Musorujsag
Élő Eredmények

Nyolcgólos meccsen játszott döntetlent a Debrecen

MTI
Hiába vezetett már két góllal is a Debrecen, végül csak egy pontot tudott szerezni Békéscsabán, a Vasas a 94. percben mentett pontot.

A második helyen álló Debreceni VSC gólzáporos, 4-4-es döntetlent játszott Békéscsabán a labdarúgó NB II 35., szerdai fordulójában, így nem tudta kihasználni az éllovas Vasas korábbi pontvesztését.

A piros-fehérek a második félidő elején 2-0-ra vezettek, a lila-fehérek innen fordítottak. A DVSC 3-2-es és 4-3-as hazai előnynél is egyenlíteni tudott, másodjára a válogatott korábbi csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs góljával. A hajdúságiak győzelemmel átvehették volna a vezetést a tabellán, így viszont maradt az egypontos hátrányuk.

A harmadik Gyirmót FC Győr viszont 1-0-s sikerével begyűjtötte a három pontot Nyíregyházán, melynek köszönhetően a Vasassal szemben három, a DVSC-vel két pontra csökkentette a hátrányát.

Az éllovas Vasas a 94. percben egyenlítve mentett pontot Soroksáron. Az angyalföldieknek ráadásul Otigba Kenneth kiállítása miatt emberhátrányban sikerült 2-2-re menteniük az összecsapást, azonban listavezető pozíciójukat így is megtartották, mert a játéknap előtt második Debreceni VSC nem tudott győzni Békéscsabán.

Az előző idényben még élvonalbeli Kaposvári Rákóczi helyzete még rosszabbá vált, ugyanis háromgólos vereséget szenvedett a sereghajtó és már kiesett DEAC otthonában, így továbbra is a kieső zónában maradt.

Merkantil Bank Liga NB II, 35. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC-Gyirmót FC Győr 0-1 (0-0)

WKW ETO FC Győr-Szolnoki MÁV FC 2-3 (0-2)
Kolorcity Kazincbarcika SC-BFC Siófok 0-1 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre-Debreceni VSC 4-4 (0-1)
Aqvital FC Csákvár-Budaörs 0-2 (0-1)
DEAC-Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (1-0)
Pécsi MFC-FC Ajka 0-1 (0-1)
Soroksár SC-Vasas FC 2-2 (1-1)
Dorogi FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-3 (1-1)
Szentlőrinc-Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)

További tartalmak