Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az MTK szurkolói sem lesznek ott Újpesten

Az MTK szurkolói sem lesznek ott Újpesten

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
A kék-fehérek szimpatizánsai elutasítják a szurkolókat kirekesztő, zárt kapus, kollektív MLSZ-büntetéseket.

A labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában megrendezésre kerülő Újpest FC–MTK Budapest mérkőzésen az MLSZ döntése értelmében nem lehetnek jelen a hazai szurkolók.

De úgy tűnik a vendégek szimpatizánsai sem élnek majd a lehetőséggel, az MTK Ulras ugyanis Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben elutasítják a szurkolókat kirekesztő, zárt kapus, kollektív MLSZ-büntetéseket, ezért ők sem lesznek ott a listavezető elleni találkozón.

„Elutasítjuk a szurkolókat kirekesztő, zárt kapus, kollektív MLSZ-büntetéseket, ezért csoportunk a hétvégi újpesti mérkőzésen szervezett formában nem lesz jelen, szurkolás nem lesz. Kérjük döntésünk elfogadását és tiszteletben tartását.” – áll a közleményben.

Hétfő este a lila-fehérek is kiadtak egy hivatalos közleményt, miután a klubvezetés tudomására jutott, hogy a zárt kapus büntetés ellenére a hazai szurkolók a vendégek számára fenntartott szektorokba vásárolnának belépőket. Külön felhívták a szurkolóik figyelmét arra, hogy ezt ne tegyék, mert az esetleges szabályszegések a klub számára további fegyelmi következményekkel és büntetésekkel járhat.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

augusztus 14., péntek
17.30 Kispest–Honvéd FC–Vasas FC (M4 Sport)

augusztus 15., szombat
16.30 Újpest FC–MTK Budapest (M4 Sport)
17.30 Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda-Master Good (M4 Sport+)

augusztus 16., vasárnap
16.30 Debreceni VSC–ETO FC (M4 Sport)
17.30 Puskás Akadémia FC–Paksi FC (M4 Sport+)

augusztus 17., hétfő
17.30 Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC (M4 Sport)

Borítókép: Kerezsi Zalán (balra) immár MTK-játékosként termeli a gólokat (Fotó: MTI)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak