Kapcsolódó tartalom
A hazaiak vezetőedzője a lelátóról volt kénytelen végignézni a Kisvárda elleni bajnokit, miután a héten négymeccses eltiltást kapott a Debrecen elleni, múlt heti mérkőzés végén történtek miatt.
„A hozzáállás szenzációs volt. Úgy gondolom, egy agyonnyert mérkőzés volt, amit a második félidő első tíz percében bőven el lehetett volna dönteni” – összegzett Bódog Tamás a lefújás után, aki azért nem volt maradéktalanul elégedett, hiszen sokallta a kihagyott helyzetet.
Bódog szerint az őt helyettesítő Vellai Áron irányította kispad remekül muzsikált, tökéletesen reagált és változtatott meccs közben, és nyugodt tudott maradni, ami saját bevallása szerint nem sikerült volna.
„Biztos hülye vagyok a futballhoz, de én úgy gondolom, hogy volt megint az első félidőben olyan, amit én másképp láttam, mint a bírósporttársak” – utalt a szombaton debütáló Tarcsi Róbert sérülésére és Oláh Bálint sárga lapjára.
A hazai támadó és a kisvárdai védő egy előrevágott labdaért ugrott fel a felezővonal közelében, ami közben utóbbi lekönyökölte Tarcsit. Oláh sárgát kapott, és miközben a nyíregyházi játékost ápolták, a videobíró is megnézte az esetet, de nem találta kiállításnak azt. Tarcsi később hordágyon hagyta el a játékteret, mentővel kórházba szállították.
„Hál’ istennek ezt nem a kispadon éltem meg, mert én úgy gondolom, ha valaki hátranéz, fullra a könyékkel odaver egyet, és utána a gyereket viszik kórházba koponya CT-re… Valószínűleg rossz helyen nőttem fel” – jegyezte meg Bódog.
Az eset:
„Remélem, hogy nem verték szét a fejét – reagált, mikor a kórházba szállított Tarcsi állapotáról kérdeztük. – Már az pozitívum, hogy ő nem kapott sárga lapot, mert normál esetben a tömegjelenet miatt sárga lapot kell adni a szenvedő félnek is. De most nem kaptunk hál’ istennek, úgyhogy lépegetünk előre.”
Bódog úgy véli, a szombati siker „ad egy kis nyugalmat”, nyugodtabb lesz a hetük, de csak egy meccset nyertek, úgyhogy dolgoznak tovább becsülettel.
„Azután, hogy sikerült kiegyenlítenünk, mindenféleképpen ponttal kellett volna hazamennünk – vont mérleget Supka Attila. – Az első és a második félidőben követtünk el olyan hibákat, de a cserék után egy kicsit másabb lett részünkről a játék, ott már volt nekünk is jópár lehetőségünk, amiből gólt lehetett volna szerezni.”
A kisvárdai mester kiemelte, „hozzáállásban nem volt probléma, mindenki próbálta megtenni a magáét, de még egy kicsit több kell majd a következő mérkőzésen”.
Győztes meccsen mutatkozott be a Nyíregyháza kapujában Molnár Mátyás, aki a mérkőzés előtt tudta meg, hogy debütál a felnőttek között.
„A héten már úgy készítettek, hogy van rá sansz, hogy fogok játszani ezen a mérkőzésen, akár csereként, mint az Újpest ellen vagy kezdőként is. (…) Nagyon boldog vagyok, de hát ezért készültem, mióta itt vagyok, Nyíregyházán és az akadémia óta” – mondta, hozzátéve, mivel mindenki tudta, mi a dolga, így nem kerültek hátrányba azzal, hogy nem az eltiltott Bódog Tamás állt az oldalvonal mellett.
„Nyilván dolgozott az igazságérzet az emberben, főleg a debreceni mérkőzés után, illetve a héten is, főleg azután, hogy Temesvári Atit is egy meccsre eltiltják, illetve a mester is eltiltják négy meccsre. Kicsit igazságtalannak éreztük, de az a szép az élsportban, hogy nem szabad ebbe beleragadni, mert különben nem tudsz ilyen meccseket megnyerni” – fogalmazott.
Ilya Popovics elsőként nyíregyházi kollégáját méltatta, aki szerinte „ügyes és mindkét lábbal magabiztos”.
„Mondtam is neki, hogy csak így tovább, mert ilyen kapusok kellenek Magyarországon. Csak jót tudok mondani róla, tetszett, ahogy játszott” – mondta a kisvárdai kapus, aki 11 védést mutatott be szombaton.
„Segítettem a csapatot, de ez egy ilyen meccs. Biztos voltam abban, hogy meglesz a döntetlen, de sajnos az utolsó pillanatban kaptam a gólt” – nyilatkozta.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
augusztus 14., péntek
Kispest–Honvéd FC–Vasas FC 1–2
augusztus 15., szombat
Újpest FC–MTK Budapest 1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda-Master Good 2–1
augusztus 16., vasárnap
16.30 Debreceni VSC–ETO FC (M4 Sport)
17.30 Puskás Akadémia FC–Paksi FC (M4 Sport+)
augusztus 17., hétfő
17.30 Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC (M4 Sport)













