Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gruber Zsombor távozik a Ferencvárostól, Belgiumba igazol – hivatalos

Gruber Zsombor távozik a Ferencvárostól, Belgiumba igazol – hivatalos

m4sport.hu | | Szerző: Dénes Kristóf
Gruber Zsombor végleg elhagyja a Ferencvárost és Belgiumban, a RAAL La Louvière csapatában folytatja pályafutását, jelentették be pénteken. A még mindig csak 21 éves támadó hároméves szerződést írt alá új klubjával, ami opcionálisan egy évvel meghosszabbítható.

A háromszoros válogatott támadó két időszakban összesen 58 mérkőzésen lépett pályára a zöld-fehéreknél, bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert, 11 gól, valamint 12 gólpassz fűződik a nevéhez.

Új csapata egy vicces videóval, egy francia nyelvórával jelentette be a támadó érkezését:

A RAAL egy fordulót követően a 14. helyen áll a belga élvonalban, az előző idényben tizenötödikként zárt, és osztályozót követően bennmaradt. Grubernek Kovács Mátyás személyében magyar csapattársa is lesz, a középpályás július elején érkezett az MTK-tól.

Gruber a Puskás Akadémia utánpótlásában kezdett el futballozni, majd egy egyéves bázeli kitérőt követően visszatért Felcsútra. A Fradi 2024 januárjában vásárolta meg a játékjogát a PAFC-től, és rögtön kölcsön is adták Zalaegerszegre. A tavaszi idény után Gruber visszatért az Üllői útra, első félszezonjában kilenc bajnokin egyszer volt eredményes, emellett két BL-selejtezőn és egy MOL Magyar Kupa-mérkőzésen is pályára lépett, az Európa-liga főtábláján két alkalommal szavazott neki bizalmat Pascal Jansen.

A 2024/25-ös idényben ismét egy kölcsönidőszak következett, ezúttal az MTK-nál, de a ferencvárosi őszi szereplésnek köszönhetően bajnoki címet ünnepelhetett.

A mögöttünk hagyott szezont Gruber már teljes egészében a Ferencvárosnál játszotta végig, 29 NB I-es találkozón kilenc gólt szerzett, az Európa-ligában négyszer jutott szóhoz. A ZTE elleni kupadöntőn kezdőként lépett pályára, a lefújást követően pedig magasba emelhette a trófeát.

A 21 éves szélső 2024 őszén, a németek elleni, 1–1-es döntetlennel végződő Nemzetek Ligája-összecsapáson mutatkozott be a válogatottban, majd a 2026-os vb-selejtezősorozatban a portugálok és az örmények elleni hazai találkozón is pályára lépett, utóbbin gólt is szerzett.

Borítókép: (fotó: raal.be)
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak