszenvedett 2–1-es veresége után az Újpest: Szélesi Zoltán csapata a második fordulóban hazai pályán 4–2-re győzte le a Debrecent, szombaton pedig ugyanilyen arányban nyert Kisvárdán és hat ponttal, több szerzett góljának köszönhetően vezeti az NB I tabelláját (a négypontos ETO FC a Ferencváros Real Madrid elleni felkészülési meccse miatt nem lépett pályára a hétvégén).

Tudatosan tervezik és építik az újpesti játékot, ez látszódik a klub fejlődésében is. Az Újpestnél az lett volna az elsődleges szempont, hogy elég meccset nyerjenek ahhoz, hogy legyen idejük építkezni. Ez olyan jól sikerült, hogy már a bajnokság elején állnak. Olyan fiatalokat tesznek be, mint Krajcsovics, Bodnár, Ujváry, Fenyő, Mucsányi például egy Aljosa Matko kárára és felvállalják, hogy klubot építenek. Az elején összerakták a védekezést, utána a nem túl jó fizikai állapotban lévő csapatot. Látok nagyon jó dolgokat az Újpestnél, ennek biztosan lesz eredménye: hogy ez első, második, harmadik vagy negyedik hely, szerintem a klub szempontjából fontos, de az építkezés töretlensége lenne a legfontosabb náluk. Ha ebből kijön egy jó eredmény, az csak hab a tornán” – vélekedett Simon Miklós, a Kolorcity Kazincbarcika SC sportigazgatója, az M4 Sport szakértője.

A lila-fehérek egy tetszetős szögletvariáció után szerezték második góljukat, de többször is veszélyeztettek rögzített helyzetekből.

Már tavasszal is okoztak nehézségeket ilyen szituációkból, volt speciális középkezdés-variációjuk Győrben, amiből gólt is szereztek. A gyors, hirtelen változást abból tudsz elérni, ha begyakorolsz ilyen rögzített helyzeteket. A nyíregyházi mérkőzés nem alakult jól, a Loki-meccs sem kezdték jól, de menet közben tudtak váltani, abból talán megjött az önbizalom, amit Kisvárdán láthattunk. Nem véletlen, hogy az újpesti ismerősök küldözgetik a tabellát, hogy első az Újpest, tizenkettedik a Ferencváros, de nyilván ebben benne van az elmaradt meccs is. A lila-fehérek is tudják, ki kell fényképezni ezt a tabellát, mert nem sokszor lesz még így, hogy az Újpest az első, a Fradi az utolsó, legalább az egyik módosulhat” – mondta Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki hozzátette: jó úton indult el a lila-fehér csapat, ami az FTC elleni derbiknek is jót tehet.

Legyen egy erős Újpest: egy erős Fradi elleni rangadót megnéznék

– zárta gondolatmenetét.

Kevesebb mint egy hónapot – egészen pontosan a szeptember 5-i hétvégéig – kell várni arra, hogy a Groupama Arénában összecsapjanak az ősi riválisok, az Újpest a következő, negyedik fordulóban ugyancsak fővárosi ellenfelet fogad, az MTK Budapest csapatát látja vendégül szombaton 16:30-tól, a mérkőzést élőben közvetítjük az M4 Sporton!

A Góóól!2 teljes adása

A Kisvárda–Újpest mérkőzés összefoglalója

OTP Bank Liga, 3. forduló, végeredmény:
Kisvárda Master Good–Újpest FC 2–4 (1–2)
Kisvárda, 2311 néző, v.: Hanyecz
gól: Herc (15.), Matanovic (85.), ill. Vlijter (5.), Heitor (32.), Amenyido (78.), Matko (90+2.)
sárga lap: Balogun (34.), Soltész (55.)
Kisvárda Master Good: Popovics – Osztrovka, Radmanovac, Chlumecky, Soltész – Mbock – Mesanovic (Matanovic, 54.), Melnyik (Bíró, 77.), Herc (Nurijev, 77.), Ésik (Szikszai, a szünetben) – Balogun (Novothny, a szünetben)
Újpest FC: Szappanos – Bodnár, Heitor (Nunes, 84.), Stronati, Ujváry (Scharmer, 84.) – Maier (Fenyő, 84.), Ljujic – Krajcsovics (Matko, 66.), Amenyido, Horváth K. – Vlijter (Mucsányi, 66.)

Borítókép: Újpest FC
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak