Musorujsag
Élő Eredmények

Horváth Ferenc marad a Honvéd edzője

Horváth Ferenc marad a Honvéd edzője

honvedfc.hu
A Budapest Honvédnál bejelentették, hogy szerződést hosszabbítottak Horváth Ferenc vezetőedzővel.

Horváthot február 15-én nevezték ki a kispestiek kispadjára, az akkor 11. helyen álló csapattal a múlt hétvégén, egy fordulóval a bajnokság vége előtt sikerült biztosítania a bennmaradását.

„Nehéz helyzetben vette át az együttest, de teljesítette, amit vállalt: bent tartotta a csapatot az NB I-ben! Nem volt könnyű, csakúgy mint az egész szezonunk. A jelenlegi legfontosabb célt elértük és végre nyáron elindulhat egy olyan szezon, amit ugyanazzal az edzővel kezdünk, mint akivel befejeztük az előzőt. Értékelni fogjuk az elmúlt időszakot, ennek megfelelően lesznek változások a játékoskeretben is” – idézi Kun Gábor ügyvezetőt a klub honlapja.

Az utolsó gondolattal, a keret összetételével kapcsolatban a szakvezető is megnyilvánult a Budafok legyőzése után: rosszul összeválogatottnak nevezte.

Szerdán a ZTE-nél is jelezték, a szezon közben kinevezett Waltner Róbertet megerősítették a vezetőedzői pozíciójában.

 

Borítókép: Fotó: honvedfc.hu

További tartalmak