Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Négy meccsre tiltotta el az MLSZ Bódog Tamást

Négy meccsre tiltotta el az MLSZ Bódog Tamást

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának döntése alapján a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője, Bódog Tamás négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a vasárnapi, DVSC elleni bajnokin, miután a lefújást követően kiállították – számolt be a Szpari hivatalos honlapján.

Mint ismert, az 1–0-s debreceni sikerrel véget érő mérkőzés végén a nyíregyházi tréner összeszólalkozott Rúsz Márton játékvezetővel, aki előbb sárga, majd piros lapot mutatott fel Bódognak, a heves vita során még a biztonságiak is a pályára futottak. A mérkőzés után Bódog az M4 Sport kamerái előtt elmondta, melyik ítéletet kérte számon a játékvezetőn: a találkozó 63. percében egy légi párharc után a nyíregyházi Temesvári Attila valamilyen megjegyzést tett a földön maradó Batik Bencének, aki erre reagálva lekönyökölte, Rúsz pedig mindkét játékosnak sárga lapot mutatott fel, ráadásul a Szpari védőjét később Baldoni megakasztásáért második sárga lappal kiállították.

Bódog és Rúsz összeszólalkozása

Szerdán az MLSZ közleményt is kiadott a vitatott ítéletekkel kapcsolatban: tájékoztatásuk szerint Temesvári esetében helyes, míg Batiknál helytelen döntés született, a DVSC játékosát ki kellett volna állítani az ütésért, illetve ismertették, a keleti rangadó játékvezetők büntetésben részesülnek.

A Szpari Bódog mellett Temesvári eltiltásáról is hírt adott: a 26 éves hátvéd két sárga lapja utáni kiállítása automatikusan egymeccses kihagyást jelent.

FRISSÍTÉS (18:30): az MLSZ közzétette a Fegyelmi Bizottság határozatait, Bódog és Temesvári eltiltása mellett közölték, a FEB fegyelmi eljárást indított Batik Bencével szemben. Ehhez a mérkőzéshez kapcsolódik továbbá, hogy a szurkolók „rasszista, diszkriminatív” megnyilvánulásai miatt eljárást indítottak a Nyíregyházával szemben is.

Bódog a Nemzeti Sportnak nyilatkozott eltiltásáról és nem fogta vissza magát az ítélettel kapcsolatban.

A Nyíregyháza szombaton a Kisvárdát fogadja, majd azutáni három bajnokiján az MTK otthonába látogat, hazai pályán meccsel a Pakssal, illetve utazik az újonc Vasashoz.

Borítókép: nyiregyhazaspartacus.hu
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak