A mérkőzés rövid összefoglalója:
Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult a címvédő ETO és a rekordbajnok Ferencváros összecsapása. Efráin Juárez az utóbbi fordulókban megszokottak szerint 5-4-1-es formációban, kifejezetten passzívan, mélyen védekezve küldte pályára az övéit.
A mérkőzést megelőzően az elmúlt időszak gyenge, jócskán ligaátlag alatti védekező mutatóiból kiindulva kérdésként merült fel, hogy a győriek képesek lesznek-e megállítani a Fradi igencsak hatékony támadógépezetét.
A 3-0-s végeredmény ellenére kijelenthető, hogy az ETO védelme jobban teljesített, mint korábban, sőt, az első félidőben – kapott gól ide vagy oda – határozottan stabil lábakon állt. A Ferencváros pedig hozta a Borbély-érában megszokottakat. Óriási mezőnyfölény, magasfokú kontroll alatt a mérkőzés, folyamatos szélsőrotációk és szélsőbontások, az egyik ilyen lehetőséget pedig gólra sikerült is gólra váltaniuk.
Ami a mérkőzés igazi érdekességét adta, hogy a korábban átmenetekből veszélyes Juárez-csapat teljesen életlen volt. Nem csupán helyzetekig alig jutottak el, hanem a ferencvárosi térfélre való eljutás is komoly bonyodalmakba ütközött. Az igazi kérdés pedig ennek a miértje, amelyek nem csak az ETO szempontjából érdekesek, hanem a Fradiéból is, hiszen Borbély Balázs visszatérését megelőzően szignifikáns problémát jelentett számukra az ellenfelek átmenteinek semlegesítése. A felvidéki szakember viszont e tekintetben hozta talán az egyik legnagyobb fejlődést a IX. kerületbe.
Juárez labdás meccsterve jelentős részben az átmenetekre, kontratámadásokra épített. Másfelől a Ferencváros letámadása miatt kényszerből is érkeztek a felívelések, hosszan előre vágott labdák.
A Ferencváros a támadóharmadban gyakran emberorientáltan támadta le az ETO-t, ráadásul a belsővédőt a fedezőárnyékban tartva gyakran Samuel Petrásra is nyomást gyakoroltak, ezáltal elfogytak a megjátszható társak, így a kapus hosszú átadásokra kényszerült.
Petrást folyamatos nyomás alatt tartotta az FTC letámadása.A felívelésekkel pedig több probléma is adódott. A kiindulópont, hogy Nfansu Njie nem klasszikus kilences, emiatt rá felívelni a labdákat alapvetően hátrányt jelent, hiszen nem tartozik az erősségei közé, hogy megtartsa, vagy akár tovább csúsztassa, elfejelje ezeket, főleg olyan belsővédőkkel szemben, mint Toon Raemaekers és Mariano Gomez.
Toon Raemaekers védekező karakterisztikája az NB I-ben (2025/26)A második labdák begyűtjése még mentsvárként megjelenhetett volna, ehhez viszont nagyon kevés hazai játékos volt a labda körül, ráadásul sem Viktor Djukanovic, sem Zeljko Gavric nem kiemelkedő abban, hogy folyamatosan párharcokat nyerjenek, birkózzanak és összeszedjék ezeket a lecsorgó labdákat.
Zeljko Gavric védekezési karakterisztikája az NB I-ben (2025/26)Njie elhagyatottsága nem csak a besült labdakihozatalokat követő felíveléseknél volt problémás, hanem az átmeneteknél is. A Ferencváros játékosai sokkal gyorsabban értek vissza, mint ahogy az ETO-játékosok felértek volna. Ráadásul Borbély Balázs a két belsővédőjével szándékosan duplázta a gambiai támadót, így kettő az egy elleni helyzetekben kellett volna helytállnia. Egyszerű taktikai húzásnak tűnik Borbély részéről, mégis húsbavágó módosítás, főleg azért, mert emiatt a pálya többi részén egy játékossal kevesebbje van a Fradinak, azt pedig kiegyensúlyozni, hogy így is jól funkcionáljon a letámadás, egyáltalán nem egyszerű.
Az ETO átmenetekben mutatott gyengélkedésének másik oka a Ferencváros maradékvédekezése (rest defense). A 2-3-5-ös formációban folyamatosan négy-öt emberrel a labda mögött állt a Fradi. Rendszerint csak az egyik szélsővédő húzódott magasabbra, általában a bal oldalon Cadu, így Nagy Olivér visszavontabban helyezkedett a középpályára betagozódva a félterületben. Ennek köszönhetően olyan játékos tömeg volt a pálya középső zónáiban a labda vonala mögött, hogy folyamatosan emberfölényes szituációkat tudtak teremteni.
Corbu Máriusz helyezkedése kulcsfontosságú, aki a magasabbra fellépő Nagy Ádámot kompenzálva visszább lépett a két belsővédő elé, a távolságokat lecsökkentve az üres tátongó lyukat feltöltve.A Fradi visszatámadása jól működött, közel tudtak maradni a labdás emberekhez, nyomást tudtak gyakorolni, a folyamatos létszámfölényüknek köszönhetően pedig gyakorlatilag csírájában tudták elfojtani a győri kontratámadásokat.
Természetesen fordulópontot jelentett a Ferencváros vezető találata, hiszen onnantól az ETO eredménykényszerben futballozott, azonban gyökeres változás nem állt be a játék képét tekintve. Az ETO labda nélküli játékát továbbra is a mélyblokk, valamint a passzivitás jellemezte, az FTC így kontrollálni tudta a találkozót.
Mivel az ETO labdás játékában drasztikus előrelépés nem történt – leszámítva egy-két látványosabb labdakihozatalt, amelyek arra voltak elégségesek, hogy megmutassák, a játékosokban megvan a kellő minőség, például a nemrégiben érkezett Peter Agba-ban, ami tovább erősíti azt a narratívát, hogy nem a játékosállomány, vagy a játékoskiválasztás a gócpont, sokkal inkább az ETO újonnan kialakult játékstílusa, a hétről-hétre ismétlődő, túlzottan sok sikerrel nem kecsegtető meccstervekkel kiegészítve.
Ezzel szemben Borbély Balázs húzásai ezúttal is beváltak. Látványosan az ETO jobb oldalát támadta, ahonnan érkezett a vezető találatot eredményező beadás. Az NB I idei kiírásában az ETO jobb oldala sokkal sebezhetőbb volt, mint a bal.
Ellenfelek xT (várható veszély) hőtérképe az ETO ellen (NB I – 2026/27)A beadásra érkező és a gólt fejelő Bagi Ádám kezdőbe jelölése ugyancsak jó ötletnek bizonyult. A magasra tolt védelem nem jelentett kockázatot, az ETO nem tudta kihasználni a védelem és Dibusz Dénes közötti üres területet.
Összességében a Ferencváros több helyzetet alakított ki, nagyobb helyzeteket, miközben kontrollálni tudták a mérkőzést, ahogy Borbély Balázs fogalmazott, 85 percig, ez pedig elégséges volt ahhoz, hogy elhozzák a három pontot az ETO Parkból.
