Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Horváth Zsolt Temesvári Attila piros lapjáról: Nálam nem ért második sárga lappal való kiállítást

Horváth Zsolt Temesvári Attila piros lapjáról: Nálam nem ért második sárga lappal való kiállítást

m4sport.hu | Cseh Benjámin
Feszült pillanatokkal ért véget az 1–0-s hazai sikert hozó Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC keleti rangadó az OTP Bank Liga 3. fordulójában. Temesvári Attilát 92. percben második sárga lappal állították ki, Bódog Tamás pedig hevesen kérte számon Rúsz Márton játékvezetőn a piros lapot.

Temesvári Attila az első sárga lapját azután kapta a 62. percben, hogy valamilyen megjegyzést tett Batik Bencének, aki erre reagálva lekönyökölte, a másodikat pedig Baldoni megakasztásáért. Horváth Zsolt közvetlenül a mérkőzés után azt mondta, nála nem ért második sárga lappal való kiállítást Temesvári szabálytalansága, a Góóól! című műsorunkban pedig Bódog piros lapjára is kitért.

„Nem jó helyzet… Bódog Tamásról tudjuk, igencsak temperamentumos edző, a pálya szélén való jelenléte nagyon sok esetben különösen sokat hozzáad a csapat teljesítményéhez” – mondta az M4 Sport szakértője.

A Nyíregyháza edzőjének keretre vonatkozó, nem túl optimista nyilatkozata – említette, hogy hét csatárából négy használhatatlan – halltán Horváth Zsolt úgy vélekedett, a Szparinak az előző szezonban sem volt sokkal több játékosa.

„Látni kell, hogy az NB I-es csapatok nagy része hasonló merítéssel rendelkezik. Az biztos, hogy nekik van a legtöbb csatáruk, legyenek azok fél lábúak vagy két lábúak” – vélekedett szakértőnk, hozzátéve, hogy a Ferencvároson, az Újpesten és a Pakson kívül nem igazán rendelkeznek a csapatok két játékossal pozíciónként.


OTP Bank Liga, 3. forduló:
péntek
MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 2–3
szombat
Vasas FC – ZTE FC 5–0
Kisvárda Master Good – Újpest FC 2–4
vasárnap
Paksi FC – Kispest-Honvéd FC 2–2
Debreceni VSC – Nyíregyháza Spartacus 1–0
Az ETO FC-Ferencvárosi TC mérkőzést későbbi időpontban rendezik meg.  

A tabella:

Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak