A második helyen álló Debreceni VSC gólzáporos, 4-4-es döntetlent játszott Békéscsabán a labdarúgó NB II 35., szerdai fordulójában, így nem tudta kihasználni az éllovas Vasas korábbi pontvesztését.
A piros-fehérek a második félidő elején már 2-0-ra vezettek, de a lila-fehérek innen fordítottak. A DVSC 3-2-es és 4-3-as hazai előnynél is egyenlíteni tudott, másodjára a válogatott korábbi csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs bombagóljával.
A hajdúságiak győzelemmel átvehették volna a vezetést a tabellán, így viszont maradt az egypontos hátrányuk, ráadásul a harmadik Gyirmót két pontra megközelítette őket.
Dzsudzsák a találkozó után ingerülten nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt. Kiemelte, a bajnokság vége előtt most kellene a legjobban koncentrálniuk, ennek ellenére megengedhetetlen hibákat követnek el, elsősorban védekezésben.
„Folyamatosan csináljuk a hülyeségeket, a megmagyarázhatatlan dolgokat. Folyamatosan hozzuk vissza az ellenfelet a meccsbe. Érthetetlen számomra ez az egész, ami itt történik. Hiába beszéljük meg, hogy mit kell csinálni, ha egy labdát nem tudunk hazafejelni. Nem tudok mit mondani, nem akarok erősebben fogalmazni” – mondta Dzsudzsák, miután csapata kétgólos előnyről bukott pontokat Békéscsabán.