Musorujsag
Élő Eredmények

Lemondott a Budafok vezetőedzője, Csizmadia Csaba

m4sport.hu
A Paksi FC elleni súlyos vereséget követően Csizmadia Csaba benyújtotta lemondását, amit a Budadok elfogadott. 

A klub a hivatalos honlapján közzétett közleményében úgy fogalmazott, közösen úgy érezték, megtört az összhang, ami két és fél éven keresztül jellemezte a vezetőedző és az öltöző kapcsolatát.

A Budafok immár nyolc forduló óta nyeretlen a bajnokságban, ezeken hetedszer szenvedett vereséget. Az együttes 31 fordulóban 27 pontot szerzett.

A 35 éves, marosvásárhelyi születésű Csizmadia játékosként megfordult többek között a Fehérvárban és a Ferencvárosban, de Ausztriában és Horvátországban is légióskodott.

A 12-szeres válogatott egykori jobbhátvéd Budafokon fejezte be pályafutását, a 2018/19-es szezonban játékosedzőként vállalt szerepet, majd már főállásű vezetőedzőként vezette élvonalba a Budafokot, amely 74 év után szerepelhet ismét az NB I-ben.

Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényében:

2020. szeptember 22. – Paks: Osztermájer Gábor helyett Bognár György
2020. november 10-11. – Mezőkövesd: Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. december 6-7. – Budapest Honvéd: Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. december 8. – Diósgyőri VTK: Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 23. – Újpest FC: Predrag Rogan helyett Michael Oenning
2021. január 7. – Diósgyőri VTK: Geri Gergely helyett Zoran Zekic
2021. február 15. – Budapest Honvéd: Pisont István helyett Horváth Ferenc
2021. február 17./április 1. – MOL Fehérvár FC: Márton Gábor helyett Szabics Imre
2021. március 15. – ZTE FC: Boér Gábor helyett Waltner Róbert
2021. április 25. – Budafoki MTE: Csizmadia Csaba helyett ?

További tartalmak