Rövid összefoglaló:
Összefoglaló:
OTP Bank Liga, 6. forduló:
Kispest-Honvéd FC – Zalaegerszeg 1-0 (1-0)
Bozsik Aréna, v.: Derdák
gólszerző: Szamosi (18.)
sárga lap: Penalba (31.)
Kispest-Honvéd: Hadzikic – Kállai (Pauljevic, 78.), Baki, Boldor (Safronov, 85.), Hangya – Somogyi Á., Csontos – Zuigeber (Pinte, a szünetben), Somogyi T. (ed-Darradzs, 68.), Szamosi (P. García, 78.) – Alic
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Csonka (Harangi, 87.), Peraza, Penalba (Diogo Silva, 87.), Calderón – Teixeira (Richards, a szünetben), Amato, Krevszun, Kiss B. – Babos (Henrique, 75.), Maxsuell (Tchicamboud, 87.)
Lendületesen kezdődőtt a sereghajtó Kispest-Honvéd és az utolsó előtti Zalaegerszeg mérkőzése, amelynek elején Maxsuell Alegria helyzetkihasználása választ adott a vendégek eddigi gyengébb szereplésére. A brazil csatár egyedül tört kapura, de képtelen volt pontosan célozni, a labda pedig a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A hazaiak egyedüli nyeretlen csapatként, de szintén három ponttal kezdték a találkozót.
Bár a Bozsik Arénában rendre vezetést szereztek korábban, de az MTK a 94. percben vitt el egy pontot, míg a Vasas a 98. percben szerzett győztes gólt. A kezdéssel szombaton sem akadt problémája a házigazdának, mert Szamosi Ádám bő negyedóra elteltével előnyhöz juttatta csapatát. A gól ellenére a kispestiek sem lehetnek büszkék a teljesítményükre, a szünetig hátralévő csaknem fél óra ugyanis eseménytelenül telt el.
A fordulás után sem javult a színvonal, olyannyira, hogy a zalaiak helyzetig sem jutottak, míg a másik oldalon is csupán egyetlen kapura lövés jelentett némi izgalmat a lelátón, de a kapus Gundel-Takács Bence mentett. Továbbra is eseménytelenül teltek a percek, közben pedig rengeteg átadási és labdakezelési hibát követtek el a játékosok.
A második játékrészben Fabricio Amato lövésénél állt legközelebb a gólszerzéshez a ZTE, de az argentin középpályás bombája után a labda a keresztlécről vágódott vissza. Az eredmény végül nem változott, így a kispestiek elmozdultak az utolsó helyről, ahova így a zalaiak kerültek.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
augusztus 28., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 2–2
augusztus 29., szombat
Nyíregyháza Spartacus–Paksi FC 1–1
Kispest–Honvéd FC–ZTE FC 1–0
Újpest FC–Vasas FC 3–1
augusztus 30., vasárnap
16.30 Kisvárda-Master Good–ETO FC (M4 Sport)
19.00 Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC (M4 Sport)
A tabella:

Szamosi mindent eldöntő találata:













