Musorujsag
Élő Eredmények

Fenyegetéssel bírná maradásra egy szurkolócsoport az AC Milan kapusát

Fenyegetéssel bírná maradásra egy szurkolócsoport az AC Milan kapusát

MTI
Az AC Milan labdarúgócsapatának fanatikus szurkolói megfenyegették Gianluigi Donnarumma válogatott kapust.

A játékos jövője bizonytalan, mivel júniusban lejár a szerződése. Az egyik ultracsoport tagjai szombaton bejutottak a klub edzőközpontjába, és azt mondták a 2013-ban igazolt Donnarummának, hogy jövő vasárnap nem játszhat a Juventus elleni bajnoki rangadón, ha addig nem hosszabbítja meg a megállapodását.

A technikai igazgatóként dolgozó Paolo Maldini, az AC Milan klublegendája vasárnap kijelentette, hogy a szezon végéig szüneteltetik a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásokat minden futballistával, hogy a csapat kizárólag az idény sikeres befejezésére összpontosíthasson.

„Fontos leszögezni, hogy a klubon kívül senki nem döntheti el, ki játszik, és ki hosszabbítja meg a szerződését. Ami a pályát illeti, ott a döntéseket az edzőnek kell meghoznia. Ami a szerződésekkel kapcsolatos, azt pedig a klubvezetésnek. Továbbra is megvédjük a játékosainkat, ahogyan mindig tettük” – nyilatkozta Maldini.

A 22 éves Donnarumma nem az egyetlen kulcsjátékos az AC Milanban, akinek idén nyáron lejár a szerződése, mivel a játékmester Hakan Calhanoglu sem hosszabbított még. Donnarumma nem kapott gólt, Calhanoglu pedig betalált, amikor csapatuk szombaton 2-0-ra legyőzte a Beneventót, és ezzel feljött a második helyre a Serie A tabelláján.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Klopp nem kényszeríti, de nem is tartja vissza Van Dijkot
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője nem kényszeríti, de nem is tartja vissza Virgil van Dijkot, ha súlyos térdsérülése után játszani akar majd a holland válogatottban az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon.
Külföldi futball
Újabb műtét vár Kalmár Zsoltra
A jövő héten ismét megműthetik Kalmár Zsolt válogatott labdarúgót, akinek a térde március 31-én az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtezőn sérült meg súlyosan.
Külföldi futball
Solskjaer marasztalja Pogbát és Cavanit
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője azt szeretné, ha a francia Paul Pogba és az uruguayi Edinson Cavani is a klubnál maradna.
Külföldi futball