Összefoglaló:
Hosszú összefoglaló:
OTP Bank Liga, 6. forduló:
Debreceni VSC-MTK Budapest 2-2 (1-2)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, v.: Bognárgólszerzők: Dénes V. (30.), Dzsudzsák (47.), illetve Jurek (19., 34., az elsőt 11-esből)
sárga lap: Mejías (19.), Dénes V. (38.), Dzsudzsák (82.), illetve Hinora (19.), Kata (32.), Zubor (85.)Debreceni VSC: Andrejev – Tercza (Keller, 80.), Szakál, Mejías, Guerrero – Patai (Myrtaj, 76.), Boskovic – Dénes V., Dzsudzsák, Cibla – Szendrei Á. (Kaye, 72.)
MTK Budapest: Demjén – Varju, Armalas, Beriasvili, Mikolay (Szuhodovszki, 76.) – Kata, Hinora – Jurek, Bognár I. (Zsóri, 69.), Komáromi – Kerezsi (Zubor, 80.)
Nehéz helyzetben várta az MTK a hajdúsági túrát, ugyanis a keretből több játékosnál is akut gasztrointesztinális fertőzésre jellemző tünetekkel járó megbetegedés jelentkezett, az érintettek sora pedig még a csapat debreceni utazása során is bővült.
Kapcsolódó tartalom
Ennek megfelelően a Debrecen kezdte nagyobb lendülettel az összecsapást, a fővárosiak védelmét szinte folyamatos nyomás alatt tartotta a találkozó elején. Ahogyan kijött viszont a szorításból az MTK, rögtön megszerezte a vezetést, egy hazai hiba után Jurek talált be büntetőből. A DVSC továbbra is szorongatta riválisát és a 30. percben egyenlített, de nem sokáig örülhetett, hiszen a remek formában lévő Jurek nem sokkal később ismét eredményes volt.
A Debrecen a szünet után ismét hátrányból futballozott, de nem sokáig, mivel a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs óriási bombagóllal egyenlített. A házigazdáknak ezt követően volt egy hosszú periódusok, amely során folyamatosan ellenfelük 16-osa környékén futballoztak és futószalagon alakították ki a helyzeteket, szögleteket, de nem jártak sikerrel – csak egy lesgólig jutottak. Az MTK a hajrára rendezni tudta sorait, és akár még a három pontot érő gólt is megszerezhette volna, de maradt a döntetlen.
A kék-fehérek a nehéz egészségügyi helyzetük ellenére is pontot szereztek, aminek köszönhetően a második helyre jöttek fel a tabellán, míg a DVSC sorozatban a negyedik döntetlenjét játszotta.
értékelések
GÓLOK:
0–1:
1–1:
1–2:
2–2:
OTP Bank Liga, 6. forduló:
augusztus 28., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 2–2
augusztus 29., szombat
14.45 Nyíregyháza Spartacus–Paksi FC (M4 Sport)
17.00 Kispest–Honvéd FC–ZTE FC (M4 Sport)
19.30 Újpest FC–Vasas FC (M4 Sport)
augusztus 30., vasárnap
16.30 Kisvárda-Master Good–ETO FC (M4 Sport)
19.00 Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC (M4 Sport)














