A Magyar Labdarúgó Szövetség által indított Fantasy Ligáról minden fontos tudnivaló megtalálható ITT!
Kapcsolódó tartalom
A 4. hét legjobb játékosai
Ezúttal azok a menedzserek jártak a legjobban, akik a Ferencvárosból, a Nyíregyházából és a Vasasból válogattak játékosokat a kezdőcsapatukba. A zöld-fehérek kapott gól nélkül győzték le a ZTE-t, a Nyíregyháza a Kisvárda ellen nyert 2–1-re, míg a Vasas Csóka Dániel – róla még a későbbiekben lesz szó – utolsó percekben fejelt góljával 2–1-re múlta felül a Honvédot. Jegyezzük meg, az is bölcs döntés lehetett, ha valaki kihagyta mostani csapatából a ferencvárosiakat annak tudatában, hogy a zöld-fehérek következő fordulóban esedékes, Honvéd elleni bajnokiját elhalasztották a Trabzonspor elleni El-rájátszás miatt.
Az NB I Fantasy Liga szerkesztői is elkészítették a forduló álomcsapatát a legjobban teljesítő játékosokból, figyelembe véve a különböző szabályokat, bónuszokat és megkötéseketA múlt héten Marko Kvasinával lehetett a legtöbb pontot szerezni: a nyíregyházi csatár összesen 13,75 pontot ért el – ha valaki ezt duplázta a csapatkapitány karszalaggal, az még extrább –, a győzelem után és a pályán töltött 90 perc után járó pontok mellett gólt szerzett (3 pont), 10 megnyert támadó párharca volt (2,5 pont), adott 3 kulcspasszt (1,5 pont), volt 3 megnyert védekező párharca (0,75) és győztes találatot jegyzett (1 pont), az ára így 11,3-ról 11,5-re nőtt.
Csapattársai közül a két gólpasszt (2-2 pont) kiosztó Kovács Milán és a 7 megnyert támadó párharccal (1,75), valamint 4 kulcspasszal (2 pont) jeleskedő Katona Bálint is bekerült a forduló Fantasy-álomcsapatába.
Szépen lehet pontokat gyűjteni a most 11,5-ig jutó angyalföldi Csóka Dániellel is, aki a védőként szerzett győztes góljával 5 pontot zsebelt be, emellett a passzpontosságával (90 százalék felett 1 pont jár érte) és a 8 megnyert védekező párharcával (2 pont) is kitűnt. Csóka azért is jó választás, mert stabilan, kiegyensúlyozottan, gólok nélkül is hozza a pontokat, az első héten 7, a másodikon 6,25, a harmadikon pedig 9,5 pont járt utána. Az induló árához képest (4) már 0,4 egységgel növelte értékét.
Dibusz Dénes alaposan kivette részét a Fradi győzelméből, a győzelem és a pályán töltött idő (összesen 5 pont) mellett a védett lövések után 2,5, a kapott gól nélkül lehozott meccs után pedig 4 pontot kapott. Osváth Attila szintén büszke lehet teljesítményére, megnyert védekező (5) és támadó párharcaival (4) extrázta pontjainak számát, míg a játékban középpályásként szereplő, a valóságban bal oldali hátvédet játszó Cadu gólpasszt adott, nem beszélve arról, hogy volt egy meg nem adott gólja, amivel még inkább megszedhette volna magát és edzőit pontokkal.
A „paksi Haalanddal”, Szalai Józseffel nem lehet vele mellényúlni – bár talán kevés menedzsernek nincs ott a kezdőjében hétről hétre –, úgyis összeszedett 10 pontot a múlt héten, hogy csapata 3–2-es vereséget a Puskás Akadémiától. Szalainak gólja mellett 14 (!) megnyert támadó párharca volt (ez 3,5 pontot jelent), emellett 2 kulcspasszt is kiosztott (1 pont). Az ára, 5,5, továbbra is kedvező, igaz, az eredetihez képest már 0,5-tel nőtt.
Kapcsolódó tartalom
A belőtt vagy kihagyott 11-esek jelentősége
Az OTP Bank Liga 4. fordulójában négy büntetőt is megítéltek, ebből nem hétköznapi módon három kimaradt. Szappanos Péter, Gundel-Takács Bence és Osman Hadzikic is hárított, mindannyian meg is kapták az ezután járó 5 pontot, igaz, jelentős pontot így is csak Szappanossal lehetett gyűjteni (9,5), mivel Gundel-Takács és Hadzikic is kapott utána gólokat. A Honvéd kapusánál még érdemes megjegyezni, hogy ugyan kivédte Tóth Milán 11-esét, az angyalföldi csatár kipattanót utána belőtte, így esetében a hárítás „csak” 3 pontot ért a gyakorlatban.
Tóthnak a gólja így nem 3, csak 1 pontot ért, hiszen a kihagyott 11-es mínusz két pontot jelent az ítéletvégrehajtó esetében (azért a támadó ennek ellenére is 9 pontig jutott a meccsen). Erre a sorsra jutott a szintén rontó Kata Mihály és Corbu Marius is – előbbi az Újpest elleni rontásának köszönhetően csak 4,5 pontig jutott, utóbbi pedig így is 9,5-et szerzett, hiszen volt egy gólja is a ZTE ellen.
Lukács Dániel a pozitív példa, ő magabiztosan értékesítette büntetőjét, ennek is köszönhető, hogy 11,25 pontot termelt. Kellett is, hiszen a PAFC csatára 14,2 egységgel a játék egyik legdrágább játékosa, ám az előző két játéknapon nem hozott kimagasló pontokat.
Kapcsolódó tartalom
Ne csak a jelenben gondolkozzunk
A Fantasy-játék alapja, hogy nemcsak a jelenben szabad gondolkodni, szem előtt kell tartani a következő heteket is. Hiába játszik egy adott csapat egy papíron gyengébbel az adott fordulóban, ha a következő háromban nehéz ellenfelek várnak rá. Nem szabad feláldozni a könnyű pontok oltárán a kiegyensúlyozott, állandó pontszerzést – persze, váratlan dolgok mindig történhetnek és a három cserével azért lehet javítani egy-egy elhibázott döntést.
| Csapat | 5. forduló | 6. forduló | 7. forduló | 8. forduló | 9. forduló | 10. forduló |
| Paks | Újpest (h) | Nyíregyháza (i) | DVSC (h) | Kisvárda (i) | MTK (i) | ETO (h) |
| Vasas | Puskás Akadémia (h) | Újpest (i) | Nyíregyháza (h) | DVSC (i) | Kisvárda (h) | MTK (i) |
| MTK | Nyíregyháza (h) | DVSC (i) | Kisvárda (h) | ETO (h) | Paks (i) | Vasas (h) |
| ETO | ZTE (h) | Kisvárda (i) | Honvéd (h) | MTK (i) | Puskás Akadémia (h) | Paks (i) |
| Kisvárda | DVSC (h) | ETO (h) | MTK (i) | Paks (h) | Vasas (i) | Ferencváros (h) |
| Ferencváros | – | Puskás Akadémia (i) | Újpest (h) | Nyíregyháza (i) | DVSC (h) | Kisvárda (i) |
| Újpest | Paks (h) | Vasas (h) | Ferencváros (i) | ZTE (h) | Honvéd (i) | Puskás Akadémia (h) |
| Nyíregyháza | MTK (i) | Paks (h) | Vasas (i) | Ferencváros (h) | ZTE (i) | Honvéd (h) |
| DVSC | Kisvárda (i) | MTK (h) | Paks (i) | Vasas (h) | Ferencváros (i) | ZTE (h) |
| ZTE | ETO (i) | Honvéd (i) | Puskás Akadémia (h) | Újpest (i) | Nyíregyháza (h) | DVSC (i) |
| Honvéd | – | ZTE (h) | ETO (i) | Puskás Akadémia (i) | Újpest (h) | Nyíregyháza (i) |
| Puskás Akadémia | Vasas (i) | Ferencváros (h) | ZTE (i) | Honvéd (h) | ETO (i) | Újpest (i) |
Az újabb csonka forduló miatt figyelni kell az eladásokra
A 2. héthez hasonlóan most is csonka fordulót rendeznek az FTC halasztása miatt, így a ferencvárosi és a kispesti játékosoktól érdemes megszabadulni, hiszen velük nem lehet pontokat gyűjteni a héten. Mindez akkor necces, ha nem gondolkodtunk előre, hiszen mint mindig, most is csak három cserére van lehetőségünk. Fontos észben tartani, hogy a mérkőzést a későbbiekben bepótolják, így azon a héten mindkét csapat két-két meccset játszik, amelyek dupla pontokat jelentenek.
Kapcsolódó tartalom
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a piaczárásig – jelen esetben péntek 15.30 – annyiszor lehet variálni a rendelkezésre álló cseréken, ameddig csak akarjuk.
Ha nem vagyunk elégedettek az addig végrehajtott változtatásokkal, vagy elszámoltuk magunkat, akkor az asztali gépen a jobb felső sarokban lévő „hátralévő heti cseréim” felirat mellett látható ⟳-ikonnal vissza lehet vonni a variálásokat. Mobilon ezt az opciót úgy választhatjuk ki, hogy a piac, és az annak nyitvatartását jelző információk mellett kiválasztjuk a további lehetőségeket tartalmazó fület, majd az imént említett ikonnal visszavonhatjuk a cseréinket.
Állítsd össze Fantasy-csapatodat itt!
A hét menedzsere: szunyi

A héten a menedzserek közül a szunyi nevű felhasználó teljesített a legjobban 117,76 megszerzett pontjával. Nagy húzása volt, hogy a fordulóban legjobban teljesítő csatár, Kvasina pontjait duplázta a csapatkapitányi karszalaggal, emellett a támadósorba beválogatta a 10-10 ponttal végző Szalai Józsefet és Német Andrást is. Ott volt még csapatában a szintén a legjobbak között teljesítő Matija Ljujic, Szolnoki Roland, Csóka Dániel és Dibusz Dénes is.
Eddigi Fantasy összefoglalóink: 1. hét | 2. hét | 3. hét | 4. hét
OTP Bank Liga, 4. forduló:
augusztus 14., péntek
Kispest–Honvéd FC–Vasas FC 1–2
augusztus 15., szombat
Újpest FC–MTK Budapest 1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda-Master Good 2–1
augusztus 16., vasárnap
Debreceni VSC–ETO FC 1–1
Puskás Akadémia FC–Paksi FC 3–2
augusztus 17., hétfő
Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC 0–1
A tabella:














